Juditot egyik reggel azzal várta a főnöke, hogy felvette egy jó ismerőse lányát asszisztensnek. Mivel látja, hogy Juditnak mennyi munkája van, ezért gondolta, hogy Sári majd neki fog segíteni. Judit naivan örült, bár jobban örült volna, ha neki is lett volna lehetősége elbeszélgetni a fiatal lánnyal még a felvétele előtt. Főnöke arra kérte Juditot, hogy mindent tanítson meg Sárinak, hogy valóban hatékony segítség lehessen. A két nő összebarátkozott, és Judit szinte minden céges információt megosztott új kolléganőjével.

Ezért is érte hideg zuhanyként, hogy amikor Sárinak letelt a 3 hónap próbaideje, akkor neki felmondtak. ,,Köszönök mindent, de beláthatod, hogy nincs lehetőségünk tovább itt tartani, hiszen az értékesítési mutatószámaink nem túl fényesek, tehát spórolnunk kell, ahol csak lehet. Sári is tudja már, ami ehhez a munkához szükséges, és csak fele annyiba kerül, mint te, ezért válnak el útjaink."

Naiv volt Judit vagy csak jóhiszemű? Ha nem szeretne hasonló csapdába esni, akkor érdemes elolvasni, hogy milyen jelei lehetnek annak, ha valakinek veszélybe került az állása. Herczku Monika, a Profession.hu karrier-tanácsadója megoldási tippeket is felvázolt.

1. Új főnöke van, aki azzal a feladattal érkezett, hogy véghez vigye a változásokat

A főnök megérkezik és bizonyítani szeretne. Önt nem az eddigi teljesítménye alapján ítéli meg, mert az a teljesítmény még a régi főnökhöz tartozott, hanem az ő saját mércéje alapján. Bármit is tett eddig a cégért, az a múlthoz tartozik. Innentől kezdve tiszta lappal indul.

Mit tehet? Ha új főnököt kap, tegyen úgy, mintha Ön is új helyre járna be dolgozni. Tegyen rá még egy lapáttal a lelkesedésére, pörgesse fel az adrenalinszintjét, legyenek ötletei, hogy az új főnöke azt lássa, hogy Ön jó szakember, akiben van még lobogás, aki megbízható, akinek az ötleteire támaszkodhat. Nem az új főnök fog alkalmazkodni a már meglevő csapathoz, hanem fordítva.

2. Nem sikerült jól a teljesítményértékelése

Ha az utolsó teljesítményértékelése során egyértelműen kiderült, hogy nem elégedettek az eredményeivel, és az eredményei azóta sem javultak, akkor sajnos számíthat rá, hogy rákerül az elbocsátandók listájára.

Mit tehet? Elsősorban próbálja a cégen belüli eredményeit javítani, tegyen bele extra energiát minimum egy hónapig, lássák, hogy a motivációja nem csökken, hanem éppen ellenkezőleg. Egyúttal azonban kezdje naprakésszé tenni az önéletrajzát, térképezze fel, hogy mely cégek lehetnek vevők az Ön szakmai tudására.

3. Cége pénzügyi mutatói romlottak

Ha nem hozzák a tervezett mutatószámokat, akkor valamilyen változás biztosan lesz. Lehet, hogy költségtakarékossági program indul, vagy befagyasztják a létszámot, de az sem kizárt, hogy néhány embert elbocsátanak. Így elképzelhető, hogy az Ön állásra is veszélybe kerül.

Mit tehet? Derítse ki, hogy mi a cég vezetésének véleménye az Ön területéről. Mennyire tartják meghatározónak a tevékenységüket, mennyire elégedettek a szakmai vezetéssel? - ez sok mindenre rávilágíthat a jövőre nézve. Ilyen helyzetben is érdemes lefújni a port az önéletrajzáról, és körbenézni a piacon.

4. A céget eladták, összeolvadt egy másik céggel, vagy új befektető jelent meg

Ha a cég életében ilyen jelentős változások történtek, akkor lesznek olyan pozíciók, amelyekre már nem lesz szükség, akár azért mert duplikáció lehet, akár azért, mert átszervezés lesz. Mindegy, hogy milyen szinten van a szervezetben, a változás Önt is érintheti.

Mit tehet? Ne várjon arra, hogy az új vezetőség majd megismerkedik Önnel, és akkor megmutathatja, hogy mit tud. Azonnal ragadja meg a lehetőségeket, mutatkozzon be és mutassa meg, hogy milyen kiváló szakember. Igyekezzen minél előbb pozitív képet kialakítani saját magáról és a munkájáról a vezetőségben.

5. Munka- és felelősségi körét megkurtították

Ha a feladatai egy részét másnak adják, és a főnöke ehhez azt a magyarázatot fűzi, hogy látják, hogy mennyire leterhelt, ezért egy másik kollégáját is bevonják a feladataiba, akkor jól teszi, ha gyanakvással fogadja a felajánlást. Könnyen elképzelhető, hogy a főnök diplomatikusan azt akarta csak közölni, hogy úgy látja, Ön már nem boldogul a feladataival.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Mit tehet? Ha már nem hisz a mesékben, akkor gyorsan kezdjen el új munkát keresni. Ha a főnök keze nem ér el messzire, akkor talán cégen belül is próbálkozhat.

6. Kiesett a főnök kegyeiből

Ha azt veszi észre, hogy elfelejtik meghívni az értekezletekre, ha már nem adnak oda stratégiai jelentéseket, hogy feltétlenül olvassa el, ha nem kérik ki a véleményét olyan kérdésekben, amelyekben korábban ezt megtették, akkor valószínűleg a főnöke már nem bízik Önben, vagy már nem tekintik stratégiai partnernek.

Mit tehet? Kezdje a szakmai kapcsolatait szorosabbra fűzni és körbenézni a piacon.

7. Nem vevők az ötleteire

Nem hagyják jóvá a költségtervezését, nem bólintanak rá a jelentéseire, az ötletei süket fülekre találnak. Úgy tűnik, mintha nem lenne összhang Ön és a kollégái, illetve Ön és a főnöke(i) között. Ha nem vevők az ötleteire, nem támogatják a munkájában, akkor hatékony és sikeres sem lehet.

Mit tehet? Kezdeményezzen megbeszélést azokkal, akik levegőnek nézik. Diplomatikusan kezdjen bele és mondja el, hogy úgy érzi, vannak nézetbeli különbségek, és kérdezzen rá, mit tudna Ön tenni, hogy ismét egy vágányra kerüljenek és támogassák az elképzeléseit? Ezzel azt sugallja, hogy érdekli a másik fél véleménye. Ugyanakkor ne lepődjön meg, ha őszinték lesznek, és negatív kritikát kap.

8. Bukásra ítélik

Vannak olyan menedzserek, akik úgy akarnak megszabadulni a nem szeretett beosztottjuktól, hogy teljesíthetetlen elvárások elé állítják őket. Ha holnap a főnöke behívja egy beszélgetésre, és azt mondja, hogy az eladásokat a jövő hónapban 40 százalékkal növelni kell, vagy az éves költségvetését 50 százalékkal csökkentik, akkor tudnia kell, hogy nagy gondban van. Persze az is elképzelhető, hogy a főnök - különösen, ha új még a szerepében - nem tudja, hogy az Ön munkakörében mi az, ami még teljesíthető és mi az, ami már nem.

Mit tehet? Ha gyaníthatóan az Ön bebuktatására megy ki a játék, akkor innen nehéz visszafordítani a helyzetet. Próbálja alátámasztott érvekkel meggyőzni a főnökét, hogy hány százalékot lehet emelni vagy csökkenteni, előállhat saját ötletekkel is, de készüljön fel arra is, hogy hamarosan munkát kell keresnie.