Biztosabb karriert jelent az új bölcsődei rendszer bevezetése
A bölcsődék számának növelésével egyre több kisgyermeknevelőre van szükség.
Önnek ajánljuk!
Novák Katalin államtitkár a Magyar Bölcsődék Egyesületének rendezvényén elmondta: 2017-ben bevezették az új bölcsődei rendszert, amelynek köszönhetően sokkal több településen van már bölcsőde, valamint az új típusú intézmények létrehozásával rugalmasabbá is vált az ellátás. Emellett a rendszer bővítésével egyre többen tudnak helyben munkát találni, így a kisebb települések megtartóereje is növekedhet - tette hozzá.
Az államtitkár hozzátette: bíznak azonban abban, hogy egyre kevesebben vannak, akiknek a hivatásuk helyett egzisztenciális problémákkal kell foglalkozniuk, hiszen a felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelőknek a pedagógus-életpályába emelés hatására 63 százalékkal, azaz átlagosan nettó 73 ezer forinttal nőtt a bérük, de a középfokú végzettségű kisgyermeknevelőknek is emelték a bérét, átlagosan több mint 30 százalékkal.
Nézzük, milyen álláslehetőségeket kínálnak ezen a területen?
Tanító, tanár, pedagógus állásokat itt találunk
Dajka, bébiszitter állásokhoz kattintsunk ide
Jelentkezzünk a fenti lehetőségekre vagy tartsuk a szemünket a friss álláslehetőségeken és pályázzunk új állásokra! Keressünk álláslehetőségeket személyre szabott beállításaink alapján itt.
Az is fontos, hogy szánjunk az alábbi beállításokra néhány percet, hogy utána mindig első kézből értesülhessünk: kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést a legfrissebb álláslehetőségről, illetve töltsük le a mobil applikációt - Androidra itt, iPhone-ra itt.
Készítette: Khojaste K
A Profession.hu Facebook oldala
A Profession.hu Instagram oldala