Így kezeljük az energiavámpír kollégákat!

A három legidegesítőbb munkatárs-típusról múlt héten írtunk , most folytatjuk a sort további három nem kevésbé alkalmazkodó képes, igazi energiavámpírként működő egyéniséggel. Ismerje és értse meg őket, hogyan működnek, kezelje és könnyebben megy majd a közös munka is!

1. A negatív típus

Hajlamosak minden új ötletet csírájában elfojtani. Legtöbbször mérgesnek és sértődöttnek tűnnek. Mindig kitalálnak valamit, hogy miért is fordulhatnak rosszabbra a dolgok. Meg vannak győződve, hogy az életüket nem ők alakítják, és hogy akik nem így gondolkodnak, azokban nem lehet megbízni. Nem hisznek a pozitív kimenetelekben. Maximalisták is vannak köztük, akik jól le tudnak hűteni bennünket egy-egy sikerélmény közepette az apró hibák felemlegetésével. Általában idealisták. Tartózkodnak elismerni azt, hogy valami eleve nem tökéletes.

Hogyan kezeljük?

- Ne felejtsük el, hogy mindenki hajlamos lehet környezete negatív hozzáállását átvenni. A negativisták saját önigazolásuk miatt szeretik terjeszteni szemléletüket. Mi maradjunk optimisták.
- Ne bonyolódjunk velük vitába. Csak az alkalomra várnak, hogy még sötétebb képet festhessenek a dolgokról.
- Ragaszkodjunk a tényekhez. Kérjük meg, hogy általános megállapításaikat támassza alá tényekkel. Maradjunk higgadtak.
- Ne vitatkozzunk velük, és ne hozzuk őket kellemetlen helyzetbe. Egy ,,mindent vagy semmit" csatározgatás nem vezet sehová.
- Bírjuk rá, hogy fejtse ki véleményét. Realista látásmódjukkal felbecsülhetetlen segítséget is jelenthet egy projekt számára - főleg, ha sikerül a tényeknél maradni.
- Emlékeztessük a korábban elért sikerekre. Kérdezzük meg: "Emlékszik, a múltkor sikerült elérnünk, hogy..."

2. A tartózkodó/csendes típus

Ismertetőjegyük, hogy nem nyilvánítja ki véleményét, még kérdésünk ellenére sem. Ám ne higgyük azt, hogy nincs álláspontjuk. Nagyon is van. Ha forszírozzuk őket, diplomatikus megállapításokat tesznek. Ez még akkor is azt a látszatot kelheti, hogy nem értenek velünk egyet, ha nem így van. A megbeszéléseket csendesen ülik végig, érdemben nem járulnak hozzá a megbeszélés menetéhez. Ez bizonytalanságot szülhet: vajon figyelmen kívül hagyják a többiek véleményét? Unatkoznak? Vagy csak nem akarják másokkal megosztani információikat? A hallgatás azonban lehet szándékos is, ez esetben viszont agresszív viselkedésre utaló jel.

Hogyan kezeljük?

- Figyeljünk oda rájuk. Lehet, hogy úgy érzik, nem kapják meg azt a figyelmet, amit megérdemelnének.
- Kerüljük az olyan kérdéseket, melyekre egyértelmű igen vagy nem a válasz. Nyílt kérdésekre törekedjünk. A hogyan és a miért kezdetű kérdések ösztönözhetik őket.
- Figyeljünk rá, hogy testbeszédük bátorító legyen. Fejünket hajtsuk kissé előre, szemöldökünket finoman húzzuk fel. Vagyis arckifejezésünk legyen várakozásra utaló.
- Ne mi törjük meg a kínos csendeket, ugyanis ez segíthet kibillenteni őket. Inkább tegyünk fel nyitott kérdéseket, például "Egyetért-e azzal,...." vagy zökkentsük ki "Úgy látom, zavarban van..."
- A megbeszéléseken mondjuk ki, hogy mindenki közreműködésére számítunk. Például kérdezzünk körbe az asztal körül, hogy kinek mi a véleménye.
- Ha nem töri meg senki a csendet, csak mosolyogjunk. A metsző pillantások, összehúzott szemöldök és vállvonogatás ellenére is. Mondjuk el, hogy mindenki véleménye fontos.
- Ha valaki elkezd beszélni, ne szakítsuk félbe, és ne tereljük el a szót. Bátorítsuk őket véleményük kifejtésére. Mutassuk ki, hogy számítunk rájuk.

3. A túlságosan kedves típus

Mindig mosolyognak, figyelmesek, a kedvünkben szeretnének járni. Sok mindent ígérnek, és önként felajánlják a segítségüket. De ne bízzunk túlságosan abban, hogy ígéreteiket be is tartják. Ezt nem gonoszságból teszik, hanem valójában nem gondolják végig a következményeit annak, ha túl sok feladatot vállalnak, vagy túl sok kollégájuknak ígérnek segítséget. Azt mondják, amit hallani akarunk. Ez kezdetben nagyon hízelgő, de később, a csalódások után már megkérdőjelezzük szavahihetőségüket. Kerülik az összetűzéseket, még akkor is, ha ennek az az ára, hogy ők húzzák a rövidebbet.

Hogyan kezeljük?

- Ne hozzuk nyilvánosan kellemetlen helyzetbe őket azzal, hogy emlékeztetjük be nem tartott ígéreteikre. Azért olyan könnyen meggyőzhetőek, mert rettegnek a konfliktusoktól. Ha megmondjuk nekik a magunkét, csak még túlzottabb kedveskedéssel próbálnak kompenzálni.
- Bátorítsuk őket, hogy legyen saját véleményük. Mondjuk el, hogy bármit is gondolnak az adott kérdésről, az nem veszélyezteti a kapcsolatukat. Hangsúlyozzuk, hogy az őszinteség az egyedüli célravezető irány.
- Ha a véleményét kérdezzük valamiről, kérjük meg, hogy sorolja fel az érveit. Próbáljunk meg rájönni, miért igyekszik egyetérteni velünk.
- Ha túl könnyen létrejött az egyetértés, kérjük meg, hogy a megállapodást rögzítsük írásban. Hangsúlyozzuk: mindkettőnk érdeke ez.
- Ha ennek ellenére kollégánk még mindig elcsúszik a bevállalt feladataival, fogalmazzuk meg elvárásainkat egyértelműen, félreérthetetlenül. Jelezzük neki, hogy csalódást okoz nekünk késedelmével.
- Kérdezzük meg, hogy mit fog ezután másképp csinálni. Ez ösztönzően hathat rájuk, és segítünk neki is előre nézni, ahelyett, hogy az okozott hibán rágódnának.
- Ha módunkban áll, akkor jelezzük: az eredményes munkáért jutalom is jár. Ezzel elérhetjük, hogy ne csak üres ígéreteik legyenek, hanem rávegyék magukat a megvalósításra is.
- Mindig ismerjük el, ha határidő előtt befejeznek egy munkát. Ezzel elkerülhetjük a csak negatív visszajelzéseket, és bátorítóak lehetünk a jövőre nézve.

Ne feledjük, barátainkat megválogathatjuk, munkatársainkat nem, vagy nem teljesen. A kompromisszumok és a közös hang megtalálása saját emberi és szakmai mércénkké is válik. Legyünk bölcsek és empatikusak, még akkor is, ha az említettek közül az egyik típusba tartozunk mi magunk is.

Forrás: Ken Lawson: Nehezen kezelhető emberek, kényes szituációk, Alexandra kiadó

Készítette: S. G.

Címkék: munkahely, kolléga, kommunikáció