Így álljunk talpra az állásunk elvesztése után

Az egzisztenciánk, a saját és a családunk megélhetése kerül veszélybe, amikor elbocsátanak a munkahelyünkről. Nemcsak pénzügyileg, hanem lelkileg is megvisel mindenkit ez a helyzet. Úgy érezzük, kihúzták a lábunk alól a talajt, félünk az ismeretlentől. Ráadásul sokan magukat okolják, úgy érzik, hogy nem voltak elég jók.

1. Ne hibáztassuk magunkat!

A depresszió elkerülése érdekében fontos, hogy ne okoljuk a történtekért magunkat. Ne keressünk választ arra, hogy miért pont ránk esett a választás, nincs jó válasz erre a kérdésre.
Felejtsük el az önmarcangolást! Csináljunk olyan dolgokat, amiben jók vagyunk, amitől sikerélményünk lesz, és nő az önbecsülésünk. Segítség lehet például, ha elővesszük egy régi hobbinkat.

"Amikor egyik délelőtt szólt a főnököm, hogy kettőkor vár az irodájában, még nem gondoltam semmi rosszra. Hidegzuhanyként ért a hír, hogy felmond nekem. A cég anyagi helyzetére hivatkozott, azt mondta, hogy nincsenek megrendelések, minden forint számít a mostani csődözeli állapotban, ezért úgy döntött, hogy nem engedheti meg magának két adminisztrátor alkalmazását. Persze kiborultam, sírtam, és nem igazán tudtam, mi lesz velem. Elkezdtem állást keresni, már több irodavezetői munkára elküldtem a pályázatomat. Remélem, hamar el tudok helyezkedni. Álláskeresés közben elhatároztam, hogy megvalósítom egy régi álmomat, amire eddig soha nem volt időm és erőm: egy hatalmas freskót festettem a szoba falára. Régebben is készítettem kisebb festményeket, de egy ekkora munkába nem mertem eddig belevágni. Elkészült, és nagyon büszke vagyok magamra, hogy sikerült!" - mesélte lapunknak a 29 éves Lili, aki egy építőipari cégnél dolgozott adminisztrátorként.

2. Engedjük el a munkahelyünket!

Az állásunk elvesztését gyászként éljük meg. Fontos, hogy ne meneküljünk tagadásba és adjunk időt magunknak. Az elbocsátott dolgozó gyakran alkudozni kezd önmagával: "Mi lenne, ha mégsem küldenének el? Belátják majd, hogy szükség van a munkámra!"

Van, aki már a felmondás kézhezvételének a napján képes új állást keresni, mások viszont hónapokig nem tudnak magukhoz térni az elbocsátás miatt érzett fájdalomból. Figyeljünk arra, hogy ez az időszak ne húzodjon el. Ha egyedül nem megy, kérjük segítséget a családtól, barátoktól. Beszéljük ki a fájdalmunkat.

"12 éven keresztül hűséges voltam a vállalathoz, a legjobb tudásom szerint dolgoztam, mégis elbocsátottak. Nem értettem, miért. Teljesen összezuhantam, hetekig csak ültem otthon a tévé előtt, a feleségem nézegette az álláshirdetéseket, kérlelt, hogy telefonáljak, küldjük el az önéletrajzomat, de engem nem érdekelt az egész. Mindennaposak voltak közöttünk a veszekedések. A hétéves kisfiam nyitotta fel a szememet, amikor az iskolából hazaérve megkérdezte tőlem, hogy én miért nem járok a 'dolgozómba', mint a barátjának az apukája. Ekkor összekaptam magam, és mostanra már megint van munkám. Azt hiszem, ha továbbra is csak sajnáltam volna magam, mára már nem lenne családom, elvált volna tőlem a feleségem" - vallotta be a CNC-esztergályos András.

3. Ne hibáztassuk a főnököt!

Engedjünk szabad folyást az érzelmeknek, de nem szabad "csúnyán" távozni a cégtől, ugyanis a volt főnökünk akár a későbbi álláskeresésben is segíthet, például kérhetünk tőle ajánlást vagy referenciát. Sőt akár még az is előfordulhat, hogy később újra ugyanannál a munkaadónál fogunk dolgozni mindketten.

Ne hagyjuk, hogy a düh és a harag vezéreljen. Ilyen érzelmi nyomás alatt fordul meg az is a fejünkben, hogy munkaügyi bírósághoz fordulunk, mert úgy érezzük, hogy jogellenesen bocsátottak el. Ezt azonban tiszta fejjel át kell gondolni, nem szabad belevágni, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy jogszerűtlen volt az elbocsátás.

4. Ne keressünk pótcselekvést!

A hiányérzetet és a csalódottságot ne kompenzáljuk pótcselekvésekkel! Ne kezdjünk vásárolgatni (főleg ne hitelből vagy a végkielégítésünkből), mert úgy érezzük, hogy ez az átélt dolgok fényében ez jár nekünk, megérdemeljük. Egy-egy aprósággal meglephetjük magunkat, de mindenképp gondoljunk át, hogy mi az, amit a lecsökkent jövedelmünk mellett megengedhetünk magunknak.

Vannak olyanok is, akik azért, hogy tompítsák a fájdalmat és a szorongást, az alkoholban keresnek vigaszt. Ez azonban nagyon veszélyes, ugyanis eltompít, károsítja az egészsget, fizikailag és pszichikailag is gátol az álláskeresésben, ráadásul drága is. Ha pedig rászokunk, nagyon nehéz újra talpra állni, józannak maradni.

"Sokáig nem fogadtam el a hozzám közel állók jelzéseit, pedig ők már látták, hogy baj van. Amikor megszűnt a munkahelyem eleinte egy-két üveg bort iszogattam meg esténként, majd amikor ez már nem volt elég, töményet is vettem. Szinte minden nap teljesen kiütöttem magam. Közben állást kerestem. Egy étteremben kaptam munkát, pincér voltam, hozzáférhettem az alkoholhoz. Eleinte megálltam, és nem ittam, aztán felbátorodtam: volt olyan eset is, hogy már akkor sem voltam józan, amikor beértem a munkahelyemre, sőt a gondjaimra bízott alkoholra is 'rájártam'. Nem kellett sok hozzá, hogy ez feltűnjön a főnökömnek. Először figyelmeztetett, majd amikor nem változtattam a magatartásomon, kirúgott. Most megint munkát keresek, és eldöntöttem, hogy megpróbálom abbahagyni az ivást" - mondta a neve elhallgatását kérő interjúalanyunk.

5. Ne féljünk az újtól!

A legtöbben félünk a változástól, főként akkor, ha nem mi magunk kezdeményeztük. Félünk attól, hogy kicsúszik a kezünkből az irányítás. Új, ismeretlen vizekre evezünk, ezt akkor tehetjük biztonsággal, ha tudjuk, mik az erősségeink. Írjunk egy listát a képességeinkről, készségeinkről, tudatosítsuk magunkban, hogy mik az erősségeink és a gyengeségeink. Ez utóbbi is nagyon fontos, hiszen az állásinterjún ez a HR-esek egyik kedvenc kérdése. Ha tudjuk, mire vagyunk képesek, nő az önbecsülésünk, az önbizalmunk.

Fontos, hogy reálisan elérhető célokat tűzzünk ki. Olyan állásokat pályázzunk meg, amelyekhez megfelelő képességekkel, képzettséggel és tapasztalattal rendelkezünk. Az álláskeresés elején érdemes feleleveníteni a korábbi munkahelyeinken elért sikereinket és kudarcainkat. Ezeket tegyük egy képzeletbeli mérleg serpenyőibe, és kiderül, hogy a pozitív vagy a negatív dolgok dominálnak-e. Ha az utóbbiak, akkor érdemes elgondolkodnunk, hogy a jövőben is olyan munkakörben szeretnénk-e dolgozni, mint korábban.

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: álláskeresés, munka, elbocsátás, felmondás