Az elbocsátást mindenki veszteségként éli meg - akár szerette a munkáját, akár nem.

Az egzisztenciánk, a saját és a családunk megélhetése kerül ekkor veszélybe. Ám a munkahely elvesztése nemcsak pénzügyi gondokat okoz. Ugyanis a személyiségünk része a munkánk, úgy definiáljuk magunkat: "Nagy Ivett vagyok, könyvelő az XY cégnél". Emiatt is érezzük az állás elvesztése esetén, hogy az "énünk egy részét" tépték ki.

A másik ok, ami nagyon megviseli az elbocsátott személyt, hogy úgy érzi: azért őt bocsátották el, mert nem végezte elég jól a dolgát. Pedig mindent beleadott, de az is kevés volt.

Ez azonban sokszor téves megközelítés: egy csoportos létszámleépítés, átszervezés vagy a munkaadó csődje, megszűnése miatti elbocsátás nem a dolgozó hibája - véli Harold G. Kaufman munkapszichológus. 

6 tipp, ami segíthet

1. Gyászoljuk el a munkánkat!

A munka elvesztését a legtöbben úgy éljük meg, mint a gyászt. Fontos, hogy ne meneküljünk tagadásba! Ne ismételgessük, hogy "Ez nem történhet meg, ez nem lehet igaz, ez biztos valami tévedés."

Herczku Monika, a Profession.hu karrier-tanácsadója azt javasolja: adjunk időt magunknak. Van, aki már a felmondás kézhezvételének a napján képes új állást keresni, mások viszont hetekig-hónapokig nem tudnak magukhoz térni az elbocsátás miatt érzett fájdalomból.

Figyeljünk arra, hogy ez az időszak ne húzodjon el. Ha egyedül nem megy, kérjük segítséget a családtól, barátoktól. Beszéljük ki a fájdalmunkat.

 Hogyan éljük túl az elbocsátást? 

2. Ne hibáztassuk a főnököt!

Engedjünk szabad folyást az érzelmeknek, de nem szabad "csúnyán" távozni a cégtől, ugyanis a volt főnökünk akár a későbbi álláskeresésben is segíthet (ajánlással vagy referenciával).

Ne hagyjuk, hogy a düh és a harag vezéreljen. Ilyen érzelmi nyomás alatt fordul meg az is a fejünkben, hogy munkaügyi bírósághoz fordulunk, mert úgy érezzük, hogy jogellenesen bocsátottak el. Ezt a lépést azonban csak akkor tegyük meg, ha már megnyugodtunk, és tiszta fejjel tudunk gondolkodni - javasolja Herczku Monika.

3. Engedjük el a munkahelyet!

Az elbocsátott dolgozó gyakran alkudozni kezd önmagával: "Mi lenne, ha mégsem küldenének el?", "Hamarosan belátják, mégis mennyire szükség van a munkámra!""

Ne tegye! Engedje el a kérdést és tűzzön ki új célokat!

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

4. Ne hibáztassuk magunkat!

A depresszió elkerüléséhez fontos, hogy ne okoljuk a történtekért magunkat. Ne keressünk választ arra, hogy miért pont ránk esett a választás. Nincs jó válasz erre a kérdésre.

Felejtsük el az önmarcangolást! Csináljunk olyan dolgokat, amiben jók vagyunk, amitől sikerélményünk lesz, és nő az önbecsülésünk. Segítség lehet például, ha elővesszük egy régi hobbinkat. 

5. Ne kezdjünk költekezni!

A hiányérzetet és a csalódottságot ne kompenzáljuk pótcselekvésekkel! Könnyen túlzásba is eshetünk, megveszünk egy drága műszaki cikket vagy befizetünk egy utazásra, mert úgy érezzük, hogy ez az átélt dolgok fényében ez jár nekünk, megérdemeljük.

Egy-egy aprósággal meglephetjük magunkat, de mindenképp gondoljunk át, hogy mi az, amit a lecsökkent jövedelmünk mellett megengedhetünk magunknak.

6. Ne féljünk a változástól!

A változás félelmet okoz  - főként az, amit nem mi magunk kezdeményeztünk.

Az új helyzetbe "bele kell tanulni", a félelmeinkkel szembe kell nézni - hívja fel a figyelmet Herczku Monika. Azt javasolja, hogy érdemes rendbe tenni a gondolatainkat, végigzongorázni, hogy milyen erősségeink, képességeink, tudásunk van, ettől is erősödik az önbecsülésünk.

Lépjünk minél előbb túl a negatív gondolatokon és érzéseken, ugyanis ezek komolyan hátráltatják az újbóli elhelyezkedést.

     

Összeállította: Durbák Ildikó

Címkék: munkanélküliség, álláskeresés, elbocsátás, felmondás

 

Harold G. Kaufman: Professionals in Search of Work: Coping with the Stress of Job Loss and Underemployment (a könyvet a Mindennapi Pszichológia magazin ismertette.)