A fizetés helye az álláshirdetésben

Olvasási idő: 6 Perc
Bérezés
2020.08.19.

Töltse le az
Álláshirdetések a HR Bullshiteken túl kiadványunkat!

Érdekel
A fizetés helye az álláshirdetésben

A bérmegjelenítés bizonyos területeken és pozíciókban nem csupán szükséges, sokkal inkább nélkülözhetetlen elem. Szakértővel beszélgettünk.

A munkaerőpiac ugyan változóban van, de továbbra is akadnak olyan munkakörök, ahol a releváns jelöltek ritkaságszámba mennek, ezért megszólításukért és bevonzásukért is aktívan tenni kell. Hogy pontosan mely szektorokra igaz ez az állítás, és hogyan érdemes kiemelt szerepet adni a juttatási csomagnak az állásajánlatban, arra Papp Károly, a Docler Holding alapító társtulajdonosa adja meg a válaszokat.

Így toborzunk ma

A járványhelyzet számos cég működésére gyakorolt komoly hatást, azonban a tavaszi mélypont után fokozatosan tér vissza a munkáltatók toborzási kedve, vagyis az álláshirdetések száma két hónapja újra növekvő tendenciát mutat, és tekintettel a piac aktuális viszonyaira, a jelentkezőszámok magasabbak, mint az a megelőző években jellemző volt.

Papp Károly

a Docler Holding alapító társtulajdonosa

Azt tapasztaljuk, hogy sok magasan képzett, a váltásra korábban kevésbé nyitott jelölt vált elérhetővé, így például olyan SSC pozíciókra, amelyeket hónapokig nem tudtunk betölteni, most sokkal könnyebben és gyorsabban találjuk meg a számunkra megfelelő új kollégát. Ez az élénkülés azonban az IT fejlesztés területén egyáltalán nem érzékelhető: ott továbbra is inaktívak a jelöltek, ragaszkodnak a munkahelyükhöz, vagyis ezekben a munkakörökben egyáltalán nem vált egyszerűbbé a toborzás.


A kihívás tehát kettős: van, ahol a pályázók nagy száma miatt a kiválasztásra szükséges nagyobb hangsúlyt fektetni, és van, ahol a toborzás kíván új és hatékony megoldásokat. „A jó recruiter olyan, mint egy tapasztalt horgász, aki nem a szerencsében bízva ül ki a tópartra a horgászbotjával, hanem pontosan tudja, milyen halat hol és hogyan foghat ki, mégpedig hosszas várakozás nélkül. Lefordítva: a toborzónak jól kell ismernie a piaci környezetet, a szektort, a pozíciót és a csapat összetételét is, hogy eredményes lehessen – ez nem változott napjainkban sem, sőt kiemelten igaz a szenior munkakörök esetén” – vallja interjúalanyunk.

A bér mindent visz?

A bérmegjelenítés kérdése az elmúlt évek keresleti piacán gyakran merült fel és a fentiek tükrében aligha veszített aktualitásából, ennek ellenére itthon továbbra sem számít általánosnak a fizetések szerepeltetése az álláshirdetésekben, szemben a környező országokkal, ahol szinte elképzelhetetlen egy állásajánlat bér nélkül.

Mivel az IT szektorban változatlanul nagy a verseny a tapasztalt szakemberekért, ezért minden lehetséges eszközt ajánlott bevetni, hogy meggyőzzük a tehetségeket: nálunk a helyük. A bérek megjelenítése nemcsak az adott ajánlatot, de magát a munkaadót is vonzóbbá teszi, és a potenciális jelölt döntését is meggyorsítja – ezt érzékeljük április óta, amióta feltüntetjük a bérsávokat a vonatkozó hirdetésekben” – osztja meg a szakember.

És folytatja gyakorlatuk hátterével: „A bérmegjelenítést egy átfogó piaci felmérés, illetve fizetésemelés előzte meg a már nálunk dolgozó kollégák körében, ami egyúttal a bérsávjaink újra pozicionálását is jelentette a szektorban. Ennek a lépésnek is köszönhető, hogy a bérsávok álláshirdetésben való szerepeltetése hatékony employer branding eszköznek is bizonyult, ugyanis az nem csupán a leendő kollégák számára figyelemfelkeltő, de a már itt dolgozók többségét is pozitívan érintette.

Szükséges körültekintés

A cégen belüli bérfeszültségeket elkerülendő, elengedhetetlen a fizetések rendezése azelőtt, hogy a leendő munkatársak bére bármilyen formában helyet kapna az állásajánlatokban. „A kollégákkal érdemes előzetesen kommunikálni a várható lépéseket, azok hátterét, ahogy azt is tudni kell megindokolni, ha egy már nálunk dolgozó munkatárs aktuális tudása vagy kevesebb gyakorlata okán még nem éri el a meghirdetett bérsávot. Erre szükséges rászánni az időt, például négyszemközti beszélgetések keretében, ellenkező esetben ugyanis az érintettek motivációja és bizalmi szintje is megcsappanhat” – figyelmeztet Károly.

Hogy milyen módon szerepeljen a juttatás az álláshirdetésben, az a szektortól vagy a munkakörtől éppúgy függhet, mint a cég uralkodó kultúrájától, azonban a szakértő szerint a sávos megjelenítés tágabb mozgásteret biztosít, mintha egyetlen összegben rögzítenénk a leendő fizetést, hiszen így nyitott a lehetőség arra, hogy a potenciális jelölt tapasztalatának, szakmai kompetenciáinak és konkrét feladatkörének megfelelő bért határozzunk meg.

További kérdésként merülhet fel a béren kívüli elemek elhelyezése a hirdetésben, de általános szabály e tekintetben sem létezik. A visszajelzések szerint az IT-s szakemberek számára a hirdetés tömörsége többet nyom a latban, mint a mindenre kiterjedő információk, de számos munkakörben komoly hozzáadott értéke lehet a juttatási csomag kifejtésének, különösen akkor, ha egészen egyedi, a versenytársaktól megkülönböztető részletekről van szó. Természetesen mi is gyakran megjelenítjük, hiszen a Docler a már-már hagyományosnak számító cafetérián túl, számos képzést, a cégcsoport külföldi irodáiban további munkavégzést, ingyenes közös reggelit, havi szinten több céges rendezvényt is nyújt a munkatársaknak.” – fejti ki interjúalanyunk.

És még egy visszatérő dilemmát segít tisztázni: „A bértartomány ideális helyét az álláshirdetésben aligha lehet adekvát módon meghatározni, ugyanis aszerint, hogy a szöveg elejére vagy végére pozicionáljuk, más hatásra számíthatunk. Amennyiben közvetlenül a jelentkezés gomb előtt szerepeltetjük a juttatást, arra ösztönözzük a potenciális pályázókat, hogy végigolvassák az állásajánlatot, ugyanakkor menet közben akár el is veszíthetünk néhány értékes jelöltet. Amikor a hirdetést szinte a bérezéssel indítjuk, nagyobb eséllyel szólíthatjuk meg a passzív álláskeresőket, de azzal is számolnunk kell, hogy a figyelemfelkeltő elhelyezés akár kevésbé releváns jelentkezőket is bevonzhat. Érdemes tehát mérlegelnünk, és aktuális toborzási céljainknak megfelelően választanunk a két opció közül.

Ahogy tehát a fentiekből kiderül, bár számos egyéb szempont is befolyásolja a munkavállalói döntést egy állásajánlatról, a bér feltüntetése extra ütőkártyaként funkcionálhat, főleg a továbbra is nehezen betölthetőként aposztrofált munkakörök esetén – érdemes kiaknázni!

Készítette: Istók Nikoletta

Ne felejtsd el megosztani a cikket!

X

Töltse le az
Álláshirdetések a HR Bullshiteken túl kiadványunkat!

Adja meg az adatait a letöltéshez

Érdekel

Profession
Backstage podcast

A munkaerőpiac színfalai mögött

Meghallgatom!
X