Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Egyes multinacionális cégek gyakorlatának már része az évi néhány százalékos béremelés, vagy esetleg az éves teljesítményünk értékelése után számolhatunk némi plusszal. Ha azonban nem ilyen helyen dolgozunk, vagy fizetésünket még így sem találjuk versenyképesnek, bizony nekünk kell tennünk az arányos anyagi megbecsülésért. Jana Fast karrier coach szerint a hiteles érvelés a sikeresség kulcsa. Az alábbiakban beavat, hogyan valósíthatjuk ezt meg.

Időzítsünk jól

Ahogy az élet számos területén, úgy ez esetben is nagyon sok múlik a megfelelő időzítésen. Alapszabály, hogy ne hitelfelvételhez, lakásvásárláshoz, esetleg váratlan anyagi gondokhoz kössük fizetésünk újratárgyalását, ezek az indokok ugyanis munkáltatónk szempontjából teljesen irrelevánsak. Hasonlóan fontos, hogy ne akkor próbáljunk sort keríteni a számunkra lényeges megbeszélésre, amikor épp az üzleti évzárás, vagy egy vesztes tender okoz fejtörést főnökünknek.

Így kérjünk fizetésemelést - munka, fizetés, megbecsülés

A legjobb, ha egy nyugodt időszakban kérünk időpontot felettesünkhöz, lehetőleg egy eredményesen zárt projektünk, egy jól sikerült rendezvény, vagy épp egy értékes ügyfél megnyerése után, ami remek hivatkozási alapot ad igényünknek. Amennyiben aktuális munkakörünkben nincs lehetőségünk bizonyítani kvalitásainkat, jelezzük szándékunkat a fejlődésre, és kérjük feladataink, felelősségi körünk bővítését, ami természetesen idővel magasabb bért is magával hoz.

Készüljünk fel

A meggyőző érveléshez biztos alapok kellenek: térképezzük fel munkánk piaci értékét, azaz járjunk utána, milyen fizetés jellemző az általunk betöltött pozícióban. Érdemes azzal is tisztában lennünk, hogy milyen anyagi helyzetű a cég, ahol dolgozunk, és milyen határok között mozoghatunk. Ha a számokkal tisztában vagyunk, gondoljuk át, miért is jár nekünk magasabb bér: miben vagyunk jobbak kollégáinknál, melyek azok a feladatok, amelyekben többet teljesítünk másoknál, milyen eredményeket értünk el a legutóbbi teljesítményértékelés óta, mi volt a legnagyobb sikerünk az elmúlt időszakban, milyen céljaink vannak a jövőre nézve, és hogyan tervezzük elérni azokat.

Építsük fel jól mondandónkat: kezdjük a gyengébb érvekkel, beleértve a munka szempontjából legkiemelkedőbb képességeink megemlítését is, és haladjunk a leglényegesebb pontok felé. Ajánlott felkészülnünk munkáltatónk ellenérveire is – ezeket építsük bele indoklásunkba, így nem hagyunk majd kétséget benne.

Kommunikáljunk határozottan

Használjuk a megfelelő szavakat: ez igaz már akkor is, amikor időpontot egyeztetünk főnökünkhöz. Ilyenkor ne béremelést emlegessünk, inkább fogalmazzunk úgy, hogy teljesítményünkről kérünk visszajelzést. Kezdjük nyugodtan, valamilyen semlegesebb témával a beszélgetést, ami megalapozza a kellemes alaphangulatot. Ezután térjünk rá a tárgyra: érvelésünk legyen világos, higgadt és magabiztos. Kerüljük a feltételes módú mondatokat! Bátran fogalmazzuk meg fizetési igényünket, mondjunk valamivel többet, mint amivel elégedettek lennénk, így marad tér az alkura is.

Ne hagyjuk elbizonytalanítani magunkat, de a számunkra elfogadható mértékig legyünk rugalmasak és nyitottak a kompromisszumra. Elképzelhető ugyanis, hogy a vágyott fizetésünket esetleg több lépcsőben érhetjük el, vagy a cég aktuális helyzete, egy előre nem látható változás nem ad lehetőséget az emelésre, de más juttatásokban részesülhetünk. Mérlegeljük előre, hogy a cégautó, a kötetlen munkaidő vagy épp magasabb év végi bónusz jelentene nagyobb értéket számunkra, és ezt fejezzük is ki. A cél, hogy elégedetten és motiváltan álljunk fel a megbeszélés végén.

Kövessük a fentieket, és képviseljük határozottan érdekeinket. Ha azonban törekvéseink ellenére sem kapjuk meg a kellő elismerést, ne habozzunk, találjuk meg a valóban hozzánk illő állást! Nézzünk szét itt a legfrissebb lehetőségek között, ide kattintva pedig a jól fizető munkák közül válogathatunk. Személyre szabott beállításainkkal akár más szempont szerint is kereshetünk. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is!

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, munka, munkahely, fizetés, megbecsülés