Újabb családtámogatások

A kormány még novemberben döntött négy konkrét intézkedésről a gyed extra keretében. Így a gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így például két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak az érintettek egy időben.

A harmadik intézkedés a diplomás gyed bevezetése. A felsőfokú képzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkező anya a gyermek egyéves koráig gyedre szerez majd jogosultságot, ezt követően pedig gyes mellett végezheti a tanulmányait.

A felsőfokú alapképzésben, szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben és a szakirányú továbbképzésben tanulók a minimálbér alapján kapnak majd gyedet. Azok pedig, akik mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy doktori képzésben végeznek, a garantált bérminimum alapján kapják meg a gyedet - közölte a távirati iroda.

Így írják át a munkajogot

A negyedik intézkedés a három- vagy többgyermekes anyákat, illetve munkaadójukat érinti. Ennek lényege, hogy kiterjesztik a munkavédelmi akciótervben már meglévő 3 éves szociális hozzájárulási adókedvezményt további 2 évvel, így a 4. és 5. évben csak az adó 50 százalékát kell a munkáltatóknak befizetniük az érintett munkavállalók után. (Az egy- és kétgyermekeseket érintő hasonló munkaadói kedvezmények is megmaradnak.)

Az intézkedések 65 ezer embert érintenek és 18,6 milliárd forintot jelentenek a jövő évi költségvetésben.

Adó- és járulékkedvezmények

Ugyancsak január 1-jével indul a kiterjesztett családi adó- és járulékkedvezmény-rendszer, amelynek keretében mintegy 50 milliárd forint maradhat az érintett családoknál jövőre.

A szabad vállalkozási zónákban foglalkoztatottak után további kedvezményt kapnak a munkaadók, kiszélesítik a beruházási hitelekhez kapcsolódó társasági adókedvezményt, továbbá a kutatás-fejlesztési kedvezményt - olvashatjuk a 2014-es adótörvényben. Ha a munkavállaló a szabad vállalkozási zónától 20 kilométerre, illetve a kapcsolódó kistérségben lakik, a szociális hozzájárulási adóból a kedvezményt a munkáltató abban az eseten is igénybe veheti.

A fiatalok munkához segítése

2014-ben is folytatódik az első munkahely garancia program. 2012-ben a bér- és járuléktámogatással hétezren kerültek állásba, és akkor még nem kértek kötelező továbbfoglalkoztatást a munkaadóktól. 2013-ban viszont igen, a 6 hónapos támogatási időszak után legalább 3 hónapos továbbfoglalkoztatás volt a feltétele a jelentkezések elfogadásának. Ekkor mintegy 10 ezer pályakezdő fiatal jutott munkahelyhez az elsődleges munkaerőpiacon.

Hasonló nagyságrendű foglalkoztatásra számítanak 2014-ben is, és a munkaadók teljesítményének erősödő tendenciája alapján remélhetőleg sok pályakezdő marad majd állásban a 9 hónapos időszak lejárta után is - mondta az MTI-nek Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A Profession.hu-n ilyen állásokat kínálnak pályakezdőknek.

Változások a bérgarancia rendszerben

A felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetnek nyújtott támogatást a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból az állami foglalkoztatási szerv nem munkaadónak, hanem a nettó munkabért közvetlenül a munkavállalónak, a közterheket, valamint az egyéb levonásokat pedig az állami adóhatóságnak, illetve a jogosultnak (például gyermektartásdíj esetén az elvált házastársnak) utalja át.

Korábban a bérgarancia szabályozásban 2013. január 1-jén volt egy nagyobb változás, amikor kiterjesztették a bérgarancia támogatást a kölcsönzött munkásokra is - írja a munkajog.hu.

A kötetlen munkarend tényleg kötetlen lesz

2014. január 1-től visszatér a régi szabály, miszerint csak akkor beszélhetünk majd kötetlen munkarendről, ha a munkáltató a teljes munkaidő beosztásának jogát átengedi a dolgozónak - olvashatjuk az RSM DTM blogján.

Kötetlen munkaidős állásokat itt talál.

A kötetlen munkarend sajátossága, hogy munkaidőkeretre, munkaidő-beosztásra, vasárnapi és munkaszüneti napi munkaidő-beosztásra, munkaközi szünetre, napi és heti munkaidőre, rendkívüli munkaidőre, ügyeletre és készenlétre vonatkozó szabályokat egyáltalán nem kell alkalmazni. Kizárólag a szabadság nyilvántartása kötelező.

Munkáltatói kölcsön

A 2014-re elfogadott adócsomag személyi jövedelemadózást érintő egyes módosításai is elősegíthetik a devizahitelesek és egyéb fizetési nehézségekkel küzdők helyzetének javítását. így például jövőre a munkáltató az eddigieknél könnyebben adhat adómentes lakáscélú támogatást a munkavállaló fennálló bankhitelének törlesztéséhez, visszafizetéséhez - emlékeztet a munkajog.hu.

Nő az egészségügyi szolgáltatási járulék

Az egészségügyi szolgáltatási járulék mértéke az idei havi 6660 forintról jövőre 6810 forintra emelkedik, az összeg az infláció mértékével nő - írja az ado.hu.

A járulékfizetési kötelezettséget érintő változás szerint nem kell majd egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetnie a munkaviszonnyal rendelkező nyugdíjas egyéni vállalkozónak és társas vállalkozónak, akinek munkaideje legalább heti 36 óra.

A nevelőszülők foglalkoztatási jogviszonyba kerülnek

Januártól 5200 nevelőszülő kerül foglalkoztatási jogviszonyba, közülük korábban 3200-nek semmilyen munkaviszonya nem volt. Az új, egységes foglalkoztatási jogviszony bevezetése mintegy 13 ezer gyermeket érint közvetve - írja az MTI. Az intézkedés, amely nyugdíjjogosultságot is biztosít, vonzóbbá tehetik a nevelőszülői hivatást, ugyanakkor emelik a szakmai színvonalát és az elismertségét.

Ma Magyarországon mintegy 21 500 gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerek és fiatal felnőtt van, és közülük mintegy 8200 kiskorú él gyermek- és lakásotthonban. A kormány célja, hogy közülük mind többen, a 12 évesnél fiatalabb, 2014. január 1. után állami gondoskodásba kerülő gyerekek pedig lehetőleg mindnyájan nevelőszülői vagy örökbefogadó családba kerüljenek.

Módosultak a rokkantsági szabályok

Könnyebben juthatnak támogatáshoz a megváltozott munkaképességűek a január elsején hatályba lépő törvénymódosítás alapján.

A megváltozott munkaképességű személyek ellátására eddig az volt jogosult, akinek az egészségi állapota 60 százalékos - vagy ennél alacsonyabb - mértékű, és 5 éven belül legalább 1095 napot - 3 évet - dolgozott úgy, hogy volt társadalombiztosítása.

Ám a 45 és 60 év közöttieknél sokan egészségi állapotuk miatt az elmúlt öt évben nem tudtak dolgozni. Ezért kiegészítették a szabályozást, így 10 éven belül 2055 nap vagy 15 évben belül 3650 nap - azaz tíz év - biztosítási idő megléte esetén is jár támogatás.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A változtatás értelmében akkor válik valaki jogosulatlanná a rokkantsági ellátásra, ha keresőtevékenységből származó jövedelme 3 egymást követő hónapban meghaladja a minimálbér másfélszeresét, vagyis a jövőben egyszeri jutalmak miatt nem fog megszűnni a jogosultság.

A módosítás kimondja, hogy megváltozott munkaképességűnek kell tekinteni azt a munkavállalót is, aki rehabilitációs járadékban részesül. Mivel ez kifutó ellátás, az érintettek részesülhetnek a támogatott foglalkoztatásban. A fogyatékossági támogatásban részesülők is részt vehetnek támogatott foglalkoztatásban.

A Profession.hu-n a megváltozott munkaképességűeknek ilyen állásokat kínálnak.

A jogszabályba az is bekerült, hogy a rehabilitációs hatóság nyilvántartást vezet a rehabilitációs ellátásban vagy rehabilitációs járadékban részesülő megváltozott munkaképességűekről, az akkreditált munkaadókról és a megváltozott munkaképességűek számára felajánlott betöltetlen álláshelyeikről.

Összeállította: Durbák Ildikó

Címkék: munkajog, Munka törvénykönyve, adó, járulék, támogatás, 2014