Egyre több szervezet tervez jelentős létszámbővítést idén, azonban közel kétharmaduk (63 százalék) amiatt aggódik, hogy nem fognak olyan jelentkezőket találni, akiknek megvan a pozíciók betöltéséhez szükséges szakértelme - derül ki a 68 ország több mint 1300 vezérigazgatójának válaszain alapuló globális PwC-felmérésből.

Az üzleti-szolgáltatási (51 százalék), a biztosítási (49 százalék) és a technológiai szektorokban (46 százalék) működő cégek tervezik a legnagyobb mértékű létszámbővítést a következő 12 hónapban.

Emiatt nem tudnak új dolgozókat felvenni

Gondot jelent a megfelelő emberek megtalálása

A munkaerőpiac ugyan pozitív képet mutat, a felmérés szerint azonban a vezetőknek minden eddiginél komolyabb gondot jelent a megfelelő emberek megtalálása. A vezérigazgatók csaknem kétharmada (5 százalékkal többen, mint tavaly) úgy gondolja, hogy a kulcskompetenciák hiánya jelenti az egyik legnagyobb kockázatot a növekedés szempontjából.

Különösen a technológiai és mérnöki vállalatok küzdenek a képzett munkaerő hiányával. A tehetséghiány Afrikában (96 százalék), a délkelet-ázsiai országokban (90 százalék) és Dél-Afrikában (87 százalék) jelent problémát.

A fejlődő gazdaságok vállalatai új piacokon keresnek tehetséges munkaerőt, ugyanis helyben nem találják meg a szükséges készségekkel rendelkező embereket, illetve a munkaerő is egyre drágább. Sok multinacionális cég már meg is tette a kezdő lépéseket: "elszívja" a frissdiplomásokat és a szakképzett munkavállalókat Kínából és Indiából. Ám ezek a fiatalok egyre inkább a hazai vállalatokat részesítik előnyben a nyugati konkurenciával szemben, ezért a cégek kezdik kiterjeszteni a tehetségek felkutatását Indonéziára, Vietnámra és a Fülöp-szigetekre is.

Magyarország: elvándorlástól tartanak

A korábbi évekhez képest nőtt és többségbe került azon vállalatvezetők aránya, akik arra számítanak, hogy növekedni fog a létszám a cégénél - derült ki a magyarországi vezérigazgató felmérésből. Mindössze a megkérdezettek tizede jósolt visszaesést, szemben a létszámát növelni tervező 45 százalékkal.

Emiatt nem tudnak új dolgozókat felvenni

"A folyamat azonban itthon is tartogat nehézségeket a cégek első emberei szerint: míg két éve a magas vezetői potenciállal rendelkező középvezetők kiválasztása okozta a legnagyobb gondot, mára a szakképzett munkaerő felkutatása jelenti az elsődleges kihívást. A válaszadók 59 százaléka pedig tart attól, hogy a fiatal tehetségek elhagyják az országot" - hangsúlyozza Bencze Róbert, a PwC Magyarország HR-tanácsadási részlegének igazgatója. (A PwC ilyen állásokat kínál!)

A szakértő hozzátette: az elvándorlásra válaszul olyan trend is megfigyelhető ma már, amikor nagyobb hazai cégek próbálnak meg különböző ösztönzőkkel, juttatásokkal idecsábítani Európa nyugati feléről például ígéretes IT-szakembereket. Az érvek pedig jók mögötte: egy relatív olcsó, ugyanakkor európai fővárosban vagy nagyobb vidéki városban jóval magasabb életszínvonalat biztosítanak nekik, mindezt versenyképes fizetéssel.

"A vezérigazgatók fele tervez munkaerő-felvételt a következő évben, ami a tehetséges munkavállalókért folytatott verseny kiéleződéséhez fog vezetni, miközben a feltételek megváltoztak. A vezetők minden eddiginél szélesebb körű szakértelemmel rendelkezőket keresnek. Vége az életre szóló karrier korának, azok iránt nagy a kereslet, akik kaméleonszerűen bárhol, bármikor megfelelően tudják használni a képességeiket" - mondta Michael Rendell, a PwC HR tanácsadási vezetője.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Állami beavatkozást várnak

Ötből két vezető szerint a kormánynak prioritásként kellene kezelnie a megfelelően képzett munkaerő biztosítását, a válaszadók fele pedig úgy gondolja, hogy a szabályozások hátráltatják vállalatukat a megfelelő munkaerő megtalálásában. Mindössze ötödük érzi úgy, hogy a kormányzati munkaerő-fejlesztés hatékony a régiójukban.

A vállalatvezetők túlnyomó többsége (93 százalék) szerint másféle stratégiával kell a tehetségeket bevonzani és megtartani, de a kutatásban résztvevőknek több mint fele eddig még nem tett lépéseket az ügy érdekében.

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: munkaadó, hiámyszakma, tehetség, elvándorlás, munkaerő-felvétel, toborzás