Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A cég a hazai promóciós ajándéktárgy iparág egyik szereplője, most kalocsai telephelyén fejleszt.

Az 1995 óta működő cég reklámajándékok testreszabásával és forgalmazásával foglalkozik. A kalocsai emblémázó üzemük és raktáruk bővül most, mivel újabb gyártóegységeket és egy logisztikai raktárat építenek itt.

A két ütemben megvalósuló beruházás első üteme már kezdetét vette ez év elején. A beruházás első üteme során egy 5.300 négyzetméteres csarnok készül el, amiben lesz egy 1.600 négyzetméteres üzem és gyártórész, egy 3.700 négyzetméteres logisztikai raktár és egy 500 négyzetméteres irodarész is.

A készülő létesítmény összetett logisztikai funkciókat is elláthat majd, ez pedig óriási mérföldkő a cég életében, mivel így már nem csak a budapesti telephelyen zajlik majd egyszerre gyártás és logisztikai munka. Mindez, azaz a belső folyamatok újratervezése azt eredményezi, hogy a munka egyszerűbb és átláthatóbb, a vevőkiszolgálás pedig gyorsabb és professzionálisabb lesz.

A fejlesztés nemcsak a cégnek, de Kalocsa városának és a térségnek is jót tesz, mivel az építkezésben több helyi vállalkozó bevonására is szükség van, illetve a beruházás további munkaerőbővítésre is lehetőséget ad. A fejlesztéseknek köszönhetően az itteni telephely dolgozói létszáma a jelenlegihez képest további 40-50 fővel 200 fölé fog emelkedni.

Álláskeresés

Ha Kalocsán keresnénk állást, kattintsunk ide, a Bács-Kiskun megyei állásokat pedig itt böngészhetjük át.

Ha lakhelyünk szerint másként rangsorolnánk, akkor itt kezdjük az álláskeresést. A kulcsszavas keresésben pedig ez a rész lesz a segítségünkre.

Ha részmunkaidős állásban próbálnánk ki magunkat, kattintsunk ide, de mindenképp érdemes megnéznünk a részletes keresőt is, hogy rátaláljunk a megpályázandó állásokra.

Ha most gondolkodtunk el először azon, hogy itt az ideje rátalálnunk az igazán nekünk való állásra, akkor nézzünk körül az álláslehetőségek között, személyes prioritásaink szerint.

Frissítsük önéletrajzunkat és töltsük fel ide, és ha tovább növelnénk esélyeinket, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is, így biztosan azonnal értesülünk a nekünk való új munkákról!

Ha képzettségünk szerint keresnénk a pozíciók között, böngésszünk így:

- szakiskolai végzettséggel itt,

- középiskolai végzettséggel itt

- főiskolai diplomával pedig itt érdemes szétnéznünk.

Ha nyelvismeret szerint keresnénk:

- az angol nyelvtudást igénylő pozíciókat itt találjuk,

- a németet itt,

- a franciát itt,

- nyelvismeret nélkül pedig itt keressünk.

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala