Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A kézfogás a köszönés több ezer éves formája. Általa információt adunk magunkról, arról, hogy éppen szorongunk-e, mennyire vagyunk dominánsak, magabiztosak és milyen az önértékelésünk.

A jó kézfogás titka: az önismeret

Süle Judit pszichológus szerint a kézfogással kapcsolatos legjobb kontrollmódszer, ha folyamatosan dolgozunk azon, hogy jó önértékeléssel, önismerettel, önelfogadással rendelkezzünk, mert akkor automatikusan ezt közvetítjük magunkról.

Nem túl szerencsés, ha valaki állásinterjú vagy üzleti találkozó előtt már előre azon szorong, hogy milyen „ciki” lesz a kézfogás, mert könnyen elfordulhat, hogy éppen emiatt nem tud odafigyelni a partnerre. Nem jegyzi meg a nevét, esetleg nem néz a szemébe, így nagyjából azt éri el, amit el akart kerülni – figyelmeztet a szakember.

Nem feltétlenül árulkodik szorongásról ugyanakkor, ha valakinek pl. hideg a keze, ez alkati jellegzetesség is lehet. Ebben az esetben teljesen felesleges aggódni, mert a nonverbális kommunikáció egyéb elemeiből úgyis világossá válik a másik fél számára, hogy magabiztos az illető.

A kézfogás négy alapszabálya

Az alkati és érzelmi beállítottságtól függetlenül a kézfogásnak négy protokolláris alapszabálya van, amelyet mindenkinek be kell tartani.

Minden esetben
1. a nő nyújtja a kezét a férfinak,
2. az idősebb a fiatalabbnak,
3. a főnök a beosztottnak,
4. a magasabb rangú személy az alacsonyabb rangúnak.

Fontos észben tartani azt is, hogy ülve csak hölgyek foghatnak kezet, férfiak nem. Kesztyűt viselve a hölgyek bármikor, bárkivel kezet foghatnak, a férfiak viszont csak férfival, és csak akkor, ha a másik férfi kezén is kesztyű van.

   Egy rossz kézfogás miatt is elbukhatunk az állásinterjún    

A „határozott” kézfogás

Mint általában az emberi interakciók, a kézfogás értelmezése is nagyban függ az illető közeg értékrendbeli jellemzőitől, valamint az aktuális, belső állapotunktól, szándékainktól, érzelmeinktől – hívja fel a figyelmet Farkas Lajos pszichológus.

A kézfogás is hordoz információt az energizáltsági szintünkre, (erős vs. gyenge), dominanciánk fokára (járulékos testtartás, tekintet, kézrázás kontrollja), valamint érzelmi jellemzőinkre (bizonytalan, vagy épp durva szorítás) vonatkozóan.

Az általában a barátságos, bíztató, nyugodt kézfogás pozitív benyomást, míg az ideges, durva negatív benyomást alakítanak ki.

Bizonyára sokan gondolnak a téma kapcsán az úgynevezett "határozott" kézfogásra, mint előnyös és hovatovább a sikeres üzleti élet feltétlen velejárójára. A szakember szerint, ha valóban és jó értelemben vett határozott személy alkalmazza, akkor vélhetően, valóban jó benyomást kelt. Ha azonban mindenki határozottnak akar tűnni és egymás kezét „rángatja” a majdani siker reményében, az inkább mulatságos.

Mit tegyünk a jó benyomás fokozása érdekében, a kézfogás terén?

Fogjunk úgy kezet, ahogy ránk természetesen jellemző, azzal a tudattal, hogy a kézfogás egy
általánosan elterjedt gesztus az emberek között – javasolja Farkas Lajos.

Kézfogásunk legyen nyugodt, bátor és érezhető, nézzünk az illetőre és mutatkozzunk be. Ha bármilyen "elv" alapján elkezdünk a természetes kézfogásunk helyett "valamilyen" kézfogási stílust magunkra erőltetni, akkor könnyen hiteltelenné válunk az adott helyzetben.

Farkas Lajos szerint amennyiben valaki úgy érzi, hogy hasznára volna például társas érintkezéssel kapcsolatos helyzetekben, vagy általában a kommunikációval kapcsolatban változtatnia magán, akkor nem biztos, hogy valamely külsődleges jellemző, vagy viselkedésrészlet erőltetése a leghasznosabb. Gyakran a "belső világ", érzések, értelmezések, gondolatok felől történő önfejlesztés eredményesebb, később ez leképeződik majd természetes viselkedésünkben, így kézfogásunkban is.