Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Aki dolgozik, az garantáltan hibázik is. Ez pontosan olyan természeti alaptörvény, mint a nappalok és éjszakák körforgása. Bár nem könnyű ezt elfogadni, mégis számtalan oka lehet, ha erőfeszítéseink és legjobb szándékunk ellenére félresiklanak olykor a dolgok: lehet az egy kommunikációs félreértés, egy ismeretlen körülmény hatása, információhiány, fáradtság, kapkodás, és a sort még hosszan folytathatnánk. Amikor szembesülünk egy hibával, az első reakciónk jellemzően a düh és a bosszankodás, ami némi csalódottsággal, súlyosabb esetben elkeseredéssel is párosul. Engedük meg magunknak ezeket a rossz érzéseket, azt azonban már ne hagyjuk, hogy órákra, napokra elhatalmasodjanak rajtunk. Tanuljunk inkább a ballépésből, hiszen biztosan van egy olyan tanulsága, ami által jobb válhatunk. Lássuk, hogyan!

Higgadjunk le

Amikor szembesülünk azzal, hogy hibáztunk, az olyan, mint egy váratlan arculcsapás. Úgy hittük, hogy körültekintően jártunk el, mindenre figyeltünk, majd ennek az ellenkezője derült ki. A dühöngés elkerülhetetlen, adjunk rá magunknak tíz percet, aztán térjünk vissza a valóságba, és kezdjük el lecsendesíteni háborgó elménket. Feltehetően semmi visszafordíthatatlan nem történt, ez lebegjen a szemünk előtt, miközben veszünk néhány mély lélegzetet, és iszunk egy pohár vizet. Amíg a feszítő, stresszes állapotban tobzódunk, szívünk hevesen ver, vérnyomásuk, testhőmérsékletünk megemelkedik, szánk kiszárad, addig képtelenek vagyunk logikusan átgondolni a helyzetet, nyugalmi állapotba kerülve azonban akár néhány perc alatt is megszülethet bennünk a hárító megoldás. Kapkodás helyett tehát szellőztessük ki a fejünket, majd gondoljuk át, mi is történt.

Tanuljunk a hibákból! - munka, hiba, fejlődés

Lássunk a dolgok mögé

Tisztázzuk magunkban, mi is történt, és miért: miről feledkeztünk meg? Mit értettünk félre? Mivel nem számoltunk? Mi vezetett a hibáig? Voltak-e jelek arra vonatkozóan, hogy rossz úton járunk? Válaszoljunk a lehető legobjektívebben a felsoroltakra, és esetleges bűnbakkeresés helyett találjuk meg a kiváltó okot vagy okokat. Bár kényelmetlen lehet szembesíteni magunkat azzal, hogy valamit nem a megfelelő módon hajtottunk végre, de csakis ily módon nyerhetünk egy új tapasztalatot, ami aztán a javunkra fordíthatunk, hiszen kétszer bizonyosan nem fogunk ugyanabba a gödörbe lépni. Ha visszanézve a történteket arra döbbenünk rá, hogy nem mi tévedtünk, hanem egy kollégánk tájékoztatott félre minket vagy a felettesünk utasítása nem volt egyértelmű, akkor is arra fókuszáljunk, mi mit csinálhatunk legközelebb másképp, hogy a végeredménnyel elégedettek lehessünk, például: kérdezzünk vissza, foglaljuk írásba a kapott információkat, ellenőrizzük a kapott anyagokat, kérjünk segítséget. 

Inspirálódjunk

Amennyiben egy ballépés jobban megérint bennünket, és akár az önbizalmunkat, önértékelésünket is csorba éri általa, merítsünk erőt és egy kis extra motivációt a történelem híres kudarcaiból, amelyek aztán mégis világsikerbe fordultak át. Gondoljunk például Henry Fordra, aki öt sikertelen próbálkozás után alkotta meg azt az autómodellt, amely aztán beindította a márkát, és méltán népszerűvé vált. Hasonlóan inspiáló Walt Disney története is, akit egy újság szerkesztői pozíciójából bocsátottak el, mert nem rendelkezett kellő fantáziával, aminek az ellenkezőjéről mégis világra szóló tanúbizonyságot tett. Stephen Kinget sem találták a kiadók elég tehetségesnek, kezdeti műveit mind visszautasították, majd egy, a szemétkosárból a felesége által megmentett írás indította el a pályán. Hibák, tévedések, mellényúlások tehát a legsikeresebbek életében is előfordultak, nem is egyszer, de képesek voltak felismerni a fejlődési lehetőségeiket, majd pedig felülmúlni saját magukat.  

Tanuljunk a hibákból!

Üljünk vissza a lóra

Amennyiben a hibáink nyomán kétség gyötörnek minket afelől, hogy elegendőek-e a képességeink, tudásunk egy adott feladat, munkakör ellátására, mihamarabb állítsuk magunkat egy olyan kihívás elé, amely egyértelműen igazolja alkalmasságunkat. Rettegés helyett fókuszáljunk, felmerülő problémák helyett a megoldásokat keressük, tegyünk többet, mint korábban, cselekedjünk másképp, ahogy szoktunk, és az eredmény sem fog elmaradni! Egyik pozitív élmény aztán hozza majd a következőt, és mi csak azon kapjuk magunkat, hogy elszántabbak és hatékonyabbak vagyunk, mint bármikor korábban.

Próbáljuk ki az említett lépéseket, és soha ne feledjük: gyakorlat teszi a mestert! Amennyiben jelenlegi munkahelyünkön nincs lehetőségünk a kiteljesedésre, és elismerés helyett csupán kritikákban van részünk, váltsunk mihamarabb. A lehetőségek csak ránk várnak, válogassunk személyes preferenciáink szerint, váljunk láthatóvá a munkáltatók számára, valamint kérjünk hírlevelet illetve Facebook értesítést is, így biztosan nem maradunk le egyetlen nekünk való munkáról sem.

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, teljesítmény, hiba, fejlődés, siker