Pályaváltás: közszférából a versenyszférába

Interjúalanyunk, Zita néhány évvel ezelőtt lépett a munkaerőpiacra, mégpedig tudatosan a közszférába. Bár a kezdeti szárnypróbálgatás még nem volt zökkenőmentes, végül megtalálták a személyiségéhez illő feladatok. Szerencsésnek tartja magát, hogy igazán jó kollégák között, újabb és újabb kihívásokat megugorva gyűjtötte első tapasztalatait, 2018 őszén mégis úgy döntött, hogy egy középvállalatnál, már a versenyszférában próbálja ki magát. A munka világának két szegmenséről beszélgettünk.

P: Mesélj a kezdetekről: miért a közszféra? 

Zita: A középiskolában még egyáltalán nem tudtam, merre tovább. Édesanyám tanítónő, örököltem is tőle a tanári vénát, azonban nem bíztatott, hogy ezt a hivatást válasszam, így végül a közigazgatási terület mellett döntöttem. A vonatkozó menedzseri alapképzést a Miskolci Egyetemen végeztem el, és nagyon szerettem ezt a humán vonalat. Ezután a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folytattam a tanulmányaimat, európai és nemzetközi közigazgatás szakirányon, és a munkát is ilyen irányban képzeltem el. A mesterdiploma megszerzését követően aztán adódott egy lehetőség az EMMI egyik háttérintézményénél, amit megpályáztam, és fel is vettek, mint pályázatkezelési referens.

P: Milyen feladatokat láttál itt el?

Zita: A pályázatok pénzügyi, tartalmi ellenőrzése volt a feladatom. Nem igazán volt testhezálló számomra ez az állás, ezért a nyolc hónapra szóló szerződésem lejárta után váltottam: a Nemzetgazdasági Minisztérium Koordinációs Főosztályán ajánlottak fel nekem egy pozíciót. A munkaköröm teljesen más volt, mint korábban, mivel ez a Főosztály fogta össze az egész Ház működését, ebből adódóan változatos és pörgős volt a munka, számos szervezési feladattal, amiben nagyon jól éreztem magam. Hat hónapig dolgoztam itt, majd egy újabb lehetőség talált meg, mégpedig a Nemzetközi Helyettes Államtitkárság felkérése. Ebben a pozícióban projektmenedzserként tevékenykedtem, továbbá a terület rendezvényeiért és a kommunikációjáért is én feleltem, másodmagammal. Koordináltam a hozzám tartozó programokat, és voltak olyan rendezvények is, amelyekért teljes egészében én feleltem. Sokat jártunk külföldre, illetve a külföldi delegációkkal is tartottuk a kapcsolatot, szóval mindent egybevetve azt mondhatom, hogy a helyemen éreztem magam.

P: Az indulást jellemző „valóság-sokk” után egyre jobb tapasztalatokat gyűjtöttél, mégis kiléptél a közszférából. Mi ösztönzött erre a döntésre?

Zita: Némi bizonytalanság volt érzékelhető a területemen és ez lökést adott számomra a váltáshoz. Emellett a párommal is arra jutottunk, hogy a főváros helyett vidéken kezdjük el a közös életünket. És természetesen van az éremnek még egy oldala: hogy milyen is a szakmámban dolgozni ebben a szférában, ahogy megannyi területre igaz, az csak a valóságban derül ki. Hiába vannak ugyanis az itt tevékenykedőnek, különösen a lelkes pályakezdőknek, jó ötletei, meglátásai, a mozgástér rendkívül korlátozott. A folyamatok kizárólag meghatározott rend szerint haladhatnak, és abszolút kőbe vésettek, ami az én értékrendemhez annak ellenére sem passzolt, hogy megtaláltam a személyes kihívásokat és szép eredményeket is magam mögött tudhatok.

P: És mi a helyzet a szigorú hierarchiával, illetve a sokakat érdeklő anyagiakkal? Ezek is befolyásolták az elhatározásodat?

Zita: Kétségtelenül. A köztudatban élő hierarchikus felépítés dominál ebben a szférában. Ez néha az eredményes együttműködést is nehezítheti, ahogy az a tény is, hogy ahol dolgoztam, korosztály tekintetében is elég nagy volt a szakadék. Sok a fiatal, illetve a szenior kolléga, a középkorú munkavállalók azonban többnyire hiányoznak. A fiatalok körében nagymértékű a fluktuáció, amit az esetleges kezdeti negatív tapasztalatok és a bérezés is indikálhat. Vannak természetesen törvényben rögzített juttatások, azonban az sokszor kevés az előrelépéshez. Éppen ezért döntenek többen úgy, hogy kipróbálnak egy másik szektort is, ahol ugyan akár kétszer annyit kell dolgozniuk, de az ottani fizetés sokkal szélesebb perspektívát kínál a jövőre nézve, nem is beszélve a home office vagy a rugalmas munkaidő adta szabadságról, mert ahol pl. dolgoztam ezekre nem volt lehetőség.

P: Tehát sok ifjú munkavállalóhoz hasonlóan te is egy ismeretlen területen folytattad a pályád.

Zita: Szerencsés vagyok, mert ez a munka is engem talált meg, ráadásul még az egyetem alatt külsősként dolgoztam már a jelenlegi munkaadómnak, így sem a vezetés, sem a kollégák, sem maga a cégkultúra nem volt ismeretlen számomra. Az egyik vezető, akivel jóban voltam, megtudta, hogy vidéken keresek állást, ezért behívott, hogy beszélgessünk a terveimről. A megbeszélést megegyezés követett, de bevallom, tartottam attól, hogy nagy lesz ez a váltás számomra, hiszen addig kizárólag a közszférában szereztem gyakorlatot, ebben szocializálódtam.

P: Mennyi időre volt szükséged, hogy felvedd az új ritmust?

Zita: A felettesemmel őszintén beszéltem a félelmeimről, korábban ugyanis semmiről sem dönthettem önállóan, itt pedig a feladataimat illetően, mint rendezvényspecialista, teljesen szabad kezet kaptam, ami eleinte szokatlan volt, és tartottam a hibázástól, de a támogató környezetnek köszönhetően ma már egyre magabiztosabb vagyok. Úgy érzem, nagyon jól döntöttem, abszolút azzal foglalkozom, és olyan keretek között, amivel szeretnék. Túlzás nélkül mondhatom, hogy számomra ez nem csupán munka, hanem hivatás és hobbi egyaránt. A visszajelzések is megerősítenek ebben, ahogy a valódi együttműködés a kollégáimmal, és az eredmények, a sikeres sport- és céges rendezvények szintén önmagukért beszélnek.

Kisebb vagy nagyobb váltást tervezünk az újévben? Merítsünk a fenti történetből, és tegyük meg az első lépéseket már ma! Frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, hogy láthatóvá váljunk a munkaerő-piacon. Válogassunk a legfrissebb lehetőségek között, vagy keressünk személyre szabott beállításaink alapján. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is.

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, karrier, közszféra, versenyszféra, váltás