Hogyan építsük karrierünket fenntarthatósági szempontokat is figyelembe véve?

Ha van lehetőségünk választani, érdemes a bolygó és a társadalom jövőjét is figyelembe vevő munkaadóhoz csatlakoznunk. Hogyan válasszunk?
Önnek ajánljuk!
Aki még pályaválasztás előtt áll, vagy abban a szerencsés helyzetben érzi magát, hogy a szakmájában válogasson a munkaadók között, az lehetőséget kap arra, hogy bizonyos szempontok alapján válassza ki leendő munkahelyét. E szempontok között az újabb, de egyre gyakrabban felmerülők közé tartozik a fenntarthatóság, vagyis annak a vizsgálata, hogy az adott vállalat tevékenysége hogyan járul hozzá a bolygó és környezetünk pusztításához, vagy éppen megóvásához. De mit is jelent a fenntarthatóság, és hogyan vehetünk ilyen szempontokat figyelembe munkahelyi pályafutásunk kapcsán?
Ha az ember olyan munkát keres, ami kifejezetten javítja a bolygó ökológiai állapotát, akkor elsőként néhány nyilvánvalóan erről szóló hivatás jut eszünkbe: az ökológusok, biológusok, geológusok, vagy éppen a környezetvédelemmel és klímavédelemmel foglalkozó szakemberek, aktivisták nyilvánvalóan e nemes célt tűzik ki maguk elé elsők között. Ugyanakkor a többségünkből végül mégsem lesz a környezetért aggódó tudós ember, illetve képesítésünk ás vágyott munkakörünk is messze eshet ezektől a területektől.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy semmit sem tehetünk azért, hogy a minket körülvevő világ és a társadalom megváltozzon. A fenntarthatóság felé mutató munkahelyi életút számtalan irányt vehet, és nincs szükség arra, hogy feltétlenül karriert váltsunk ahhoz, hogy fenntarthatóbb irányt adjunk az életünknek. Számos lehetőségünk van arra, hogy nekikezdjünk egy kisebb, ilyen irányba mutató váltásnak vagy fordulatnak a karrierünkön belül.
Ismerjük meg a fenntarthatóság alapelveit
Elsőként érdemes legalább röviden tájékozódni arról, hogy a fenntarthatóság koncepciója mit is jelent. Az ENSZ definíciója szerint a fenntarthatóság lényege az, hogy úgy törekedjünk a jelen szükségleteinek kielégítésére, hogy ne éljük fel a jövő generációk erőforrásait. Ennek környezeti, társadalmi és gazdasági aspektusai vannak.
A környezeti szempont sokaknak ismerős lesz: ez az a korábban környezetvédelemnek, zöld hozzáállásnak nevezett törekvés, ami például a háztartások és a vállalatok karbonlábnyomát igyekszik csökkenteni. A társadalmi pillér célkitűzése az, hogy az emberek olyan közösségekbe szerveződjenek, amelyek mind a közösségen belül, mind azon kívül hatást képesek kifejteni a fenntarthatóság érdekében. A gazdasági megfontolás lényege pedig az, hogy a vállalatok olyan tevékenység végzésével érjenek el profitot, ami fenntarthatónak bizonyul, és mindezt etikus vállalatirányítás mellett érjék el, illetve olyan döntések meghozatalával, amelyek a részvényesek mellett a fogyasztók, alkalmazottak és más közösségek érdekeit is figyelembe veszik.
Fenntarthatóság a vállalatok körében
A vállalatokat az általuk kiváltott hatások mentén értékelik is különböző minősítő cégek, jellemzően egy úgynevezett ESG szempontrendszer alapján, ami környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (economic, social, governance) tényezőket vizsgál. Számos vonatkozó kutatás mutat ki összefüggést a profitabilitás és a magas ESG pontszám között. A vállalatok másik kényszerítő ereje a fenntarthatóság szempontok figyelembevételére pedig mi magunk lehetünk, ha leendő munkatársként támasztunk ilyen elvárásokat.
Ahogy a társadalom egyre jobban megismeri a fenntarthatósággal kapcsolatos fogalmakat, egyre szélesebb körben válik elvárássá e szempontrendszer figyelembevétele. Nem csak a fogyasztási termékek, hanem a munkahelyek tekintetében is. Éppen ezért egyre több vállalat hoz létre olyan szerepköröket a saját szervezetében, amelyek feladata e szempontok képviselet és beépítése a vállalat működésébe, méghozzá nem csak a vállalat által előállított termékek és szolgáltatások, hanem a belső működés tekintetében is.
Természetesen a fenntarthatósági szempontokat számos különböző szervezet fogalmaz meg, köztük nagy pénzügyi szolgáltatók, vagy éppen az ENSZ. Érdemes ezek közül többet megismerni, és kiválasztani azt, ami saját értékrendünkhöz legközelebb áll.
Alakítsuk ki saját szempontrendszerünket
Ha megismertük a fenntarthatóság szempontjait, it az ideje, hogy megpróbáljuk ezt a saját életünkre vetíteni. Függően attól, hogy milyen életszakaszban vagyunk, milyen tanulmányokat végeztünk és milyen munkahelyi tapasztalataink vannak, más és más lehetséges irányokat láthatunk magunk előtt – iparágtól függetlenül nagy az esélye annak, hogy találunk olyan irányt, ami egy fenntarthatóbb jövő felé mutat.
A divatiparban dolgozunk? Keressünk olyan vállalkozásokat, amelyek fenntartható öltözködéssel foglalkoznak. Jogot tanultunk? A klímavédelemmel és a fenntarthatósági szempontok vállalati szabályozásokba történő beépítésével foglalkozó jogászokra egyre nagyobb igény van Magyarországon is. A műszaki tudományok érdekelnek? Számos vállalat foglalkozik olyan innovatív megoldások kialakításával, amelyek hatékonyabbá és környezetbaráttá teszik a vállalatok működését; ide tartoznak a felhőalapú megoldások elterjedését segítő célkitűzések vagy éppen a „fenntarthatósági solution architect” pozíciók.
Vegyünk figyelembe fenntarthatóági szempontokat az új munkahely választása során is
Érdemes a „fenntarthatóság”, „fenntartható”, „ESG” kulcsszavakra rákeresni a közösségi médiában, és akár az álláshirdetések között is, ha ehhez kapcsolódó munkát keresünk. Emellett az is segíthet, ha megvizsgáljuk a kiszemelt vállalat weboldalát és jelenlétét a médiában, és megnézzük, hogy a fenntarthatóság megjelenik-e itt, illetve a megfogalmazott célkitűzések egybeesnek-e a saját elképzeléseinkkel.
Sok vállalat közzéteszi fenntarthatósági stratégiáját a weboldalán, vagy az a vállalati küldetésnyilatkozat részeként jelenik meg. Emellett az állásinterjún is tehetünk fel erre vonatkozó kérdéseket, például a fenntarthatóság képviseletével kapcsolatban a vállalati szervezeten belül.
Ha szeretnénk megtalálni a hozzánk legjobban illő munkalehetőséget, regisztráljunk, és töltsük fel önéletrajzunkat. Ha pedig még inkább növelnénk az esélyünket a tökéletes pozíció betöltésére, próbáljuk ki a Prémium Profilt, amivel lépéselőnybe kerülhetünk a vetélytársakkal szemben.