Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Elégedetlenség és versengés

Gyakran találkozhatunk ezekkel a munkánk során, gondoljunk csak a szoros határidőkre, a kitűzött célokra, a versenytársak figyelemmel kísérésére, a kollégáink egyéni teljesítményére és elismerésére – vagy éppen egy állásinterjún a kiválasztási folyamatra.

"Hát, sosem gondoltam volna, hogy egyszer visszasírom a régi főnökömet – osztja meg velünk Réka, aki HR partnerként dolgozik egy üzleti támogató központban, SSC-ben.  – Amikor beléptem ide, minden napon nagyon stresszes volt, rengeteg határidős feladatot kaptam. Most már tudom, hogy a volt főnököm segített át a mélypontokon, de én rabszolgahajcsárnak tartottam, mert nem vett vissza a tempóból. Akkor ezt még úgy éltem meg, hogy nem kapok tőle segítséget, és hogy mindig visszapattintja a labdát... És ezt csak most tudom értékelni, hogy áthelyezték, és kaptam egy új főnököt, aki nagyon erőszakos és ellenszenves mindenkinek. Szerencsémre már tudok önállóan dolgozni, és ezért hálával gondolok vissza az első főnökömre, aki minden eddiginél többet tett a szakmai fejlődésemért is. Igazi vezető volt, ugye, a klasszikus értelemben, nem irányítani meg utasítani akart, hanem megtanított saját döntéseket hozni és felnőni a feladatomhoz.”

Hála

Változó, ki milyen mértékben éli át nap, mint nap. Mindenesetre sokan kerülhetünk hasonló helyzetbe, mint interjúalanyunk, és jó esetben legalább utólag tudjuk értékelni a lehetőségeket, amelyeket kaptunk. Mert minden történés - még a negatívnak tűnő helyzetek is -, magukban hordozzák az előrelépést, a fejlődést. Hálásak lehetünk azért, hogy van egy munkahelyünk, ahol szakmai képességeinket próbára tehetjük, csiszolhatjuk, és ezzel pénzt keresünk; hogy egy olyan közösségben dolgozhatunk, ami sokszínű, és mindenkitől tanulhatunk valami számunkra újat; és így tovább. Tudnánk folytatni, igaz? Akkor tegyük is meg!

Sose gondolnánk, hogy ezért is hálásak lehetünk a főnöknek!

"Én korábban több olyan vezetői hibát is elkövettem– vallja be Áron, aki ma ügyvezető igazgató egy közel 200 fős informatikai cégnél -, amit ma már másképp látok. Mondok rá példát! Meg voltam győződve, hogy mindenkiben folyamatosan tudatosítanom kell, miben nem elég jó. Azért, hogy ezt kijavítsa, dolgozzon rajta, és még jobb lehessen. Ez még nem hiba, de az már igen, hogy pozitív visszacsatolást egyáltalán nem fűztem hozzá: vagyis hogy mi az, amiben igenis kiváló és jól dolgozik! Valószínűleg én is azt gondoltam, valahol tudatosan vagy kevésbé megfogalmazva, hogy ha valaki jó valamiben, az természetes, szóra sem érdemes. Na, hát ez nem így van! Meg kell becsülni mindazt, amit a munkatársaink nap, mint nap behoznak a cég életébe, mert kizárólag ez adja a versenyelőnyünket is!”

Megbecsülés

Való igaz, hogy nemcsak a vezetőink, hanem mi magunk is természetesnek vehetjük azt, ha valamiben egyediek, tehetségesek, jók vagyunk. Van, akinek ez a precíz dokumentáció formájában, van, akinek a kreatív ötletek terén mutatkozik meg. De egy biztos: mindannyian becsüljük meg azt, amivel rendelkezünk, mert ez visz tovább oda, ahová tartunk! És még valami: ha magunkat megbecsüljük, a munkatársaink és a vezetőnk is így fog tenni.

Ám ha nem látjuk ennyire pozitívan a jelenlegi helyzetünket, azt se feledjük: megoldás mindig van. Nézzünk körbe ITT és ITT is, ha egy jó állásra vágyunk! Nagyon jó esélyeink vannak egy új munkahelyre, hiszen naponta több száz munkaadó böngészi a Profession.hu adatbázisát újabb munkatársakat keresve. Töltsük fel önéletrajzunkat most!

Sőt! Éljünk a legújabb fejlesztéssel: töltsük le okostelefonunkra ezt a vadonatúj alkalmazást, hogy a lehető leggyorsabban reagálhassunk a nekünk való új állásokra. Sokszor a gyorsaság is számít, nem is keveset, éljünk a lehetőséggel! Közvetlenül a telefonunkról pályázhatunk a meghirdetett állásokra, csak be kell lépnünk az alkalmazásba a Profession.hu oldalon regisztrált adatainkkal.

Készítette: Posta Renáta

Címkék: megbescsülés, hála, versengés, vezető, főnök, munkahely