Felsőfokú végzettségű szakemberek Salgótarjánba költözését, illetve visszaköltözését segítené a város önkormányzata azzal, hogy jelképes összegért biztosít számukra bérlakásokat. A Szakembereket Salgótarjánba! című programot egyhangúlag fogadta el a nógrádi megyeszékhely közgyűlése.

Dóra Ottó polgármester elmondta: hiány van a városban, mérnökökből, orvosokból és pedagógusokból éppúgy, mint szociális területen dolgozókból. A programmal a salgótarjáni székhelyű vagy telephelyű munkahelyek jobb szakemberellátását segíti az önkormányzat, ami növelheti a város megtartó erejét és fejlődését.

Így csábítanák a városba a képzett fiatalokat

Így csábítanák a városba a képzett fiatalokatIlyen salgótarjáni állásokat kínálnak a munkaadók a Profession.hu-n!

Az elfogadott rendelet értelmében a lakhatási támogatásra olyan felsőfokú végzettségűek vagy szakképesítéssel rendelkezők pályázhatnak, akikkel salgótarjáni munkáltató szándéknyilatkozatot ír alá foglalkoztatásukról. A támogatás a munkaviszony idejére, de legfeljebb öt évre szól, a nyerteseknek a piaci alapú lakbér mindössze 10 százalékát kell megfizetniük.

Így csábítanák a városba a képzett fiatalokatA Nógrád megyei munkalehetőségeket itt találjuk!

Az előterjesztés tartalmazza, hogy Salgótarjánban az országos átlagnál is nagyobb a népességfogyás, és jellemzően a képzett fiatal korosztály elvándorlása jelent problémát.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A közgyűlési vitában voltak, akik megfontolásra javasolták a lakások ingyenes bérbeadását, vagy akár a gyerekek iskoláztatási költségeinek átvállalását, ugyanakkor az is elhangzott, hogy az eleve salgótarjáni szakembereket sem érheti ezzel sérelem.

A program részletein, kedvezményein tovább dolgoznak, és újra tárgyalnak majd róla a májusi vagy júniusi közgyűlésen.

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: munkahely, állás, hiányszakma, szakember, diplomás, Salgótarján