Állandó versengés, fokozódó stressz, éber alvás, mozgásszegény életmód, esti túlórák, szabadság alatt sem találjuk a pihenő üzemmód gombját... normális ez így? Korábbi interjúnkban éppen erről beszélgettünk a szakértőkkel, hogy csalóka a képünk arról, mennyire vagyunk stresszesek. Sokszor nem is vagyunk tudatában annak, hogy egyáltalán stresszelünk - mivel egy idő után normális jelenségnek tekintjük.

Pedig számos momentuma van annak, ha túlságosan feszültté tesz bennünket a munka. Íme, a 15 legbeszédesebb jelzés:

1. Ingerültek vagyunk, kisebb bosszúságokon is kiborulunk és dühöngünk.

2. Energiaszintünk hullámzó: néhány kiemelkedő és rövid csúcsponton kívül általában csak árnyékai vagyunk korábbi önmagunknak.

3. Ágynak dönt az influenza - de csakis hétvégén és az ünnepnapokon veszi kezdetét, hogy minél kevesebbet mulasszunk el a munkahétből.

4. Lebetegszünk, de még így is bemegyünk dolgozni, mert úgy gondoljuk, senki sem tud helyettesíteni bennünket.

15 intő jel, ha fojtogat a munkahelyi stressz

5. Valóban senki sem tud helyettesíteni bennünket - mivel ha váratlanul kiesünk a munkából, egész nap hívogatnak a kollégák, mit hol találnak, mit hogyan kell intézni.

6. Rendszertelenül és sokat eszünk, vagy éppen teljesen kihagyjuk az ebédet, és fel sem tűnik.

7. Délutánonként fejgörcsök törnek ránk. Különösen öt óra után, amikor a többiek már szedelőzködnek hazafelé, de mi még legalább három órányi munkát látunk magunk előtt.

8. Előre látjuk, hogy nem fogjuk tartani a határidőket, és egyfolytában szorongunk emiatt.

9. Nehezünkre esik hosszabb időn át koncentrálni.

10. Éjfélkor még az ágyból is csekkoljuk a leveleinket, sőt, még képesek vagyunk válaszolni is rájuk.

11. Ez előző pont még súlyosabb esete: a főnökünknek előszeretettel írunk késő éjszaka vagy hajnalban levelet. Persze ezt azzal magyarázzuk magunknak is, hogy napközben nem volt erre időnk.

12. Éberen alszunk, reggel fáradtan ébredünk.

13. Elhanyagoljuk a barátainkat és a szeretteinket: nagyon kevés időt töltünk velük, és még a telefonhívásokra is sajnáljuk az időt.

14. A születésnapunkon csak a Facebook üzenőfalunk van tele jókívánságokkal, de a mobilunkon alig üzent valaki.

15. Azt sem tudjuk, mikor kapcsoltunk ki utoljára. Na, igen, ez nem egyenlő a péntek esti tequila-partival a kollégák társaságában.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A fentiek közül sok esetben kompromisszumot kötünk, mondván, csak átmenetileg élünk így: addig, amíg lejár a próbaidőnk, amíg előléptetnek, vagy ha új főnök jön, amíg bedolgozzuk magunkat. A magyarázatokat a végtelenségig lehet sorolni, de kit akarunk ámítani? Az egészségünk és a karrierünk szempontjából is sokkal lényegesebb dolog, hogy az irányítás mindig a mi kezünkben maradjon, és ne sodródjunk az árral. És leginkább: ne féljünk a változástól! Keressünk bátran új állást, ha a meglévő már nem okoz örömet és csak nehéz súlyokat pakol a vállunkra.

15 intő jel, ha fojtogat a munkahelyi stresszEzen az oldalon naponta több száz új álláshirdetéssel találkozhatunk, használjuk ki! Regisztráljunk, írjunk mindenkinek - még akkor is, ha nem mindenben felelünk meg a követelményeknek. És ne feledjük azt sem, hogy a sikeres pályázáshoz egy igazán jó önéletrajz is kell! Letölthető önéletrajz mintákat ITT találunk, a Profession.hu önéletrajz-készítőjét pedig ITT.

Készítette: Posta Renáta

Címkék: munkahely, stressz, karrier, állás, munkamánia