A legkorszerűbb, melegenalakító berendezések beszerzésével lezárult a karosszériaelemeket gyártó Kirchhoff Hungária Kft. esztergomi gyárának 2,9 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházása. 49 új munkahely jött létre. A 2012 májusától 2014 szeptemberéig tartó bővítéshez a vállalat az Európai Uniótól és a magyar kormánytól összesen több mint 745 millió forint támogatást kapott - közölte a társaság ügyvezető igazgatója, Körtvélyessy Géza.

A Kirchhoff ilyen állásokat kínál a Profession.hu-n.

A Magyarországon eddig nem alkalmazott melegenpréselés bevezetésére többek közt a kecskeméti Mercedes üzemtől érkező megrendelés miatt volt szükség. A projektben ezen túl nagy értékű berendezésekkel bővült az üzem gépparkja, például üzembe helyeztek egy 1250 tonnás présgépet és lézervágó berendezéseket.

A társaságnál 700-an dolgoznak, éves árbevétele 2013-ban 28 milliárd forint volt, ennek fele belföldi értékesítésből származott. A fejlesztések után a magyarországi üzem a Kirchhoff Automotive 30 gyárából az első ötbe tartozik.

A Kirchhoff Hungária 2004-től 2010-ig kizárólag a Suzuki számára készített alkatrészeket, majd a válság következtében szélesítették vevőkörüket. A társaság 2017-ig további hét autógyártól kapott megrendeléseket, így a Mercedes kecskeméti, a Peugeot, a Citroen és a Volkswagen szlovákiai, a Skoda és Ford csehországi, a BMW, illetve a General Motors magyarországi üzemeinek beszállítójává váltak.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A 227 éves Kirchhoff Gruppe német családi tulajdonban lévő cég, világszerte közel 10 ezer embert foglakoztatnak. A vállalkozás 4 divíziójában hulladékszállító és tisztító teherautó felépítményeket, precíziós kéziszerszámokat gyártanak, valamint személygépkocsikat alakítanak át mozgássérültek számára, illetve a Kirchhoff Automotive csoportban fém karosszériaelemeket préselnek és szerelnek össze az autóipar részére.

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: munkahelyteremtés, autópiar, gyártó cég, Esztergom