Herczku Monika, a Profession.hu karrier-tanácsadója nemrég egy jónevű felsőoktatási intézmény karrier napján tartott próbainterjú napot. A karrier nap keretében előre meghirdetett időpontokra lehetett regisztrálni, és az adott időpontban egy interjú helyzetet játszottak végig, majd utána értékelték a tapasztalatokat. Az interjúk nagy részére levelezőn tanuló hallgatók jelentkeztek, tehát olyanok, akiknek már van munkatapasztalatuk.

1. Figyeljünk a testbeszédre!

Nagyon fontos a testbeszéd (metakommunikáció). Az üzeneteink jelentősebb részét (kb. 60 százalék) a testbeszédünk - azaz a hangszínünk, a testtartásunk, a mosolyunk, a kézfogásunk, a szemkontaktusunk - közvetíti.

Különösen egy interjú helyzetben fontos, hogy tudatában legyünk a testbeszédünknek, különben egy pillanat alatt eláruljuk, hogy hol vannak a gyenge pontjaink. Ha ezek kerülnek szóba, akkor önkéntelenül is a plafonra nézünk, szánk elé kapjuk a kezünket, vakargatjuk az orrunkat.

4 dolog, amit tudnunk kell az állásinterjú előtt

Minden interjú egy stresszhelyzet, hiszen egy állás múlhat rajta. Figyeljünk mindig arra, hogy a kényes kérdéseknél is maradjunk higgadtak, és ügyeljünk, hogy a nagy "árulkodó", a kezünk lehetőleg maradjon előttünk az asztalon.

A próba interjúkon szinte minden résztvevő a fizetés kérdésénél jött zavarba vagy lett stresszesebb. Többen ekkor kezdtek gesztikulálni vagy éppen torkot köszörülni, vagy lesütötték a szemüket és kerülték a szemkontaktust - hívta fel a figyelmet a karrier-tanácsadó.

Érdemes erre a kérdésre már előre felkészülni egy válasszal, hiszen úgyis szóba kerül az interjún. Akár egy telefonnal is felvehetjük, ahogy válaszolunk erre a kérdésre egy képzeletbeli interjún. Így rögtön látni fogjuk, hogy mennyire határozott a testbeszédünk, mennyire jön át a bizonytalanságunk.

2. Így tárgyaljunk a fizetésről!

A próbainterjúkon az egyik tipikus válasz a következő volt: "200 ezerre gondoltam, de ha kevesebb, az sem gond." Herczku Monika szerint aligha akad olyan cég, ahol erre azt mondják, hogy ok, megadom a 200 ezret. A pályázó itt a saját tárgyalási pozícióit gyengítette azzal, a félmondattal, hogy "ha kevesebb, az sem gond". Hiszen ha nem gond, akkor a cég 130 ezret fog kínálni.

A karrier-tanácsadó azt javasolja: gondoljuk végig az interjú előtt, hogy mi az a minimum összeg, amennyiért még érdemes elvállalunk az adott feladatot. Húzzuk meg az alsó határvonalat, ami alá már nem tudunk vagy akarunk menni. Az interjún majd megkérdezik, hogy mennyit szeretnénk kapni. Ekkor meg kell kérdezni, hogy "Ugye bejelentett munkáról van szó? Havi bérről beszélünk? Bruttóban vagy nettóban? Van-e cafeteria a cégnél?".

Mit ne tegyünk: ne kérdezzünk vissza, hogy mennyit szeretnének adni, mert erre a kérdésre nem fogunk választ kapni.

Érdemes egy sávot mondani, például bruttó 220- 250 ezer közötti összegre gondoltam havonta. Ne mondjunk ezután semmit, várjuk meg, amíg az interjúztató reagál. Amennyiben ezt nem teszi meg, csak "hmmmmmm" hang kíséretében leírja az összeget, akkor nyugodtan kérdezzük meg, hogy a cég mennyit szán erre a munkakörre? Ha kevesebbet, mint amit mondtunk, akkor legalább azonnal tudni fogjuk, hogy "fölé lőttünk".

Ekkor érdemes azt mondani, hogy "kevesebb is elég", azaz rugalmas vagyok, ha az összegről beszélünk, mert nagyon érdekel a munkakör.

3. Kevesebb mellébeszélés

Herczku Monika találkozott olyan interjúalanyokkal, akik előre betanult panelmondatokkal próbálták elkápráztatni, mint például "elhivatottságom mögé kérdőjel nem, csak felkiáltójel tehető".

Nem egy estben találkozott azzal a jelenséggel, hogy a pályázók ilyen-olyan könyvekből (leginkább a lefordított amerikai self-help kiadványokból) vett idézetekkel és gondolatokkal igyekezték meggyőzni hozzáértésükről. Nem sikerült.

A karrier-tanácsadó le is beszélne mindenkit az ilyen jellegű próbálkozásokról, mert ezek nagyon élet idegenek, és minden gyakorlott interjúztató érezni fogja, hogy ezek nem a pályázó saját gondolatai. Aki ilyennel próbálkozik, többet veszít, mint amennyit nyer. "Adja önmagát, ne játsszon szerepet!" - javasolja a szakember.

4. Mit kérdezzek az interjúztatótól?

A próbainterjúk végén Herczku Monika megkérdezte, hogy vannak-e kérdései a munkakörrel, az állással vagy a céggel kapcsolatban. Az általános válasz az volt, hogy "köszönöm, nincsenek kérdéseim". Ez a karrier-tanácsadó szerint nehezen hihető és érdektelenséget sugall.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Ugyanis ha valakit érdekel a munkakör (és azért ment el az interjúra), akkor kérdezze meg, hogy ki lesz a főnöke. Mi lesz a legfontosabb feladata? Új-e a munkakör vagy már korábban is betöltötték? Miért ment el az elődje? A cég szerint mi az a tapasztalat, ami feltétlenül szükséges az állás betöltéséhez?

Feltehet gyakorlatias kérdéseket is: Hány körből áll a kiválasztás? Mikortól szeretnék betölteni a pozíciót? Helyileg ebben az épületben lesz a munkahely vagy valahol máshol?
A legfontosabb, hogy készüljünk előre 2-3 kérdéssel. Ezeket akár be is írhatjuk a telefonunkba, ha attól tartunk, hogy nem jutnak ott eszünkbe.

Herczku Monika szerint nemcsak a próbainterjúk tanulságai a fentiek, hanem sok-sok interjún előfordulnak. Ha ezeket nem felejtjük el, akkor máris jobb esélyekkel indulhatunk a munkahelykeresésben - fűzte hozzá.

Címkék: állásinterjú, testbeszéd, fizetés, béralku