2014 márciusában a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 431 500 álláskereső szerepelt, 2,7 százalékkal kevesebb, mint az előző hónapban. Egy év alatt több mint 30 százalékkal csökkent a számuk.

Márciusban 192 900 ember (az összes álláskereső 44 százaléka) volt jogosult pénzbeli ellátásra, akiknek közel 30 százaléka álláskeresési ellátásban, a többiek pedig szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők több mint fele semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

A nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 9,8 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez képest pedig 6,2 százalék.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az álláskeresők közül 55 300-en voltak pályakezdők, egy év alatt 25,2 százalékkal csökkent a számuk. A tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők száma csökkent az előző hónaphoz és az előző év márciusához képest is. 123 200-an voltak, akik már legalább egy éve nem tudtak elhelyezkedni.

Márciusban 3,4 százalékkal kevesebben - összesen 53 900-an - kerültek álláskeresői nyilvántartásba, mint egy évvel korábban. Közülük mintegy 5700-an - a belépők mintegy tizede - első alkalommal kérte a regisztrációt.

Ennyi állást kínáltak a munkaügyi központokon keresztül

A foglalkoztatók összesen 80 100 üres álláshelyet jelentettek be az adott hónapban, amely egy hónap alatt erőteljes emelkedést mutatott. Összességében 2014. márciusban 138 800 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből a zárónapon 65 800 maradt üres, betöltetlen.

Az állások nagy része közmunka volt a munkaügyi központoknál

Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma újra felfelé ívelő pályára lépett: 57 800 álláshelyet jelentettek be, amely egy hónap alatt közel négyszeresére emelkedett. A támogatott álláslehetőségek 92,5 százaléka a közfoglalkoztatás valamely eszközét takarja. A legtöbb támogatott munka Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt.

Nőtt az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek száma is, 22 300-at kínáltak - ez az előző havinál 34,5 százalékkal, az egy évvel korábbinál közel kétszer több volt. Elsősorban tehergépkocsi-vezetőket, mechanikaigép-összeszerelőket, egyéb szolgáltatási és szállítási, egyszerű ipari állásokat és bolti eladókat kerestek.

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: munkanélküliség, álláskeresés, közmunka, munkaügyi központ