Szakmák világa – Így dolgozik egy sminkes

Hogyan telnek egy sminkes hétköznapjai? Milyen irányba indulhatunk el, ha a szakmában szeretnénk dolgozni?
Önnek ajánljuk!
Sminkesnek lenni első hallásra viszonylag egy trendi munkának tűnhet, a profi sminkesek mögött azonban sok év tanulás, önképzés és elhivatottság áll. A szakmában való érvényesüléshez nem elég, ha csupán munkaként tekintenek a sminkelésre; legtöbbjüknek ez egy hivatás, amivel másoknak segítenek és a saját egyéniségüket is kifejezhetik. Milyen területei vannak a szakmának és hogyan indulhatunk el, ha úgy érezzük, ez a mi utunk? A témáról Gali Renáta sminkest kérdeztük, aki alkalmi sminkek készítése mellett személyre szóló sminktanácsadást is tart.
Szebbé tenni az embereket
Renáta eredetileg magyar-német szakon végzett, de kiderült számára, hogy nem ez az a terület, amivel foglalkozni szeretne. „Mindig nagyon szimpatikus volt nekem, hogy embereket szépítsek és olyan sminkeket készítsek, ami nem egy felmázolt vakolat. Szerettem volna kipróbálni magam ebben és adtam magamnak 3 évet, hogy beletanuljak. Most már több mint 10 éve ebben dolgozom” – emlékszik vissza a kezdetekre. Renáta olyan sminkesektől tanulta el a szakmát, akik államilag nem elismert képzéseken tanítottak, mert véleménye szerint a sminkes oktatás kissé hektikus. „Ahhoz, hogy valaki hivatalosan is sminkes lehessen, vagy kozmetikusnak kell lenni vagy el kell végezni egy szépségtanácsadói képzést. Én úgy váltam hivatalosan sminkessé, hogy elvégeztem a szépségtanácsadóit, de előtte olyan képzéseken tanultam, amiket az állam nem ismer el. Először Kristóf Ilustól tanultam a Mask sminkiskolában, majd Réti Dórinál, Bácskai Emesénél és Márki Bernadettnél.”
Azoknak, akik vállalkozni szeretnének és problémamentesen szeretnének dolgozni, Renáta azt javasolja, hogy végezzenek el valamilyen akkreditált képzést, mint például az OKJ-s képzések megszűnése után új lehetőségként most induló sminkes és pillaépítő szakképzés. Akik pedig már rendelkeznek papírral a munkához, de új szintre lépnének a szakmai tudásban, azoknak a nem akkreditált képzések lehetnek ideálisak. Ezeket általában a szakma nagy tudású képviselői tartják, és a 40 órástól egészen a több száz órásig találunk közöttük tanfolyamokat.
Ne számítsunk fix munkaidőre
Renáta a saját stúdiójában tart személyre szabott sminktanácsadást, ahol azt tanítja meg a hozzá jelentkező nőknek, hogy hogyan tudnak saját maguknak egy olyan hétköznapi sminket elkészíteni, amit egy átlagos napon viselhetnek. Ugyanitt készít alkalmi sminkeket is, amennyiben van rá igény, emellett viszont rendszeresen jár céges fotózásokra, forgatásokra és esküvőkre is. Ilyenkor van, hogy hajnali 5-kor kezdődik a munka, és akár hajnal 2-ig is eltart. „Annak, aki a 8-tól 4-ig tartó munkarendet tudja vállalni, semmiképp nem ajánlom a szakmát, mert itt se hétvége, se fix munkarend nincs.”
A legfontosabb az önazonosság
Renáta szerint akkor jó egy smink, ha önazonos. „Hiába teszünk valakire egy gyönyörű sminket, ha nem érzi jól magát benne, nem tudja viselni, akkor az csak festék lesz az arcon. Én kifejezetten az elegáns vonalon mozgok, letisztultabb, egyszerűbb sminkben gondolkozom, de azt is szeretem, ha egy vagányabb stílusú nő kér fel sminkelni, mert ilyen esetekben az erősebb smink is lehet önazonos. A közönséges vonalat nem tartom szépnek, ellene vagyok a fülig kihúzott tusvonalnak, az agyonstrasszozott, agyoncsillámozott irányzatnak és nem is érzem jól magam, ha egy olyan sminket festek, amitől azt látom, hogy egy lány nem lett szebb” – magyarázza. Mivel Renáta weboldala kellőképpen informatív, általában nem is szokták megkeresni olyan elképzelésekkel, amiket vissza kéne utasítania.
A sminkelést alapvetően bárki elsajátíthatja, de azon érdemes gondolkozni, hogy mi az a munkajelleg és mi az az irányzat, ami számunkra kényelmes lehet. Minden sminkes másban jó az elején és menet közben ki lehet tapasztalni, hogy ki miben tud kiteljesedni.
„Ha valaki hétköznapi embereknek akar sminkeket készíteni, akkor fontos, hogy jól tudjon és szeressen is velük kommunikálni. Ha valaki forgatásokra szeretne járni és filmes sminkeket készíteni, akkor azt kell mérlegelni, hogy az ő életvitele, családi helyzete lehetővé teszi-e ezt. Egy kisgyermekes anyuka például valószínűleg nehezen alkalmazkodna ahhoz, hogy random hajnali kezdéseket és éjszakai hazaeséseket bevállaljon, de hétköznapi, alkalmi, esküvői sminkeket még gond nélkül készíthet, de a tervezhető fotózások sem fognak neki gondot okozni.”
Tűrni kell a bizonytalanságot
Az elmúlt egy év a sminkes szakmán is nyomot hagyott, és Renáta emiatt csak azoknak ajánlja a szakmát, akik ezt a bizonytalanságot el tudják tűrni. „Tavaly márciusban 3 nap alatt a következő 2 havi munkámat lemondták, majd sorban az összes többit is. Már a lezárások előtt törölték az összes céges munkát, forgatást, fotózást és az emberek saját magukat is korlátozták. Folyamatosan kommunikáltam a sminkes ismerőseimmel és nagyon eltérő tapasztalatok vannak ezzel kapcsolatban. Sokaknál szintén egy pillanat alatt beállt nullára az egész” – meséli Renáta. Szükség volt tehát arra, hogy több lábon álljon és kitalálja, hogyan élheti túl az elkövetkező időszakot, hiszen sminkesként személyes kontaktust kellene kialakítani a vendéggel.
„Itt ugye a fő probléma azzal van, hogy a sminkes szakma más mint egy fodrász vagy egy körmös, mert a smink alkalomhoz között, és ha nincs esküvő vagy rendezvény, akkor okafogyottá válik. Már márciusban felmértem azt, hogy ezt az időszakot nem érdemes kivárni, hiszen ki tudja, mikorra cseng le, mikorra áll vissza a rend. Akkor már elő volt készítve egy otthoni sminkelést oktató e-bookom, amihez már készen voltak a fotók és a videók, már csak össze kellett raknom és készre meg kellett írnom. Ez óriásit mentett a helyzeten. Ezen kívül online tartottam sminktanácsadást és élő videós sminkórákat is csoportoknak, ezzel tudtam a veszteségeimet minimalizálni.”
A sminkben az a jó, hogy le lehet mosni
Természetesen ahogy minden szakmában vannak hibalehetőségek, úgy egy sminket is el lehet rontani, de szerencsére ez nem egy visszafordíthatatlan dolog. „Mindig van olyan, hogy hibázol. Ilyenkor nincs mese, kijavítod. Folyamatosan kommunikálok a vendéggel, ő közben látja is magát a tükörben, és hogyha olyan hibát vétek, ami abból adódik, hogy esetleg nem tudtuk rendesen megbeszélni az elején, hogy pontosan mit szeretne, akkor azt még közben lehet korrigálni. Ha pedig olyan a hiba, hogy egy anyag nem úgy viselkedik, ahogy kellene, vagy egy alapozónak a színe máshogy oxidálódik, akkor azt a területet lemosom és újrakezdem” – avat be a szakember.
Sminkesként sminkelni?
Sminkesként talán az egyik legjobb referencia a saját megjelenésünk, a saját sminkünk, ebben is érdemes azonban megtalálni az arany középutat. „Én soha nem sminkelem magam erősen. Ennek az az oka, hogy egyrészt nem akarok ezzel naponta egy órát foglalkozni, másrészt pedig a profilom a személyre szabott sminktanácsadás. Ha valaki eljön hozzám smink nélkül és nekem kell megmutatnom neki, hogy hogyan kell fogni az ecsetet, akkor elég rosszul érezné magát, ha ott ülnék vele szemben talpig sminkben, míg ő a natúr arcát mutatja” – mutat rá Renáta.
Készítette: Profession.hu