Fontosak a családbarát munkahelyek

2019. július 23. Forrás: Profession.hu, mti.hu

Nagyon sokak számára fontos a munka-család egyensúlya, a munkáltatók sokat tehetnek azért, hogy alkalmazottaik elégedettek legyenek.

Pályamódosítás

Ahogy haladunk életünkben, felnőttként már egyre több szerepben kell helytállnunk: szakmai életünkben a munkahelyünkön, szülőként és házastársként a családunkban. Nem mindegy viszont, hogy honnan milyen támogatást kapunk mindehhez!

Miből érkezünk meg otthonról?

Nagyon sokat számít az, hogy a reggeli kapkodásból, a gyerek iskolába indításából, a dugóban toporgásból már eleve nehéz nyugodtan megérkezni a munkahelyünkre, pedig még csak kora reggel van. Amit tehetünk, hogy legyünk összeszedettek, türelmesek a családtagokkal és magunkkal is, hiszen ahogyan mi viselkedünk, az kihat arra, amit visszakapunk a többiektől.

Ha megpróbálunk higgadtak maradni, amikor kora reggel nem jutunk be a fürdőszobába, ha megőrizzük a hideg vérünket akkor is, ha a legkisebb gyerek miatt harmadszor is át kell öltöznünk az aznapi reggelinél, és még akkor sem megy fel bennünk a pumpa, amikor a dugóban kioktat a párunk arról, hogyan is kellene jobban vezetnünk, akkor nyert ügyünk van.

Nem förmedünk rá senki, nem ragasztjuk rá másokra a bennünk lévő feszültséget, így nagyobb eséllyel telik majd zökkenőmentesen minden családtag reggele. A család felé ezzel jó példát mutatunk, és ők is támogatni fognak minket, hogy jól induljak a napjaink egy sima hétköznapon vagy akár egy fontos értekezlet napján is.

Hogyan állnak hozzánk a munkában?

Az érem másik oldala is fontos, hiszen nem mindegy, hogy a munkahelyünk hogyan áll a magánéletünkhöz. Ha a munkáltatónk pozitívan áll a családosokhoz, a munkaidő elejét, végét és a szabadságot is tiszteletben tartja, alkalmanként rugalmasan áll hozzá, ha a gyerek miatt hirtelen szabadságot kell kivennünk, az sokat ad hozzá a közérzetünkhöz. Természetesen cserében a munkahelyen töltött időben koncentráltnak kell lennünk, nem szabad ott intéznünk a család ügyes-bajos dolgait, hanem fontos a maximumot nyújtanunk szakmai életünkben.

Ha úgy érezzük, egyáltalán nem kapunk támogatást, pozitív hozzáállást munkahelyünkön, nem kell arra gondolnunk, hogy csak bennünk lehet a hiba.

A Profession.hu 2017-es felmérésében több mint 1000 internetezőt kérdezett meg a gyereknevelés és a munkahelyi kötelezettségeik viszonyáról. A kutatásból kiderült, hogy a dolgozók egyre tudatosabbá válnak a munka és a magánélet egyensúlyában, közel felüknél kiemelkedően fontos szempont egy állás kiválasztásánál, hogy az gyerekbarátl egyen.

Az egy évvel korábbi felmérés adatai alapján pedig kijelenthető, hogy minden negyedik ember számára családbarát az ideális munkahely. Hogy mitől igazán családbarát a munkáltató? Korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk a témáról!

Fontosak a családbarát munkahelyek

Idén is díjazták a családbarát munkahelyeket

2019-ben 52 vállalat nyerte el a Családbarát munkahely elismerést, köztük olyan cégekkel, amelyek már nem először vehetik át a díjat, hiszen évről-évre kitalálnak újabb családbarát programokat. Izgalmas újdonság, hogy egyre több apáknak szóló program is indul.

A pályázat nyerteseinek nagy többsége támogatást is kap családbarát programjaik megvalósításához, legfeljebb 5 millió forintot. Újdonság, hogy bevezetik a „családbarát hely” tanúsító védjegyet: a védjegy birtokosainak vállalniuk kell, hogy teljes tevékenységükben érvényesülnek a családbarát elvek, ezek meglétét pedig folyamatosan ellenőrzik majd.

A magukat kimondottan családbarát munkahelynek nevezett munkáltatók hirdetéseit itt találjuk.

Érdemes megnéznünk további állásokat is:

- a 4 órás álláslehetőségekért ide kattintsunk,

- a 6 órás állásokat itt találjuk,

- az otthonról végezhető munkák közül itt választhatunk,

- az időszakos lehetőségeket itt gyűjtöttük össze.

Ha más szempontok szerint keresnénk, használjuk személyre szabott beállításainkat.

 

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

- Profession.hu

További cikkek a munkaerőpiaccal kapcsolatban
További cikkek a munkaerőpiaccal kapcsolatban