7x1 gondolat az álláskereséshez: pályamódosítóknak!

Hetente jelentkező cikksorozatunkban egy gyors és hatékony szemléletet osztunk meg olvasóinkkal, melynek fókuszában az áll: nincs két ugyanolyan karrierút, két egyformán jó döntés, hiszen teljesen egyforma személyiségek sem léteznek. Mindannyian mások vagyunk, valamiben különbözünk, valamit másképp gondolunk és teszünk. De egy dolog ugyanúgy működik mindegyikünknél: időnként szükségünk van egy új fejezet nyitására. Rajtunk áll, semmit sem kötelező folytatni, főleg, ha más területen sikeresebbek, motiváltabbak lennénk.

7 gondolat erre a hétre, hogy sikeresen pályát módosíthassunk!

1. Tervezzük meg a lépéseket!

Akár egy szakterületen belül, akár azon kívül módosítunk pályát, mindegyik esetben fontos a tervezés. Mérjük fel a szükséges lépéseket, az időt, és a hozzá kapcsolódó erőforrásokat. Pályázzunk minél több helyre, töltsük fel önéletrajzunkat ide, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést a legfrissebb álláslehetőségről.

7x1 gondolat az álláskereséshez: pályamódosítóknak!TÖBB MINT TÍZEZER MEGPÁLYÁZHATÓ ÁLLÁS ITT! SZEMEZGESSÜNK BELŐLÜK!

2. Tanuljunk, fejlődjünk!

Ha pályát szeretnénk módosítani, akkor biztos, hogy új ismeretekkel és tapasztalattal kell gazdagodnunk. Nézzünk körbe a szakképzések, céges gyakornoki programok között! Lehet, hogy negyvenévesen kerülünk ebbe a szituációba, de ne zavarjon bennünket. Ha valóban váltani szeretnénk, újra "diákként" illetve "pályakezdőként" kezdjük el építeni a jövőnket.

3. Változzunk!

Ha a munkánk terén változást tervezünk, saját magunknak is változni kell. Gondoljuk végig, hogy az új érdeklődésünknek - és leendő munkakörünknek - megfelelően milyen új szokásokat érdemes felvennünk, és ezzel párhuzamosan mit hagyjunk el. Más szakcikkeket olvasunk? Új ismerősekre teszünk szert? Több időt töltünk a szabadban, a sporttal vagy éppen szakmai fórumokon?

7x1 gondolat az álláskereséshez: pályamódosítóknak!

4. Keressük meg a mentorunkat!

Nagy lépésre szántuk el magunkat a pályamódosítással, és az is lehet, hogy ebben inspirált bennünket valaki. Eredményesebb álláskeresésben lesz részünk, ha megkeressük a mentorunkat, és folyamatosan tartjuk vele a kapcsolatot. Az illető abban is segít, hogyha motivációnk, lendületünk alább hagyna, újra feltölt bennünket energiával.

5. Készüljünk fel a kockázatokra!

Minden nagy változás együtt járhat a hullámvölgyekkel, a csalódásokkal is. Ezektől ne féljünk, az élet velejárói. Tanuljuk meg a hasznunkra fordítani úgy, hogy tapasztalatot, életbölcsességet merítünk az ilyen helyzetekből. Ha valamilyen mértékben felkészülünk az eshetőségükre, könnyebben túljutunk rajtuk.

6. Szerezzünk minél több információt!

A pályamódosítás során olyan szakemberekkel kerülhetünk egy csapatba, akik már akár több éve dolgoznak ezen a területen. Ne csorbítsa ez a tény az önbizalmunkat, ha elég energiát érzünk magunkban, mi is gyorsan ringbe tudunk kerülni. A lényeg: legyünk teljesen nyitottak mindenre, tanuljunk, fejlődjünk, kérdezzünk, és tapasztaljunk meg minden lehetőséget, szituációt.

7. Szánjunk rá időt és energiát!

Az előző és a legelső ponthoz is szervesen kapcsolódik ez a tanács, hiszen sok újat tanulunk ebben az időszakban, amely extra idő- és energiaráfordítással jár. Ne sajnáljuk bedobni magunkat, sokat profitálhatunk abból, hogy egy új szakma, egy új szakterület specialistájává képezzük magunkat. Bizonyára a több lábon állás előnyeit sem kell ecsetelni, ami a jövőre nézve jóval nagyobb biztonságot tud nyújtani.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

És ha még keressük a nekünk való munkát? Ha még nem döntöttük el véglegesen, milyen irányba induljunk? Íme, a munkalehetőségek nagy gyűjteménye! Szánjuk rá az időnket és nézzünk bele az egyes feladatkörökbe, elvárásokba is:

vezető, menedzser, igazgató

adminisztráció, vezetőket támogató asszisztens

biztosító, bróker, banki munkatárs

egészségügyi technikus, nővér, gyógyszerész, dietetikus, terapeuta

építész, ingatlanos

értékesítő, kereskedő

termeléssel kapcsolatos munkakörök

HR-es, munkaüggyel kapcsolatos foglalkozás

programozó, informatikus, fejlesztő

IT üzemeltetés, telekommunikáció területe

ügyvéd, jogi tanácsadó

közigazgatási munkakörök

marketinges, médiás, PR-es

mérnök

mezőgazdasággal, erdőgazdálkodással, halászattal kapcsolatos foglalkozások

oktatás, tudomány, kutatás területe

pénzügyes, könyvelő

raktáros, szakmunkás

fizikai munkások, segédek

fuvaros, szállítmányozó, logisztikával foglalkozó munkatárs

ügyfelekkel, szolgáltatással kapcsolatos munkakörök

üzleti folyamatokat támogató munkatárs

vendéglátós, idegenforgalommal kapcsolatos munkakörök

Ha a folyamat végére értünk, hagyjuk gondolatainkat egy kicsit elkalandozni: melyik állás fogott meg először? Mi az, amit akár már holnaptól szívesen végeznénk? Találjunk legalább két olyan munkakört, amelyet szívesen és azonnal betöltenénk!

Nem érdemes mindent egy lapra feltenni, mindig több vasat tartsunk a tűzben, amikor keressük a nekünk való új állást. És egy jó tanács: legyünk körültekintőek, alaposak és kitartóak is! Ne adjuk fel néhány kezdeti kudarcnál, lépjünk tovább, pályázzunk meg minden elérhető, nyitott munkakört, készüljünk fel az állásinterjúkra teljes erőbedobással, és a siker nem marad el!

Készítette: Posta Renáta

Címkék: munka, álláskeresés, pályamódosítás, képzés