Hetente jelentkező cikksorozatunkban egy gyors és hatékony szemléletet osztunk meg olvasóinkkal, melynek fókuszában az áll: nincs két ugyanolyan karrierút, két egyformán jó döntés, hiszen teljesen egyforma személyiségek sem léteznek. Mindannyian mások vagyunk, valamiben különbözünk, valamit másképp gondolunk és teszünk. De egy dolog ugyanúgy működik mindegyikünknél: akár egyik napról a másikra előállhat a helyzet, hogy új állást kell találnunk.

7 gondolat erre a hétre, hogyan használjuk a saját előnyünkre az álláskeresés nonstop szabályát!

1. Ne legyünk pesszimisták, csupán realisták!

Most kezdtünk egy új munkahelyen? Akkor a próbaidő alatt még dönthetünk úgy, hogy mégsem ennél a cégnél kötelezzük el magunkat. Ne feledjük el ezt a tanácsot akkor se, ha eleinte minden szép és jó, úgy érezzük, álmaink munkáját találtuk meg. A valós tapasztalataink az együtt töltött idő alatt egyre mélyülnek majd, és elképzelhető, hogy akár mi, akár a vezetőség dönt úgy, hogy mégsem egymást kerestük.

2. Rázzuk meg magunkat, és folytassuk!

A leglelkesebb álláskeresőket is eléri időnként a holtpont, a totális csalódás érzése, amikor sehonnan nem érkezik válasz, vagy akár az ígéretes állásinterjúk után mégsem őket választják. Nem könnyű egy ilyen periódust önbizalommal újratölteni, ez tény. De nem is lesz jobb a helyzet, ha abbahagyjuk a keresést. Kizárólag rajtunk múlik, hogy megtaláljuk a megfelelő állást. Tartsunk ki, rázzuk meg magunkat, és soha ne adjuk fel!

7x1 gondolat az álláskereséshez: a nonstop-szabály!

3. Reagáljunk a jelekre!

Tegyük fel, hogy elégedettek vagyunk a munkánkkal, hozzáértő a vezetőség, ideális a munkakörnyezet, vonzóak a kihívások, a juttatási csomag, és még a csapat összetétele is optimális. Ám egyszer csak előbukkannak olyan felsőbb szintű tájékoztatások, amelyekben szerepelnek mondjuk a "racionalizálás", a "teljesítménynövelés", sőt, még a "létszámleépítés" szavak - vagy ezek szinonimái. Ez még nem jelenti azt, hogy feltétlenül megkongatták a vészharangot, és meneküljünk, mert a csőd szélén áll a cég, de abban azért biztosak lehetünk, hogy ezeknek az előjeleknek lesz kihatása a munkánkra és a jövőbeli fizetésemelésünkre.

Ha már rutinosan összeállítottuk magunknak korábban a személyre szabott, új álláslehetőségeket listázó hírleveleket, akkor csupán annyi a dolgunk, hogy mindennap ránézünk, és ha vonzó ajánlatot találunk, elküldjük a pályázatunkat. Ha még nincs beállítva ez a lehetőség, akkor itt tudjuk gyorsan összeállítani.

4. Használjuk ki az automatikus és ingyenes szolgáltatásokat!

Ahogy az előbb már említettük a személyre szabott hírlevél előnyeit, úgy további szolgáltatásokat is érdemes igénybe vennünk:

-  Regisztrált felhasználóként több lehetőséggel élhetünk. Álláshirdetést adhatunk fel, nyomon követhetjük az elküldött pályázatainkat, és automatikusan elmenthetjük a keresési szempontjainkat is.

- Ezzel a díjnyertes önéletrajz-készítő alkalmazással most ITT könnyedén összeállíthatunk egy hatékonyabb pályázati anyagot.

- Letölthető önéletrajz mintákat ITT találunk!

- Facebook értesítést kérhetünk a legfrissebb álláslehetőségről.

- Ezen a közösségi oldalon hiteles, belső információkat találunk az adott cégről, ahová pályázunk.

5. Amíg nincs aláírva a szerződés, ne dőljünk hátra!

Előfordult már több álláskeresővel is, hogy a legutolsó pillanatban, a végleges szóbeli döntés meghozása után visszakozott a leendő munkáltató. Nem túl etikus dolog, ám ettől még el kell fogadnia az illetőnek. Éppen ezért mindig várjuk meg a munkaszerződés aláírását is, mielőtt hátradőlünk: van állásunk!

6. Túl sok kompromisszumot vállalunk - de miért is?

Ha nem vagyunk elégedettek a jelenlegi munkahelyünkkel, attól még előfordulhat, hogy tűrünk, kivárunk, hátha jobb lesz idővel a helyzet. Ez az esetek többségében nem lesz jobb. Az időnk viszont megy. Jobb döntés, ha ezt a kivárási időszakot aktív álláskeresésre is fordítjuk.

7. Nincs tétje, és visszaigazolást is kaphatunk!

Sose feledjük: azzal, ha részt veszünk egy állásinterjún, még nem követünk el "hűtlenséget" a jelenlegi munkahelyünkkel szemben. A kiváló szakemberek többsége a betonbiztos állása és egzisztenciája ellenére is gyakran elmegy egy-egy állásinterjúra. Gondoljuk csak végig! Nincs tétje, viszont tapasztalattal gazdagít bennünket - és még az is lehet, hogy egy sokkal jobb lehetőségre lelünk ezáltal.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Valóban nem érdemes mindent egy lapra feltenni, tartsunk mindig több vasat a tűzben. És egy jó tanács: legyünk körültekintőek, alaposak és kitartóak is! Ne adjuk fel néhány kezdeti kudarcnál, lépjünk tovább, pályázzunk meg minden elérhető, nyitott munkakört, készüljünk fel az állásinterjúkra teljes erőbedobással, és a siker nem marad el.

KÖZEL TÍZEZER MEGPÁLYÁZHATÓ ÁLLÁS ITT! SZEMEZGESSÜNK BELŐLÜK!

Készítette: Posta Renáta

Címkék: álláskeresés, munka, tippek, tanácsok