Mit tegyen egy harmincas dolgozó a kiégés ellen?

Naponta 9 perc pulzusnövelő izommunka és 123 lépés átlagosan - ilyen és ehhez hasonló sokkoló adatokról beszélgettünk Vada Gergellyel, a Fusion Vital alapítójával. Ezeket az adatokat magyarországi felső vezetőkön mérte a cég az elmúlt 4 év során, elsősorban multinacionális szegmensben. A mérési módszer a munkahelyi stresszre, illetve ennek a felismerésére irányul - és az eddigi népes ügyfélkör is bizonyítja: van mit rendbe rakni ezen a téren. Az úgynevezett pulzusvariancia alapú életvitel tanácsadásának köszönhetően ugyanis már több 700 vállalati és egyéni ügyfél mérése alapján világosan látszik: nagyon téves képzeteink vannak arról, mennyire vagyunk kiegyensúlyozottak és fittek. És ez komolyan kihat a karrierünkre és az egészségünkre is.

"30-35 éves kor körül jön el az embereknél a bizonytalanság - osztja meg velünk Sabján Adrienn, a cég másik tulajdonosa -, hogy mit is akarnak valójában. Jómagam másfél éve, a válásom után kezdtem el változtatni az életemen. Tavaly decemberben tettem meg a legnagyobb lépést, kiléptem a korábbi munkahelyemről, egy nagy multitól. Nagyon érdekes volt nekem is rádöbbenni arra, hogy a minket körbevevő dolgokról a megítélésünk gyakran homlokegyenest más, mint ahogy a szervezetünk, az agyunk valójában reagál. Én ma már teljesen őszinte vagyok magamhoz, szembenézek azzal, hogy tényleg mit érzek, szívesen végzem-e a munkám, hogyan alszom - és ennek köszönhetően el tudom dönteni, hogy valami jó-e nekem, vagy már csak megszokásból ragaszkodom hozzá..."

Na, de miért pont a harmincasok kerülnek zsákutcába?

A szakértők szerint először is egy természetes folyamat az útkeresés, ezen minden ember keresztülmegy. De nézzük csak végig röviden! Amikor pályakezdőként elindulunk egy irányba, az első 5-6 évben még sok kompromisszumot kötünk, hogy cserébe tanuljunk, és értékesebb munkatársakká válhassunk. Az esetek többségében nagyon kemény, aktív munkaszakaszról van szó, sok túlórával, pluszfeladatokkal együtt.

30 éves korunk körül már kapunk valamilyen elismerést az erőfeszítéseinkért, amire azt mondhatjuk, "megérte ennyit hajtani", mert például előléptettek bennünket, több pénzt és magasabb juttatási csomagot viszünk haza - és elismert szakembernek számítunk cégen belül. Ám az esetek többségében ekkor sem dőlhetünk hátra. Ugyanis mellettünk ott a fiatalabb generáció, ahová mi is tartoztunk évekkel ezelőtt. Ők még annál is jobban hajtanak és még több potenciállal bírnak, mint mi korábban. Nincs feltétlenül valóságalapja a felismerésünknek, de mindenesetre úgy érezhetjük, hiába értünk el már valamit, újra ringbe kell szállni, és versenyezni kell velük.

Na, és ekkor jöhet egy tudathasadásos állapot: valójában nekünk már nem kell bizonyítani, de mégis érezzük a sürgetést, hogy felpörögjünk, túlórázzunk, még jobban kitegyünk magunkért. Miért? Mert ha nem így teszünk, elveszíthetjük az addig megszerzett előnyeinket, kitúrhatnak a pozíciónkból, lecserélhetnek bennünket egy olcsóbb, de jó szakemberre - gondolhatjuk. Erős a dilemma.

A banánhéj, amire nem érdemes rálépni

A rossz irányválasztás azoknál következik be, akik sodródnak az árral, a látszólagos elvárásokkal, és beállnak újra a hajtós élvonalba. Ám ők azt figyelmen kívül hagyják, hogy harminc fölött már jóval több felelősséggel és elköteleződéssel bírunk - család, gyerekek, esetleg gondoskodásra szoruló szülők, kiforrott hobbi -, mint a pályakezdő ifjú titánok, akikre - még az is lehet, hogy - a szüleik főznek és takarítanak továbbra is.

"Egyébként a bent töltött idő nem vegytiszta a fiataloknál - említi Vada Gergely -, és azt is látni kell, hogy a 30 felettiek a munkaidőt szinte kizárólag a munkavégzésre használják ki. Nekik ott a család, a szülők, az egyéb elkötelezettségek, menni kell délután, nincs idejük, mondjuk napközben chatelgetni a hétvégi síelésről - azt majd megszervezik otthonról, néhány gyors telefonhívással."

Adrienn szerint, ha úgy érezzük, nem bírunk többet vállalni, folyton energiahiánnyal és még ráadásul különböző betegséggel is küzdünk, érdemes újratervezni a karrierünket. Lehet, hogy ehhez az is elég, ha megtanulunk nemet mondani a főnökünknek bizonyos esetekben.

"Én is végigmentem ezen a dilemmán: merek-e annyira őszinte lenni, hogy megmondom a főnökömnek, ha nem értek egyet? Vagy felállok-e egy elhúzódó megbeszélésről, ha el kell mennem a gyerekekért? Tudom jól, hogy ez egyéniségfüggő is, de akinek nehezen megy, azoknak kell igazán megtanulni alkalmazni. Vagy ha nem így lesz, akkor életünk végéig szerepeket játszunk, amit később már nem is szerepként élünk meg. Természetesnek vesszük ezt az álarcot, és hordjuk minden egyes nap. Aztán ha semmi extrémebb dolog nem következik be, akkor életünk végéig elvagyunk így. De a szervezetünket akkor sem tudjuk becsapni..."

"Azt se felejtsük el - folytatja Gergely, a cég ügyvezetője -, hogy a 30 év fölöttiek alvásidejének csupán a 60 százaléka pihentető, a többi stresszel terhelt időszak. És az érintetteknek legtöbbször fogalmuk sincs, hogyan reagálják le valójában a történéseket. Általában kedvezőbbnek ítélik meg a helyzetet, mint amilyen hatással bír rájuk, mondjuk egy stresszhelyzet vagy az éjszakai túlórázás. A felméréseinkkel és a módszerünkkel azt tudatosítjuk az emberekben, hogy az életmód, a hétköznapi helyzetekben megélt élmények és a teljesítmény mennyire szorosan hatnak egymásra."

A szakértő szerint egy idő után már annyira állandóvá válik a stressz, hogy ez lesz a normál üzemmód. Sajnos. Ez ugyanis egy folyamatos terhelést jelent az idegrendszerre nézve is, és olyan megfelelési kényszert idéz elő, hogy előfordul: sosem kapcsoljuk ki éjjel a mobilunkat - és az agyunkat sem. Pedig ez az idő kizárólag a regenerálódásra szolgálna.

Na, de akkor mi a megoldás?

Vizsgáljuk meg, hogy a munkakörünkön vagy inkább a környezetünkön kellene-e változtatni. Mert lehet, hogy a munkakörünk nagyon építő jellegű, de kell egy másik főnök vagy éppen egy új csapat. Az is lehet, hogy váltanunk kell 6 órás munkaidőre, vagy kombinálhatnánk a munkahelyi és az otthonról végezhető feladatokat. Merjünk erről beszélni felettesünkkel!

Ahogy Adriennél az új munkaköre hozta el az úgynevezett feltöltődés fázisát - tehát a munkája során szervezete olyan üzemmódba kapcsol, mintha egy jót aludna vagy kirándulna éppen - úgy ez a fajta élményszerű állapot a munkája során bárkinek előjöhet - ha valóban szereti azt, amit csinál, és alkothat, fejlődhet benne.  A kiválasztási munkatársaknál ez lehet maga az interjúztatás folyamata, az értékesítőknél a kihívással járó tárgyalások, új lehetséges ügyfelek felkutatása, vagy a pályakezdőknél az első önálló feladat határidőre való elvégzése.

A lehetőségeket nekünk kell megfogalmazni, és elsősorban azt szem előtt tartva, hogy mit szeretnénk. Zárjuk ki a minden bizonnyal betüremkedő negatív gondolatokat, mint például "Ezt a főnököm tutira rossz szemmel fogja nézni!" vagy éppen "Soha nem találok még egy ilyen jó állást..." és "Le kell nyelnem bizonyos dolgokat, hogy ne rúgjanak ki." De ha sodródni szeretnénk, és 8-10 év múlva kiégett, örömtelen robotként bejárni a munkahelyünkre, engedjünk ezeknek a kérdéseknek. Ellenben ha elég önállónak érezzük magunkat a saját életünk irányításához és karrierünk alakításához, gondoljuk át az útvonalat, és lépjünk rá bátran!

KÖZEL 9000 FRISS ÁLLÁSHIRDETÉS ITT!

Csak egy jó önéletrajz, és máris jelentkezhetünk! Letölthető önéletrajz mintákat ITT találunk, a Profession.hu önéletrajz-készítőjét pedig ITT.

Készítette: Posta Renáta

Címkék: útkeresés, karrier, előléptetés, munkahely, munkatárs