Viszonzatlan elköteleződés a munkahelyen
A munka nem csak megélhetés – az időnk, az energiánk és sokszor az identitásunk is benne van. Éppen ezért fontos, hogy olyan helyre fektessük be a tudásunkat, ahol ezt valamilyen formában viszonozzák is.
Önnek ajánljuk!
Sokan vannak, akik hosszú éveken át hűségesen kitartanak a munkájuk mellett, az alap felelősségi körükön túl van, hogy extra feladatokat vállalnak, időnként hétvégén is válaszolnak az e-mailjeikre, emellett fontosnak tartják, hogy fejlődjenek és naprakészek legyenek a területükön. Van azonban, hogy mindez hiába, és a teljesítményükre nem érkezik visszajelzés, az előrelépési lehetőségek nem jönnek, a bérük évek óta stagnál, a munkájuk hatását pedig egyáltalán nem érzik – ez a viszonzatlan elköteleződés érzése, ami nem csak az emberi kapcsolatainkban jelenhet meg, hanem a munkahelyünkön is.
Az egyoldalúság a munkahelyen is létezik
Ahogy egy párkapcsolatban vagy baráti, rokoni viszonyban, úgy a munkánk során is szükségünk van kölcsönösségre. Ha az egyik fél folyamatosan ad, a másik pedig csak elvesz, az hosszú távon biztosan nem fog működni sem a munkáltatónak, sem a dolgozónak. Ha mi vagyunk azok, akik a maximumot nyújtjuk, de ezt nem honorálja a munkahelyünk, hamar érezhetjük magunkat kiüresedettnek, és a kiégés is biztosan záros határidőn belül bekopogtat. De hogyan vehetjük észre, ha az elköteleződésünk a munkánk iránt viszonzatlan? Sokszor nagyon hosszú idő szükséges ahhoz, hogy felismerjük a jeleket; elsősorban arra érdemes odafigyelnünk, hogy milyen arányban kapunk elvárásokat és visszajelzéseket. Ha túl sok az elvárás felénk és nagyon kevés visszajelzést kapunk, egyre több a feladatunk, de a fizetésünk ennek ellenére évek óta változatlan, nagy eséllyel mi is elköteleződtünk anélkül, hogy viszonzott lenne ez a munkakapcsolat. Ha nem látunk semmilyen fejlődési lehetőséget, csak újra és újra ismételjük ugyanazokat a köröket, ha a javaslataink elsikkadnak, emberileg sem kapunk támogatást, a munkánk hatása pedig láthatatlan, szintén érdemes lehet elgondolkoznunk azon, hogy érdemes-e még többet adnunk a cégnek, ha máshol lenne esélyünk arra, hogy megbecsüljenek. Ez nem azt jelenti, hogy rossz a munkahelyünk, csupán arra utal, hogy nem ugyanazt várjuk egymástól, elmozdult az egyensúly.
Miért félünk váltani?
Felmerülhet a kérdés, hogyha valóban ennyire egyoldalú egy együttműködés, akkor miért tartanak ki egyesek hosszú éveken át, miért hagyják, hogy kihasználják az erőforrásaikat és miért tűrik el, hogy nem kapnak cserébe viszonzást. Egyrészt a lojalitás természetünknél fogva bennünk van. Azt tanultuk gyerekként, hogy a kitartás, a kemény munka erény, és nem szabad feladni, amit az az egzisztenciális félelem is erősít, hogy „örülünk, hogy van munkánk”, mert mi lenne velünk, ha nem találnánk helyette másikat. Sok esetben azonban a kitartás átlépi az egészséges határt, és már nem a lojalitásról szól, hanem az ismeretlentől való félelemről. Érdemes viszont tudnunk, hogy a bizonytalanság sokszor jobb, mint a biztos kiüresedés. Sokszor tényleg hiszünk abban, hogy idővel majd változnak a dolgok, megkapjuk a jól megérdemelt elismerést, jön egy új főnök vagy átszervezik a csapatot, ami néha valóban így alakul, legtöbbször viszont csak a halogatás burkolt formája.
Ha mi is ebben vagyunk
Mit tehetünk, ha úgy érezzük, nem értékelnek minket eléggé, de félünk változtatni vagy felszólalni? Kezdjük azzal, hogy hangosan kimondjuk magunknak az érzéseinket és a nevén nevezzük, mit történik velünk! Néha egy olyan mondat megfogalmazása is segíthet, mint „nem érzem, hogy ez a munkahely annyit adnak nekem, mint amennyit én beleteszek”. Ha magunkkal tudunk őszinték lenni, a következő lépés lehet az, hogy a vezetőnk felé is kommunikáljuk ezeket a gondolatokat. Valószínűleg ő nem tudja, hogy így érzünk, hiszen nem lát a fejünkbe. A változás nem mindig jelent munkahelyváltást, így nem kell attól tartanunk, hogy ha felszólalunk, akkor azzal azonnal elkaszáltuk a lehetőségeinket a cégnél és a biztos munkanélküliség vár. Lehet, hogy kapunk egy új projektet, vagy részt vehetünk egy belső képzésen, esetleg egy másik csapatban kezdhetünk hétfőtől. Tisztázzuk magunkban, hogy attól még nem vagyunk „problémásak”, hogy valami hiányzik; ez nem a gyengeség jele, hanem egyfajta éberség, ami azt jelenti, hogy értékeljük magunkat annyira, hogy elvárjuk a kölcsönösséget. Ne feledjük: minden kapcsolatban jogunk van jól lenni, ami a munkakapcsolatokra is érvényes.
Ha úgy érezzük, a jelenlegi munkahelyünkön nem értékelnek minket eléggé, böngésszünk az aktuális állásajánlatok között és iratkozzunk fel az állásértesítőre!
Készítette: Kövecses Evelin