A céges képzések a tehetséggondozás fontos elemét képezik, és egyre több vállalat fordít figyelmet arra, hogy a nála dolgozók karrierjük során egyre magasabb szintre jussanak szakmájukban. 

Személyre szabott karrierfejlődés

Jakobsen Petra, a Bonafarm Csoport HR igazgatója arról számolt be, hogy a cég tehetség programjában egyensúlyban van a személyre szabott rész és a programban részt vevőknek közösen szervezett rész aránya - talán az előbbin kicsit nagyobb a hangsúly.

"A személyre szabottba sorolnám a programban részt vevők rendelkezésére álló egyéni képzési büdzsét, a mentorálást és coaching lehetőséget. Ide tartoznak még az egyéni projektek is, melyen keresztül nemcsak a szakmai kitekintése és látószöge bővül egy-egy tehetség programban részt vevő kollégának, de értékes szakmai kapcsolatokra is szert tehet. A közös résznek számos eleme van: például a vezetői tehetség programban vezetői, míg a szakmaiban tudásátadás, mentorálás képzés, de ide sorolnám a például a LEAN vagy akár a karrier menedzsment képzéseket, melyeken minden tehetség részt vesz" - fogalmazott a HR igazgató.

Így képzik a dolgozókat a munkaadókA Bonafarm Zrt. által kínált legfrissebb állásokra itt tud jelentkezni!

A nyíregyházi LEGO gyárban az egyes célcsoportoknak (munkaköröknek és területeknek) megfelelően különféle fejlesztési formák és programok zajlanak. A fehérgalléros kollégáknak van szabályos időközönként frissített egyéni fejlesztési terve, amely személyre szabottan vezeti fel a munkavállaló feladataihoz és karrierjéhez szükséges fejlesztendő területeket és a fejlődéshez kapcsolódó teendőket a vezetővel folytatott beszélgetés, megegyezés alapján.

"A személyesség itt is nagyon fontos, hiszen ez biztosítja, hogy a dolgozó elkötelezett legyen saját fejlődése iránt, legyen tanulási motivációja, és az is fontos, hogy a vezetője ezzel egyetértsen és aktívan támogassa is benne. Az egyéni fejlesztési tervekből később többféle tanulási forma is megvalósulhat: lehet tréningeken való részvétel, munka közbeni fejlesztés (on-the-job training), vagy más, tapasztaltabb kollégáktól való tanulás" - fejtette ki Nagy István, a LEGO senior toborzási és fejlesztési vezetője.

Így képzik a dolgozókat a munkaadókA LEGO Manufacturing Kft. által kínált állásokhoz kattintson ide!

Így képzik a dolgozókat a munkaadók

Fókuszban a vezetésfejlesztés

A középvezetői réteg számára (kék- és fehérgalléros munkakörökben egyaránt) van vezetésfejlesztési program. Ez a másfél éves program a LEGO alapelvekre épül, és olyan kollégák is részt vehetnek benne, akik még nem vezetők, de van vezetői potenciáljuk - tette hozzá.

Kékgalléros, nem vezető kollégák számára a szakmai tréneri pozícióba kerülés, az arra való felkészülés felel meg ennek, ahol mind szakmai, mind társas készségeikben kiemelkedően kell teljesíteniük a kollégának, és a potenciális (ilyen értelemben vett tehetséges) kollégák ennek érdekében részt vehetnek fejlesztési programban, amely felkészíti őket ennek a tréneri szerepnek a sikeres ellátására - avatott be Nagy István. 

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Már a felvételin szűrik a képzésekre való nyitottságot

A képzésekre való nyitottságot a munkaadók már a felvételi kezdetén figyelik és ez is szerepet játszhat abban, hogy kire esik végül a választás. 

Jakobsen Petra úgy fogalmazott, hogy a kiválasztás során a szakmai kiválóság mellett a kiemelt szempontok közé tartozik, hogy az adott kolléga mennyire kezdeményező, önjáró, mennyire fontos számára a tanulás és a fejlődés, illetve hogy a megszerzett tudást igyekszik-e környezetének is átadni. Ezt legjobban a múltbeli példáin tudjuk lemérni - mit tett és tesz a szakmai, nyelvi és személyes fejlődéséért, ebben mennyire ragadta meg a kínálkozó lehetőségeket, illetve vizsgáljuk azt is, milyen személyes céljai vannak a tehetség program során, és hogyan és kiknek szeretné átadni tudását - mondta a HR igazgató.

Nagy István a LEGO-nál alkalmazott gyakorlatról elmondta:  "Munkakörönként különböző technikákat, módszereket alkalmazunk annak érdekében, hogy megfelelően fel tudjuk mérni a tanulási, fejlődési, szerepvállalási hajlandóságot. Az interjú, vagy AC (Assessment Center) során az önreflexióra való hajlandóság alapján, illetve a saját fejlesztendő területekre vonatkozó tudatosság alapján is értékeljük a jelentkezőket."

Címkék: képzések, toborzás, karrierfejlődés, tréning, tanfolyam, továbbképzés

Készítette: Fogas Krisztina