Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Szakterülettől és munkakörtől függetlenül borítékolható, hogy a következő kérdések el fognak hangzani az állásinterjún. Nehézségük éppen egyszerűségükben, maguktól értetődő jellegükben rejlik, ezért a tömegből kítűnő válaszokért Kránitz Éva álláskeresési tanscsadóhoz fordultunk.

1.    Melyek szakmai pályafutása legjellemzőbb állomásai?

Ez a kérdés általában a beszélgetés elején szokott elhangzani. Sokan hajlamosak ilyenkor abba a hibába esni, hogy hosszasan részletezni kezdik eddigi munkaköreiket, feladataikat. A sok felesleges részlet azonban untatni fogja az interjúztatót, ezért az ilyen jellegű válasz kerülendő. A szakember szerint, ha nem kaptunk konkrét iránymutatást karrierutunk bemutatásához, érdemes visszakérdezni, hogy kiderüljön, mire is kíváncsi a kérdező: az összes tapasztalatunkra, vagy csak az utóbbi néhány munkahelyünkre; a feladatainkra, vagy inkább az eredeményeinkre. Mondandónkat mindig a megpályázott pozíció szempontjából építsük fel, röviden, lényegretörően vázolva releváns szaktudásunkat, gyakorlatunkat. Ezzel igazolhatjuk, hogy felkészültek vagyunk, és átlátjuk a vágyott munkaörre vonatkozó elvárásokat is.

Klasszikus interjúkérdések? Tudjuk a válaszokat! - álláskeresés, állásinterjú, karrier

2.    Milyen új kihívásokra vágyik?

Ez amolyan beugratós kérdés: jellemzően akkor teszi fel az interjúztató, ha a jelölt megemlíti, hogy „új kihívásokra vágyik”. Ne állítsunk csapdát magunknak! Gondoljuk át előre, miért is jelentkezünk az adott állásra, miért vonzó számunkra, miben más, mint a korábbi munkakörünk. Ha erre terelődne a szó, határozzuk meg egyértelműen, mit remélünk az új munkától, milyen új helyezetekben, projektekben szeretnénk kipróbálni magunkat, esetleg miben lenne lehetőségünk fejlődni az új feladatok által (pl. idegennyelv-használat, prezentációs technika, csoportvezetői képességek, önálló projektkoordináció stb.).  Az ilyen jellegű válaszban konkrét céljainknak is hangot adhatunk, amelyek színtereként éppen az adott céget látjuk – ez a hozzáállás garantáltan kiemel bennünket a számtalan pályázó közül.

3.    Mit szeretett leginkább legutóbbi munkájában?

Kránitz Éva szerint erre az egyszerű kérdésre számtalan jó válasz létezik, kivéve, ha azért szerettünk a leginkább bejárni az előző munkahelyünkre, mert kötetlen volt a munkaidő, nem kellett sokáig bent maradnunk, vagy a hosszú ebédszünet sem zavarta a főnökünket. Még ha ezek igazak is voltak, ismét azokat a pontokat érdemes kiemelnünk, amelyek  leendő munkakörünk szemponjából szolgálnak lényeges információval. Például beszámolhatunk arról, hogy mennyire élveztük a ránk bízott, az átlagosnál nagyobb felelősséggel járó feladatokat, vagy problémamegoldásban léptünk szintet, esetleg részt vehettünk konferenciákon, amelyekkel jelentősen bővítettünk kapcsolatrendszerünket és naprakész szakmai tudással büszkélkedhetünk.

4.    Hogyan osztja be az idejét, milyen tapasztalata van a szűk határidők tartásában?

Természetesen a jelentkezők többsége pontos, precíz, és remekül átlátja a feladatok fontossági sorrendjét is. Konkrétumok nélkül azonban ez a válasz üres mellébeszélés. Az interjúztató akkor fog hinni nekünk, ha alá tudjuk támasztani nagyszerűségünket: bátran részletezzük, hogyan állítjuk össze az előttünk álló napra vonatkozó elintézendők listáját,  milyen módon vezetjük a határidőnaplónkat, hány megbeszélést tervezünk be naponta, milyen szempontok szerint priorizálunk a teendők közül, szoktunk-e előre dolgozni, vagy ha a munakörünk megkívánja hosszabb távú munkatervet készíteni. Esetleg kiemelhetünk egy komplex feladatot is, amelynél a határidők betartása rendkívül fontos volt, és a felmerülő nehézségek ellenére ezt teljesítettük is.

5.    Mi a hobbija?

Igazi klasszikus kérdés, amely hozzájárulhat a beszélgetés kellemes lezárásához, de ezen túl némi előnyhöz is juthatunk a megfelelő válasszal. Kerüljük szabadidős tevékenységünk terjengős, lelkendezős kifejtését, inkább fogalmazzunk röviden. Mondjunk igazat, de tartózkodjunk a megosztó elfoglaltságoktól  (pl. politika, ezotéria). Ha alapvetően sportos a megjelenésünk, bátran számoljunk be legutóbbi eredményünkről, ezzel is igazolva kitartásunkat. Amennyiben hobbink kiegészíti munkánkat, szintén érdemes beszélnünk róla, mert pozitívan befolyásolhatja megítélésünket. Az is előfordulhat, hogy nincs igazi hobbink, ilyenkor megemlíthetjük a családi programokat, amellyel egyúttal azt is kifejezzük, hogy számunkra a munka-magánélet egyensúlya is fontos.

Tartsuk fejben a fentieket, és használjuk ki az állásinterjút annak igazolására, hogy valóban mi vagyunk a legalkalmasabbak az adott munkaörre. Amennyiben még keressük a nekünk való munkahelyet, figyeljük a legfrissebb álláslehetőségeket, vagy keressünk személyre szabott beállításaink alapján. Frissítsük önéletrajzunkat, és jelentkezzünk minél több helyre. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést!

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, munka, karrier, állásinterjú, válaszok