Ilyen a munka egy sörgyárban

Ilyen a munka egy sörgyárban

Vajon milyen perspektívát kínál egy vidéki gyár a tapasztalt szakembereknek vagy épp a pályakezdő fiataloknak? Megkérdeztük!

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A gyárról, mint munkahelyről talán sokak fejében él egy homályos kép, amelynek azonban valószínűleg kevés köze van a valósághoz. Egy népszerű termék gyártása ma minden tekintetben más feltételeket kíván, mint azt elsőre talán feltételeznénk, és ennek megfelelően az ott dolgozók számára a lehetőségek is egészen sokfélék. A soproni sörgyárban zajló munkáról, a kiszámítható karrierutakról, és a péntek délutáni közösségi koccintásról is beszélgettünk Pálfalvi Mártával, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. HR igazgatójával.

Helló ifjúság!

Sopron egészen kivételes helyzetben lévő vidéki nagyváros, amelyet jó életszínvonal és a munkahelyek széles kínálata jellemez. Itt leginkább Ausztria közelsége adja fel a leckét a munkáltatóknak, akik az osztrák bérekkel aligha tudnak versenyezni, sok tekintetben mégis valós alternatívát kínálnak a szakembereknek, amit igyekeznek is megmutatni a jövő munkavállalóinak. „A teljes termelésünk Sopronban zajlik, ami megnövekedett munkaerőigénnyel jár, a kapacitásbővítés okán extra műszakokat vezettünk be. Aktuálisan nagyjából kétszáz főt foglalkoztatunk, de folyamatosan vannak nyitott pozícióink, elsősorban a termelésben és a logisztika területén” – kezd bele Pálfalvi Márta.

A munkaerőhiánnyal terhelt szegmensekben illetve a nyugati határon sorakozó cégeknek egyaránt fontos, hogy minél hamarabb, már a tanulmányok alatt megszólítsák a leendő szakembereket. „A tavalyi tanévben döntöttünk úgy, hogy most még csak próba jelleggel, de részt veszünk a duális képzésben. A Soproni Egyetemmel állunk szerződéses viszonyban, műszaki területen, de további lépéseket is tervezünk. Működik a városban egy kiváló szakmunkásképző intézmény, ahonnan szintén értékes szaktudású fiatalok kerülnek ki – velük is szeretnénk szorosabbra fűzni az együttműködést. Hasonlóan keresettek ebben az iparágban az élelmiszeripari végzettséggel rendelkezők, kisebb számban felsőfokú, nagyobb számban középfokú képesítéssel, ezért arról is beszélgetést folytatunk az illetékesekkel, hogyan lehetne növelni az olyan szakmák számát a képzésben, mint például a sörfőző” – részletezi a vezető.

Ilyen a munka egy sörgyárban - munka, sörgyár, karrier

Az értékes ambíció

Egy nagy cég mindig hosszabb karrierutat és biztosabb lehetőségeket kínál, amit szintén láttatni kell. „Nyílt napokon igyekszünk alkalmat teremteni arra, hogy az érdeklődők megismerjék a gyár tényleges működését, a sörgyártással kapcsolatban ugyanis sok tévhit él a köztudatban, pedig valójában a folyamat rendkívül automatizált. Emellett a látogatók beszélgethetnek a kollégáinkkal is, megismerhetik a mindennapjaikat, és a személyes, akár több évtizedes sikertörténetekről is hallhatnak, ugyanis felfelé éppúgy van mód a továbblépésre, mint oldal irányban, azaz szakértői vonalon” – osztja meg interjúalanyunk.

A sörgyárban jellemzően operátorként kezdik meg pályájukat a munkatársak, ahonnan egyenes út vezet a szenior szintig, majd a csoportvezetői, és akár a középvezetői pozíciókig. „Az ambíció igazán értékes számunkra, a vezetőket ugyanis nem tudjuk kívülről felvenni, mivel egy magasabb pozíció sokrétű ismeretet kíván, ami kizárólag a gyáron belül szerezhető meg. Ahol többnyire megtorpan a haladás, a lelkesedés ellenére is, az az angol nyelvtudás esetleges hiánya, ezért bárki számára elérhető képzési programmal szeretnénk ezt az akadályt elhárítani. Hasonlóan lényeges a vezetői képességek megléte is, ezért két lépcsős programmal igyekszünk támogatni az érintetteket. Aki betanított munkára érkezik hozzánk, de megvan benne az elköteleződés a tanulás iránt, lehetőséget kap arra, hogy elsajátítson egy szakmát, amivel új alternatívák nyílhatnak meg előtte, mi pedig egy hiányzó szakemberrel leszünk gazdagabbak” – fejti ki Márta.

A logisztika és az értékesítés területén a közép illetve felsőfokú végzettséggel rendelkezők is megtalálhatják a számításukat. „Mindkét szegmensben egy egészséges mix kialakítására törekszünk, ugyanis a hosszú távú együttműködés kulcsa, ha képesek vagyunk reagálni a munkavállalói igényekre. Például az értékesítésben vannak olyan képviselőink, akik régóta örömmel végzik ezt az irodától távoli, mozgalmas munkát, és jól érzik magukat ebben a pozícióban, míg mások szívesen lépnek feljebb, lesznek területi vezetők, majd vállalnak olyan irodai munkakört, amely már a magasabb vezetővé válás felé indítja el őket. Mivel a vezető-utánpótlásról folyamatosan gondoskodnunk kell, már az álláspályázatok elbírálásakor is ennek megfelelően választunk a jelentkezők közül. Míg az értékesítéshez elegendő a középfokú végzettség és a B kategóriás jogosítvány, némi agilitással fűszerezve, addig a leendő vezetőktől már diplomát várunk el” – avat be a szakember.

Amiben a motiváció rejlik

Ahhoz, hogy Ausztriával szemben egy magyarországi munkahely mellett tegyék le a voksukat a szakemberek, a munkáltatói figyelmet számtalan tényezőre ki kell terjeszteni. „A legutóbbi nyílt napjainkon megkérdeztük az érdeklődőket, mi befolyásolja őket leginkább a munkahelyválasztásban a különböző területeken. Több csoportnál is a munkahely biztonsága, a hosszú távú lehetőség állt az első helyen, a határokon túl ugyanis leggyakrabban a külföldieket bocsájtják el elsőként, ha leépítésre kerül a sor, ami állandó bizonytalansággal jár. A másik lényeges szempont, különösen a termelésben, a biztonságkultúra, vagyis a munkavégzés biztonsága. A bér és a karrier csak ezután következik, ez utóbbi tekintetében szintén jó helyzetben vagyunk a versenyben, hiszen itthon a hazai szakembereknek sokkal szélesebb perspektívát tudunk biztosítani, mint az Ausztriában jellemző, és ezt az onnan visszatérők is megerősítik” – emeli ki a legfőbb pontokat Márta.

És hozzáteszi: „A fizetések tekintetében is a motiváló csomagok kialakítására törekszünk, amelyek alapbérből, műszakpótlékból, túlórapénzből, és elérhető, havi bónuszokból épülnek fel. Úgy véljük, hogy a számokon túl a munkavégzés hangulata is sokat nyom a latban, éppen ezért üdvözöljük a diverzitást, különös tekintettel a nagy tapasztalattal rendelkező, 25-35 éve, vagy akár hosszabb ideje nálunk dolgozó kollégákra. Törzsgárdánknak nagyon erős kötődése van a gyárhoz, a kollektívához, ők azok, akik az újonnan érkezőket is bevezetik a mindennapokba. A termékünk is kötelez – a közösségi összetartozást erősítendő, évek óta hagyomány nálunk a péntek délutáni sörözés, vagyis a közös beszélgetés egy üveg sör mellett.

Amennyiben a gyártásban szeretnénk elhelyezkedni, tájékozódjunk leendő munkaadónkról, nézzünk szét az aktuális állások között, és legyünk tisztában a bérezéssel is. Ha más szempontok szerint keresnénk, használjuk személyre szabott beállításainkat, vagy nézzünk szét a legfrissebb hirdetések között. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is!

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

A Profession.hu Google+ oldala

Címkék: álláskeresés, munka, szakma, karrier, sörgyár

További cikkek a szakmákról