Magyarország a 17. helyen

Az EF English Proficiency Index 2014 című tanulmány a világ 63 országának angoltudását vizsgálta meg, melynek alapján öt csoportba sorolta azokat. Magyarország összességében az idén a 17. helyet foglalja el - maga mögé utasítva egyebek mellett Svájcot, Franciaországot, Olaszországot, Japánt, Kínát és az afrikai országokat.

Az országrangsor összeállításához 750 ezer 18 év feletti felnőtt által kitöltött angol teszt eredményét vették alapul, a végeredmény alapján Dánia az első, Irak az utolsó helyen végzett.

Az elemzés rávilágít arra, hogy a felnőttkori angolnyelvtudás világszinten folyamatosan nő, habár ez a fejlődés jelentősen eltér országonként és népesség csoportonként.

Európa az élen

A felmérésből kiderült, hogy Európa angoltudása feltűnően erős, a legtöbb pontszámot elért 11 ország ezen a kontinensen található. Magyarország tavaly a 9. helyen végzett, ez azonban nem jelenti azt, hogy az idei 17. hely visszaesést jelent, a résztvevő országok száma ugyanis a tavalyi 54-hez képest az idén 63 volt, és a többi ország is fejlődött, így a mezőny átrendeződésének lehetünk tanúi.

Ennyire beszélnek a magyar felnőttek angolul

Az viszont tény, hogy idén Lengyelország, Spanyolország és Magyarország fejlődött a legnagyobb mértékben Európában (Magyarország 7,74 százalékkal).

A magyar sikereket az elemzés többek között annak tulajdonítja, hogy az egyetemi rendszert az európai sztenderdekhez igazították, valamint annak, hogy a nyelvoktatást a középiskolai rendszer alsóbb rétegeiben is kötelezővé tették és a diploma átvételéhez is követelményként állították. 

enlightened Korábbi cikkünket az ingyenes online angol nyelvtanulási lehetőségekről itt olvashatja!

A norvégok és a franciák rontottak

Habár Európa szinte összes országa fejlődő tendenciát mutat, két állam, Norvégia (5. hely) és Franciaország (29. hely) esetén egyre rosszabb angoltudás szintet mértek a szakértők. Norvégiában az utóbbi 7 évben 4,76 ponttal eset vissza a felnőtt lakosság angoltudás szintje, ám ezzel együtt is még mindig az egyik legerősebb angol nyelvi készségekkel rendelkeznek Európában.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A rangsorban jól látható, hogy Latin-Amerika, a Közel-Kelet és Észak-Afrika alacsony, vagy nagyon alacsony angol nyelvtudás szinttel rendelkezik és kevés kivételtől eltekintve nem is fejlődnek.

A nőknek jobb az angolja

A tesztek egyértelműen kimutatták, hogy a nők világszinten jobban beszélnek angolul, mint a férfiak, és ez majdnem minden egyes vizsgált ország esetében így volt.

Arra is fény derült, hogy a karrierútjuk közepén álló munkavállalók rendelkeztek a legmagasabb szintű angol nyelvtudással minden vizsgált korcsoport közül. Ez kérdéseket vet fel a fiatal pályakezdők munkahelyi alkalmasságával kapcsolatban, valamint bizonyítékul szolgál arra, hogy a felnőttek a hagyományos iskolai környezeten túl is képesek készségeik fejlesztésére.

A felmérés szerint erős összefüggés tapasztalható az angol nyelvtudás szintje és a jövedelem, az életszínvonal, az internethasználat és az iskolában eltöltött évek száma között.

enlightened 2011-ben Magyarország 20. helyezett lett
enlightened 2012-ben 8. helyezett
enlightened 2013-ban 9. helyezett
enlightened 2014-ben pedig 17. helyezett

Címkék: angoltudás, nyelvtudás, teszt, felmérés, rangsor

Szemlézte: Fogas Krisztina