Az EY-t, 2012 és 2013 után, idén harmadjára választották meg a világ legvonzóbb tanácsadó cégének a Universum Global listáján. Az összesített listán a nemzetközi tanácsadó cég ismét a második helyet szerezte meg a Google után.

Az idei felmérésben 200 ezer gazdasági és üzleti tanulmányt folytató egyetemistát kérdeztek meg a világ 12 legmagasabb GDP-jével rendelkező országában.

Bővítik a létszámot

A nemzetközi üzleti tanácsadó és könyvvizsgáló cég folyamatosan növekszik Magyarországon és világszinten egyaránt. (Az EY állásajánlatait itt találjuk.) A vállalat augusztus végén jelentette be, hogy a nyár folyamán több mint tíz százalékkal bővült budapesti munkatársainak köre. Az EY-nál dolgozó szakemberek száma így már megközelíti a hatszázat Magyarországon.

A cég nemzetközi szinten is folyamatosan növekszik, az elmúlt egy évben 15 ezren csatlakoztak a vállalathoz. Globálisan ma már 190 ezren dolgoznak az EY több mint 700 irodájában. A növekedést jelzi, hogy a július 1-jén kezdődő pénzügyi évtől világszinten 676 új partnert neveztek ki a cégnél.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

"A mostani felmérés is egyértelmű visszajelzése annak, hogy a fiatalok értékelik a cégünk törekvéseit, kultúráját, és az ügyfeleink számára nyújtott magas szintű szolgáltatások részesei szeretnének lenni. A kutatás eredménye azt is megmutatja, hogy az EY mindazt képviseli, amelyre a tehetség fiatalok vágynak karrierjük során. Az elismerés garanciát jelent arra is, hogy a legképzettebb és legfelkészültebb szakembereket foglalkoztatva hosszútávon is minőségi szolgáltatásokat kínáljunk ügyfeleink számára. Mindez részét képezi 2020-ig tartó stratégiánknak is: olyan munkatársakkal dolgozunk együtt és olyan vezetőket képzünk, akik képesek arra, hogy miközben élvezik azt, amit csinálnak kiválóan teljesítő csapatokat építsenek világszerte" - mondta Debreczeni Dóra, az EY HR-igazgatója.

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: munkahely, tanácsadó, rangsor