Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az időbeosztás szó sokak számára valóságos ellenség: rideg, Vállaljunk felelősséget az időnkért! - munka, hatékonyság, időgazdálkodásszáraz és megfoghatatlan. „Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a fogalomhoz, egészen máshonnan kellene megközelítenünk, mégpedig azon a válaszon keresztül, hogy olyan életet élünk-e, amilyet szeretnénk. Valójában erről, és innen nézve a kontroll megszerzéséről, esetleg visszaszerzéséről van szó” – kezd bele a témába Limpár Imre, tréner, tanácsadó szakpszichológus.

Az a célom, hogy…

Vágyott életstílusunk, életritmusunk számtalan tényezőtől függ. „Jelentős generációs különbségek figyelhetők meg, jellemzően a szenior kliensek vágynak az egyensúlyra, a statikusabb, harmonikusabb mindennapokra, és erősen munkál bennük a nosztalgia érzése is, miszerint régen minden jobb volt. A fiatalabb generációk ezzel szemben a rendezett dinamizmust keresik, vagyis hogy milyen módon tudják a számukra elengedhetetlen pörgést egy kiszámítható mederben tartani. Első lépésként tehát fontos tisztáznunk, hogy mire vágyunk, nem léteznek ugyanis általános érvényű időgazdálkodási trükkök, mert a különböző állapotok más-más módszereket, és mindenképp testreszabottságot igényelnek” – fogalmazza meg Limpár Imre.

És hozzáteszi: „Nem elegendő megállnunk a vágyainknál, amelyekből feltehetően rengeteg kavarog a fejünkben. Időhöz köthető, mérhető, konkrét célokra van szükségünk, vagyis a nagystílű elképzeléseinket le kell rántanunk a hétköznapok valóságába, és arra kell ránéznünk, hogy azok hogyan is működnek egy lassú hétfőn, egy átlagos szerdán vagy épp egy fáradt pénteken.

Keretek között

A munkaidő gondolata valószínűleg sokak számára jelent nehezen elfogadható kötöttségeket. A szomorú tény azonban az, hogy bár bizonyos iparágakban egyre nagyobb teret hódít a rugalmasság, térben és időben egyaránt, a legtöbb cég még mindig nem a teljesítményt, az elvégzett feladatokat értékeli, csupán azt várja el alkalmazottaitól, hogy kitöltsék a rendelkezésükre álló munkaidőt. „Amikor ezzel a szűk mozgástérrel szembesülünk, dönthetünk úgy, hogy alkalmazkodunk hozzá, de kereshetünk másik munkahelyet is. A választás a mi kezünkben van, ahogy az is, hogy hogyan is gazdálkodunk a rendelkezésünkre álló idővel” – fejti ki a szakember.

Vállaljunk felelősséget az időnkért! - munka, hatékonyság, időgazdálkodás

A hatékonyságunk rajtunk múlik, nem csupán a körülményeken. „Csempésszünk úgynevezett tiszta minőségeket az életünkbe! A heti általában negyvenórányi munkaidőből biztosan el tudunk különíteni úgy kétszer öt órát, hogy azzal kizárólag mi rendelkezzünk, függetlenül attól, hogy főnökünk vagy kollégáink éppen milyen kéréssel fordulnak hozzánk. Ehhez kapcsolódóan gyakran további kérdések szoktak felmerülni: képesek vagyunk-e nemet mondani, ha nem, miért nem; milyen a tekintélyhez való viszonyulásunk vagy a közösségbe való beágyazódásunk, mely tényezők gátolják, hogy kiálljunk a saját érdekeinkért. A válaszok egészen mélyre visznek, és meglepődnénk, mi mindennel függ össze az, ahogy az időhöz állunk” – hangsúlyozza interjúalanyunk.

Vegyük kezünkbe az irányítást

Tartsuk tehát szem előtt, hogy igenis van beleszólásunk abba, ahogyan a munkahelyünkön (vagy az életünk más területein is) eltelik az időnk.”A legnagyobb hiba, ha azt hisszük, hogy nekünk erre nincs lehetőségünk! Igenis van, bármilyen munkakörben, munkarendben is dolgozunk. A titok a nyílt, egyenes kommunikációban rejlik, de természetesen néhány trükköt is bevethetünk. Rendkívül időrabló például a kötelező részvétel a végtelenbe nyúló heti értekezleteken, meetingeken. Két egyszerű kérdéssel azonban keretbe helyezhetjük, azaz az irányításunk alá vonhatjuk az ilyen jellegű helyzeteket: tisztázzuk, meddig is tart az adott program, és azt is rögzítsük, hogy mi az esemény célja. Ezeket a kérdéseket udvariasan, de bátran feltehetjük a főnökünknek is, de ez a technika akár olyan privát találkozókon is bevethető, amikor nem szeretnénk, ha feleslegesen suhanna el több óránk” – tanácsolja Imre.

A szakpszichológus szerint remekül működik az az elv is, miszerint az életben inkább bocsánatot kérjük, mint engedélyt. „Ha bármit másképp, más időrendben, vagy épp más környezetben csinálnánk, mint az a munkahelyünkön általános, és jobb eredményt hozna, tegyük meg. Utólag majd elnézést kérünk, de addigra már véghezvittük, amit szerettünk volna. Amennyiben előre próbálnánk megbeszélni a vezetőnkkel, hogy másnap otthonról dolgoznánk, mert aktuális feladatunkhoz teljes csendre van szükségünk, vagy hatékonyabbak lennénk, ha reggel nyolc helyett fél tízkor kezdenénk, borítékolható a visszautasítás. Ha igazán biztosra szeretnénk menni, kötelezzük el magunkat a kiválóság mellett, azaz váljunk pótolhatatlanná, ez ugyanis egy olyan ütőkártya, amelyet felmutatva többet kérhetünk, többet elérhetünk, legyen szó a fizetésről vagy a munkarendről”.

Bűvös hatos

Imre egy azonnal bevethető, rendkívül hatásos technikát is megosztott velünk: „A hatos módszer nagyon egyszerű, és remek rendszert adhat az életünknek. Alkalmazzuk akár már holnaptól, legalább két héten át, és tapasztalni fogjuk, mekkora energiák mozgathatók meg a segítségével. Este tegyük fel a kérdést magunknak, hogy mi az a hat legfontosabb teendő, amit másnap mindenképp szeretnénk elintézni. Írjuk fel majd priorizáljuk ezeket, és amikor másnap elkezdődik a munkaidőnk, már kezdhetünk is az első ponttal. (A pontok között találkozók nem szerepelhetnek, mivel azok fölött nincs kontrollunk.) Ha valamiért csak négy feladatot sikerül kipipálnunk, akkor sincs ok az aggodalomra, a módszer ugyanis nem engedi a halmozódást, vagyis az ötödik és hatodik pont lesz a következő napi első és második, és ezt követően már csak négy további teendőt jegyezhetünk fel. A technika kiküszöböli a halogatást, de megköveteli a következetességet, vagyis nincsenek kiskapuk!

A jó hír, hogy a fenti módszert használhatjuk csak a munkaidőnkben, de akár az életünk egészét tekintve is, vagyis szombatra és vasárnapra is készíthetünk hatos listát, betervezve például a pihenést vagy a mozgást. Mindent összevetve láthatjuk, hogy sokkal nagyobb hatalmunk van az időnk felett, mint azt általában gondoljuk. Ha szeretnénk továbblépni a megszokott ritmusunkból, egyszerűen kérdőjelezzük meg azokat az evidenciákat, amelyek szerint most élünk. Természetesen vannak olyan kritikus helyzetek, amikor munkahelyváltásra van szükség. Ne várjunk tovább: válogassunk a legfrissebb állások között, vagy keressünk személyes preferenciáink szerint. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, ha pedig önéletrajzunkat feltöltjük ide, a munkáltatók számára is láthatóvá válunk.

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: időgazdálkodás, hatékonyság, felelősség, munka, munkahely