Becslések szerint a 30 év alatti korosztály közel 23 százaléka munkanélküli az Európai Unióban, ami évente mintegy 153 milliárd eurós bevételkiesést jelent.

Az Európai Bizottság ezért hét országra kiterjedő figyelemfelhívó kampányt indított a fiatalok foglalkoztatásának előmozdításáért, amelyet a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) koordinált.

,,Az egyik legnagyobb probléma, hogy bár a fiatalok egyre több időt töltenek a képzési rendszerben, amikor elhagyják az iskolát, sokan mégsem rendelkeznek a piaci keresletnek megfelelő tudással. Emellett alacsony hajlandóságot mutatnak a tanulás melletti munkavállalásra, így nem tudják megszerezni a munkához szükséges alapkészségeket. A mostani projekttel éppen ezeknek a fiataloknak igyekeztünk kézzelfogható segítséget nyújtani az elhelyezkedési esélyeik növelése érdekében" - mondta Vadász Borbála, a projektgazda MGYOSZ koordinátora.

A Profession.hu-n pályakezdők számára ilyen állásokat hirdetnek a munkaadók.

Ezt javasolják

A projekt részeként a szemináriumok és a konferencia mellett számos további eszköz felhasználásával hívták fel a figyelmet az ifjúság nagyarányú munkanélküliségének problémájára.

 Ez lehet a fiatalok munkanélküliségének ellenszere 

A vállalatokat hírlevelek segítségével tájékoztatták a lehetőségekről, a fiatalok számára rövidfilm készült. (Az Új Nemzedék Jövőjéért Programban is a fiatalok magyarországi munkavállalása és boldogulása a cél. Erről bővebben itt olvashat.)

   Ez lehet a fiatalok munkanélküliségének ellenszere   

A szövetség egy önálló informatív weboldalt is létrehozott, ahol minden kapcsolódó információt megtalálnak az érdeklődők (www.skillsforyouth.eu).

    Ez lehet a fiatalok munkanélküliségének ellenszere    

Nagy a baj Európában

A fiatalok munkaerőpiacról való kiszorulása 2011-ben 153 milliárd euró gazdasági veszteséget okozott az Unióban - ez az európai GDP 1,2 százalékának felel meg.

A tagállamok között jelentős eltérés mutatkozik, azonban egyes országok (köztük Magyarország) különösen magas, akár GDP-jük 2 százalékát meghaladó árat is fizetnek.

     Ez lehet a fiatalok munkanélküliségének ellenszere     

A KSH legfrissebb adatai szerint Magyarországon a 15-24 éves korcsoportban 26,8 százalékos a munkanélküliség. Az összes munkanélküli ötöde a fiatal korosztályból került ki. A 24 évesnél fiatalabb magyarok közül 232 ezren dolgoztak, a korcsoport foglalkoztatási rátája 20,5 százalékos volt (egy év alatt 1,2 százalékponttal nőtt).

 [SCARAB]

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: fiatal, pályakezdő, munkanélküliség, álláskeresés