Azt gondolhatnánk, hogy bőséges tapasztalattal és vezetői múlttal könnyű megnyerő önéletrajzot írni. A gyakorlat mégis azt mutatja, hogy sok - egyébként kiemelkedően sikeres - vezető önéletrajza nem tükrözi vissza az eredményeket.

A 3 leggyakoribb hiba

1. Az önéletrajz éppen a vezetői készségekről és tapasztalatról nem tartalmaz elegendő információt. A vezetői készségeket bemutatása legalább annyira fontos, mint a szakmai hozzáértés.

2. A vezető elsősorban feladatok felsorolásával próbálja bemutatni a tapasztalatát. Ám így lehetetlen kiemelkedni a pályázók közül, különösen, ha több hasonló tapasztalattal rendelkező jelölt pályázik a pozícióra..

3. Gyakran túl hosszú, akár három vagy négy oldalas az önéletrajz, mert minden fontosabb tapasztalatot részletesen bemutatásra kerül. Emiatt azonban nehezen áttekinthető a pályázat, így könnyen elveszik a lényeg.

A fenti 3 fő hiba odavezet, hogy az egyébként rátermett és munkájában sikeres vezető hiába küldözgeti a pályázatát, nem hívják be állásinterjúra. Vannak akik arra a következtetésre jutnak ebből, hogy ők már túlképzettek, pedig a hiba nem bennük, hanem az önéletrajzukban van. A probléma azonban gyorsan kiküszöbölhető az alábbi változtatásokkal:

1. A vezetői készségek bemutatása

Néhány ötlet, ami segíthet:

- Írhat arról, hogy hány százalékkal csökkent a fluktuáció az osztályán / szervezetben, és mivel érte el ezt.

- Manapság sok helyen mérik a munkavállalói elégedettséget. Ha a vezető által irányított részleg elégedettségi mutatója jobb, mint a szervezet vagy az iparág átlaga, ezt is érdemes megemlíteni

- Egy jó vezető ismérve lehet, hogy hány beosztottját sikerült vezetővé kinevelni, tehát hogy hányan léptek előre

Hasonló példákkal, eredményekkel sikeresen lehet érzékeltetheti, hogy valaki jó vezető.

Mitől jó egy önéletrajz?

 

2. Konkrét eredmények bemutatása

A vezetői önéletrajzokra is jellemző a feladatközpontúság. Gyakran úgy néz ki egy-egy önéletrajz, mint egy munkaköri leírás másolata: az önéletrajz feladatok és felelősségi körök felsorolására szorítkozik. Pusztán feladatok alapján azonban nehéz különbséget tenni egy kiemelkedő és kevésbé jó vezető között, ha hasonló pozíciókat töltöttek be.

Ezért a fontosabb feladatok tömör felsorolása mellett az eredmények bemutatására is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni. Az eredmények a szakmai hozzáértést és a szakmai tapasztalat meglétét is bizonyítják. 

Íme néhány példa:

- Hány százalékkal nőtt az árbevétel a területén, mialatt ott dolgozott?

- Hány százalékkal sikerült csökkenteni a működési költségeket a szervezetben?

- Mennyivel nőtt az ügyfélelégedettség?

- Milyen kiemelkedő projektet sikerült végrehajtani, és ennek milyen hatása volt?

- A selejtek száma mennyivel és milyen intézkedések hatására csökkent?

A konkrét példák azt közvetítik majd a leendő munkáltató felé, hogy ott is képes lesz hasonló eredményeket elérni a jelölt. Az eredmények a vezetői rátermettséget is jobban alátámasztják, hiszen egy csapat élén csak az képes komoly sikereket elérni, aki jó vezető.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

3. Az önéletrajz legyen tömör

Ha egy vezető a fent bemutatott módon fogja alátámasztani a vezetői és szakmai alkalmasságát néhány jól megválasztott példán keresztül, akkor az önéletrajz jóval fajsúlyosabb lesz, és tükrözi majd a vezető valós képességeit.

A fentiek miatt szükségtelen minden egyes múltbeli pozíció részletes bemutatásával és feladatok végtelen felsorolásával bizonyítani a vezető a hozzáértését.

Fontos, hogy még egy nagy tapasztalattal rendelkező szakember önéletrajzának is bele kellene férnie 2 oldalba.

Az első oldalon legyenek olyan meggyőző tények, amelyek megragadják az olvasó figyelmét. Kezdődhet például az önéletrajz egy rövid, két- vagy háromsoros vezetői összefoglalóval, ami ad egy nagyon tömör összefoglalást a vezető tapasztalatáról, és megfogalmazza, hogy milyen pozícióban, szakterületen szeretne elhelyezkedni.

Összefoglalva tehát: a vezetői önéletrajz akkor lesz igazán eredményes, ha nemcsak a szakmai ismeretek, hanem a vezetői készségek és tapasztalatok meglétét is be tudja mutatni. Konkrét példákon, valós eredményeken keresztül, legfeljebb két oldalon.


Baráth András
okleveles önéletrajz-szakértő