Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A mindennapi mókuskerék, az otthoni munkavégzés kihívásai közepette sokunk számára nem a környezetvédelem a legfontosabb szempont egy-egy döntésünknél. Most, hogy az életünk számos területen megváltozott, és a korábbi szokásainknak is átmenetileg búcsút kellett intenünk, lehetőségünk van néhány új rutint kipróbálni. Ma a fenntarthatóság érdekében hoztunk szakértői tippeket: Csizmadia Máté, agrárközgazdász és munkapszichológus, a Zöld Pszichológia Blog írója elárulja, hogyan és mit tehetünk a zöldebb munkanapokért. 

Tudatosítsuk egyéni felelősségünket

Az, hogy munka közben mennyi figyelmet fordítunk a környezetvédelemre, eddig nagyban függött attól, hogy a munkahelyünk hogyan kezelte a kérdést. Persze továbbra is lényeges, hogy a minket foglalkoztató vállalat alaptevékenységével vagy egyéb törekvésekkel hozzájárul-e a természeti kincsek megőrzéséhez, azonban jelenleg, az otthoni munkavégzés keretein belül nagyrészt rajtunk múlik, hogy mit is teszünk a környezetünkért.„Ahelyett, hogy különböző minősítések mentén próbáljuk meghatározni munkahelyünk „zöld-indexét”, célravezetőbb arra fókuszálnunk, mi mindent tehetünk mi magunk a fenntarthatóbb munkanapokért” – kezdi Máté. 

A jelenlegi helyzet sok tekintetben furcsa és ismeretlen, olyan, mint egy világméretű teszt, amelyben a sikeresen alkalmazkodók nyerhetik a legtöbbet, és mint ilyen, tökéletes arra, hogy mi is új gyakorlatokat próbáljunk ki. Mutatjuk, hogyan!

Takarékoskodjunk az elektromos árammal és a vízzel

 „Otthoni munkavégzés esetén a munkahelyi energia-felhasználás nem szűnik meg, pusztán áthelyeződik az otthonunkba, tehát érdemes ezzel kezdeni. A csökkentés eszközei valójában mindenki előtt ismertek, a mókuskerék az, ami sokszor megakadályozza, hogy alkalmazzuk is őket. Ne égjen a villany olyan helyiségben, ahol senki nem tartózkodik, és a munkához használt elektromos eszközeinket is tegyük alvó üzemmódba, vagy kapcsoljuk ki, amikor nem használjuk őket.Ha tehetjük, vásároljunk LED fényforrásokat, és háztartási gépeink esedékes cseréje idején is vegyük figyelembe a készülékek energiafogyasztását” – javasolja a szakértő.  

A vízkészletek megőrzéséhez is nagyban hozzájárulhatunk néhány apró változtatással, amelyeket persze akkor is érdemes követni, amikor bejárunk a munkahelyünkre. „Fürdés helyett zuhanyozzunk, és mosogatáskor se hagyjuk végig folyni a vizet. A palackozott ásványvíz vásárlása helyett, ha tehetjük, válasszuk inkább a csapvizet! Utóbbival jelentős mértékben csökkenthető a műanyagszennyezés is. Ha pedig kertes házban élünk, gyűjtsük az esővizet, ami növényeink öntözéséhez és wc-öblítéséhez is kiválóan hasznosítható” – mondja Máté.

Kevesebb műanyag, kevesebb hulladék

Az otthon töltött idővel nemcsak az elfogyasztott áram és víz mennyisége növekszik egyenes arányban, de több lesz a szemetünk is. Így, ha eddig nem tettük, ideje most kipróbálnunk a szelektív hulladékgyűjtést. Arra a pár percre, amíg a különböző anyagú hulladékokat a megfelelő konténerbe visszük, tekinthetünk akár egy frissítő munkaközi szünetként is. Önmagában azonban a szemét szétválogatása nem sokat ér, ha közben megsokszorozódik az általunk termelt hulladékmennyiség, ezért tanácsos megváltoztatnunk vásárlási szokásainkat is. 

„Vizsgáljuk felül a szükségleteinket, és száműzzük a bevásárlólistánkról a nélkülözhető, esetleg csak megszokásból vásárolt termékeket. Gondoljuk át azt is, hogy melyik az a néhány műanyag csomagolású élelmiszer, amelyet rendszeresen fogyasztunk, és milyen alternatívák állnak rendelkezésünkre ezek vagy csomagolásuk helyettesítésére: a zöldséget és a gyümölcsöt, illetve a darabos pékárut a bolti műanyag zacskó helyett tegyük egy többször használható vászontáskába. Ha beszerzünk néhány tárolóedényt vagy textiltasakot, több csomagolt termék kimért verzióját is választhatjuk: ilyenek az olajos magvak, az őrölt gabonatermékek, a tartós élelmiszerek vagy akár a fűszerek, valamint a húsáru. Ne felejtsünk el továbbá bevásárláskor valamilyen természetes anyagból készült táskát, szatyrot magunkkal vinni” – mondja interjúalanyunk.

Legyünk tudatosabbak a konyhában is

Amennyiben otthonról dolgozunk, egy-egy alkalommal főzhetünk a szokottnál nagyobb adagokat, hogy több napra elegendő élelmünk legyen - így energiatakarékosabb lehet a főzés, valamint időt is spórolunk, hiszen nem kell naponta fél-egy órát tölteni az ételkészítésszel. „Ha változatos étrendre vágyunk, és nem szeretnénk három-négy napon át ugyanazt enni, fagyasszunk le néhány adagot későbbre – egy hosszú, fárasztó munkanap után hálásak leszünk az előrelátásunkért” – javasolja a szakértő.  Az élelmiszer-hulladék nem csak a pénztárcánkat terheli, de jelentős mértékben hozzájárul a globális felmelegedéshez is. Fontos ezért, hogy rendszeresen ellenőrizzük a hűtőnk tartalmát, és igyekezzünk a rendelkezésünkre álló alapanyagokat még a lejáratuk előtt felhasználni.  

Ne essünk kétségbe akkor sem, ha számunkra a kényelem a leglényegesebb szempont. 

„Mivel most az eddiginél sűrűbb a napirendünk, nem csoda, ha alkalmanként az ételrendelés mellett döntünk. Próbáljunk ilyenkor is környezetbarát alternatívát választani, például kérjük az ebédet papírdobozba, papírzacskóba. Jó, ha tudjuk továbbá, hogy a termékek szállítása is jelentős szerepet játszik a környezetszennyezésben. Ha a lakóhelyünkhez közeli termelőktől szerezzük be a szezonális zöldséget és gyümölcsöt, azzal nemcsak a károsanyag kibocsátás csökkentéséhez, hanem egészségünk védelméhez és a helyi gazdaság támogatásához is hozzájárulunk” – mondja interjúalanyunk.

A motiváció titka

A jelenlegi helyzet nemcsak a jól megszokott napirendünket, életvitelünket forgatta fel, de komoly mentális kihívások elé is állít minket. Máté ezért azt tanácsolja, hogy a fenntarthatóbb életmódra ne egy újabb, szorongást keltő kötelességként vagy kényszerként, hanem lehetőségként tekintsünk. „Érdemes csatlakoznunk egy, a fenntarthatósággal aktívan foglalkozó csoporthoz, ahol segítséget és inspirációt nyújthatunk egymásnak.”  

Pszichológia szempontból az is rendkívül fontos, hogy kapjunk valamilyen visszacsatolást a törekvéseink eredményéről. „Ez lehet az egyre alacsonyabb villanyszámla, vagy akár saját szénlábnyomunk ismerete, de az is felemelő érzés, amikor látjuk, hogy az eddigi három zsákról kettőre csökkent a heti szinten termelt hulladékunk. Kövessük nyomon, mérjük ezeket a változásokat, mert ha látjuk a fáradozásaink pozitív hozadékát, az motiválni fog minket és kitartásra ösztönöz” – mondja a szakértő.  

Fogadjuk meg a fenti tippeket, legyünk munka közben is környezettudatosak! Amennyiben pedig a jelen helyzet okán éppen két állás között vagyunk, itt olvashatunk a munkakeresési járadék igényléséről, itt pedig az álláskereséshez kaphatunk hatékony iránymutatást. Érdemes kattintanunk a mentőöv állásokért is, hogy mielőbb elhelyezkedhessünk, de továbbra is kereshetünk a friss állások között, személyes prioritásainkat követve. 

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: otthoni munka, fenntarthatóság, környezetvédelem, egészség, tudatosság