Y generáció: szabadságvágy vagy munkamánia?

Az Y generáció semmihez sem fogható átmenetet jelent a munka világában: új szemléletet hozott az elődök megszokott rutinjába, és kitaposta azt az utat, amelyre az utána következő Z-sek már magabiztosan léptek rá. Képviselői ugyan már tudják, mit nem akarnak, ha munkáról van szó, és talán sokan közülük azt is meg tudják fogalmazni, mit és hogyan dolgoznának, mégsem találják a vágyott balanszot munka és magánélet között. Erről a kettősségről beszélgettünk a 34 éves Angélával, akinek története majdhogynem tipikusnak mondható korosztályában: alkalmazottként lépett a nagybetűsbe, ma pedig már vállalkozóként hajtja a mindennapok kerekét, és bár elégedett azzal, ahol jelenleg tart, a mérleg az ő esetében is rendszeresen kibillen, mégpedig a szabadidő rovására.

Kezdeti nehézségek

A nyolcvanas évek elején születettek számára ismerős lehet a felállás, miszerint tovább kell tanulni, hiszen a diplomában rejlik a nagy lehetőség. Valószínűleg bőven akad pozitív példa, azonban bizonyos szakok, szakpárok kevésbé bizonyultak könnyen és jól hasznosíthatónak, ami az első igazi pofont jelentette a munkaerőpiacra lépve – már akinek ez közvetlenül a főiskola, egyetem után sikerült. „Angol-kommunikáció szakot, illetve pedagógiát végeztem, és nem túlzás azt mondanom, hogy teljes mértékben elméleti volt a képzés, kötelező szakmai gyakorlatot csak tanárként kellett eltöltenünk, ennek ellenére úgy gondoltam, a jó eredmények elegendőek lesznek a sikeres kezdéshez. Tévedtem, fél évig ugyanis sehova nem vettek fel, pedig kizárólag komolyabb tapasztalatot vagy speciális tudást nem igénylő asszisztensi, adminisztratív, ügyfélszolgálati munkákra jelentkeztem, de a legtöbb helyről még csak válaszra sem méltattak” – kezd bele Angéla.

A kilencvenes évek végének, kétezres évek elejének munkaerőpiaca a maitól eltérően egyáltalán nem kedvezett a pályakezdőknek, hiszen jóval több volt a jelentkező, mint a betöltetlen állás, így a választás csak egészen ritkán esett a tapasztalatlanabbakra. „Akkoriban még virágzott a telemarketing, és ugyan az első állásinterjúmig fogalmam sem volt, mit is takar ez pontosan, mégis ez lett az első munkám. Naponta utaztam Budapestre, és indítottam akár hatvan-hetven hideghívást is nyolc óra alatt, idegeneknek értékesítve online hirdetési felületeket. Kezdetben még megtaláltam ebben a kihívást, a monotonitás azonban gyorsan maga alá temette a lelkesedést. Akkoriban az volt a célom, vagy lehet, hogy inkább egy álomnak tűnt, hogy egy mulinál helyezkedhessek el, és a stabil, nem teljesítmény alapú béremből a fővárosba költözhessek. Nagyjából másfél évet kellett várnom a megfelelő lehetőségre, de néhány héten belül fel is vettek” – tudjuk meg a fiatal nőtől.

Valami hiányzik

Egy nemzetközi cégnél elnyert munka az Y generáció ifjú képviselői számára új perspektívákat nyitott: modern irodát, barátságos csapatot, versenyképes fizetést és egy esetleges hosszútávú karrier ígéretét is jelentette. „Többszörösen is hálás voltam, hogy egy kereskedelmi hálózat egyik központi osztályán kaptam állást, mivel minden tekintetben más minőséget jelentett a korábbi munkámhoz képest. A munkakörülmények, a bérezés és a hangulat is felülmúlta a várakozásaimat. Itt is telefonos-értékesítői feladatot kaptam, de már nem én hívtam a lehetséges ügyfeleket, hanem ők álltak sorba az üzlethelyiségekért, nekem csupán a részletekről kellett tárgyalnom. Pörgősen és eredményesen teltek a napok, a legtöbb kollégámmal baráti volt a viszonyom, és ez akkor sem változott, amikor egy másik részlegre helyeztek át irodavezetőnek, hogy új szerepben próbálhassam ki magam” – osztja meg interjúalanyunk.

A nagyvállalati környezet számtalan munkavállalói igényt kielégíthet: ambíciózusak számára esélyt ad az előrelépésre, akár az országok közötti váltásra, de azok is megtalálhatják a helyüket egy multiban, akik nem vágynak növekvő felelősségre, inkább a kiszámíthatóságot keresik, és jól érzik magukat a napi rutinban. De mi a helyzet azokkal, akik ébredező kreativitásuk engednének utat, ahogy az Angélában is megfogalmazódott néhány év után? „Őszintén nagyon szerettem a munkahelyem, mindenkinek hasonló jó tapasztalatokat kívánok, mind a vezetőséget, mind a cégkultúrát illetően, ugyanakkor sok korosztályomba tartozóhoz hasonlóan egyre inkább hiányozni kezdett valami a munkából. Eleinte nem is tudtam megfogalmazni, mi az, egyszerűen csak vágytam valamiféle önkifejezésre, olyan feladatra, amelyben megmutathatom, mi minden van bennem, ami rólam és az ötleteimről szól. A multi sztenderdizált folyamatai, a jól körülhatárolt munkakörök azonban nem tudták biztosítani számomra azt a szabadságot, amire egyre inkább szükségem volt, és ami egyre kevésbé volt beszorítható a nyolctól ötig tartó keretbe.”

Éljen a szabadság, vagy mégsem?

Alkotásvágy, szabadság, értékteremtés – ezek mind az Y generáció hívószavai, és ha nem is ragadnak mindenkit magukkal, sokan igyekeznek platformot találni ezekhez. Van, aki egy képzésbe kezd, vagy elmerül egy kiteljesítő hobbiban, akad, aki a gyerekkori álmát tűzi újra a zászlajára, a legmerészebbek pedig egyenesen az ismeretlenbe lépnek, és saját vállalkozást indítanak. „A fotózás számomra egy olyan szenvedély, ami képes kiragadni a megszokásból és energiával tölt fel. Az egész valamikor a kamaszkoromban kezdődött, akkor fogtam először a kezemben nagypapám teljesen manuális gépét, és amikor csak lehetőségem nyílt rá, kattingattam. Az egyetem mellett elhalványult ez a hobbi, majd a multis időkben kezdtem visszatalálni hozzá újra. Arra azonban nem gondoltam, hogy ebből akár megélhetés is lehetne, aztán egy inspiráló előadáson hallottam néhány fiatal vállalkozó sztoriját, akik maguk mögött merték hagyni az alkalmazotti létet, és nagyobbat, egyedibbet álmodtak. Az éremnek azonban van egy másik oldala is, amiről én nem akartam tudomást venni: a járatlan út mindig hosszabb, keményebb, és a befektetett energia, idő sem feltétlenül úgy és akkor térül meg, ahogy azt az ember elsőre elképzeli” – hangsúlyozza a fotós.

A szabadságnak komoly ára van: aki úgy dönt, kötetlen munkaidőben, a maga uraként építkezik tovább, annak számolnia kell azzal is, hogy nem teheti le a lantot délután ötkor, a hétvége sem szól feltétlenül a pihenésről, ráadásul nem érkezik minden hónap elején fix összeg a bankszámlára. A másik oldalon persze ott a motiváció, az önkifejezés, a flow élmény, ami sok mindenért kárpótol, mégis felmerülhet a kérdés: megéri? „Az elhatározástól, hogy a fotózással szeretnék teljes munkaidőben foglalkozni, a megvalósulásig közel három év telt el. A rizikót minimálisra akartam csökkenteni, ezért az egészbe az irodavezetői állásom mellett fogtam bele: elvégeztem egy esküvői fotós képzést, majd fotóasszisztensként próbáltam ellesni a kulisszatitkokat hétvégente, persze ingyen, és közben a saját weboldalamat készítettem. Ahogy az lenni szokott, az első apróbb munkák az ismerősi körből érkeztek, ami löketet adott a folytatáshoz” – meséli a kezdetekről interjúalanyunk.

Majd folytatja, a lényeges tanulságot is levonva:„Mivel egyre többet kellett beletennem az új irányomba, a nyolc órás munkából négy órásra váltottam, ami egyben azt is jelentette, hogy az igényeimből is lejjebb kellett adnom, hiszen a fényképek még alig hoztak némi bevételt. Hittem benne, hogy sikerülni fog, bár voltak egészen mély hullámvölgyek, végül tavaly februárban éreztem úgy, hogy már meg tudok állni a saját lábamon. Azóta azt is megtanultam, hogy szabadúszóként a legnagyobb kihívás ténylegesen szabadnak lenni, hiszen ahhoz, hogy elégedetten zárjak egy hónapot, rengeteget dolgozom. Ha kell esténként, vagy hétvégente, és bár azt csinálom, amit szeretek, ez mégsem mindig könnyű. A barátaim között vannak olyanok, akik hozzám hasonlóan vállalkoznak, és ugyanabban a cipőben járnak, és persze akad olyan is, aki már egy évtizede egy nagyvállalatnál dolgozik, négykor kikapcsolja a számítógépét, majd övé az egész este. Nem bántam meg a döntésem, de úgy vélem, hosszútávon dől majd el, megérte-e, azért viszont már tudatosan teszek egy ideje, hogy visszataláljak az egyensúlyhoz, mert enélkül biztosan nem működhet ez az egész.”

Tanuljunk a fentiekből, és akár alkalmazottként, akár vállalkozóként dolgozunk, törekedjünk az arany középútra, ugyanis csak akkor vagyunk képesek jól teljesíteni, ha szánunk időt a töltődésre is, fizikailag, lelkileg, szellemileg egyaránt. Amennyiben épp a váltáson gondolkodunk, tudjunk meg minél többet arról a területről, ahová vágyakozunk, hogy minél tudatosabban felkészülhessünk rá. Ha még nem tudjuk, merre tovább, gondoljuk végig személyes preferenciáikat, amelyek mentén már a számtalan lehetőség közül is könnyebben válogathatunk.

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munkamánia, szabadságvágy, magánélet, egyensúly, Y generáció