"A frissdiplomások közül a férfiaknak és a jó családi háttérrel rendelkezőknek van a legnagyobb esélyük arra, hogy sikeres karriert fussanak be" - olvasható az Educatio Nonprofit Kft. a felmérésében. Az anyag egyik része a frissdiplomások álláshoz jutásainak esélyeivel, illetve az általuk megszerezhető kezdő bérrel foglalkozik.

A tanulmányból feketén-fehéren kiderül, az, amit eddig is sejtettünk, hogy a társadalmi különbségek a munkahely sikerességi mutatókban is visszatükröződnek - hívja fel a figyelmet Herczku Monika, a Profession.hu karrier-tanácsadója.

Fontos, mit hoz otthonról a fiatal

Hamarabb jut álláshoz az a frissdiplomás fiatal, akinek a szülei is diplomások. A tanulmány pontos számadatokat is megad: "legfeljebb 8 általánost vagy szakmunkásképzőt végzett apák gyermekeinek fizetése diplomás pályakezdőként 160 ezer forint alatt marad, míg az egyetemi végzettségű szülők esetében átlagosan több mint 207 ezer forintot keres a frissdiplomás".

A szakértő úgy gondolja, hogy a képzettebb, tájékozottabb, esetleg átfogóbb munkaerő-piaci ismeretekkel rendelkező szülők érdemben jobban tudják támogatni és segíteni gyermeküket a pályaválasztás során, és esetleg nagyobb arányban orientálják őket a magasabb presztízsű, jobban fizető pályák felé.

Egy diplomás szülőpár általában (Herczku Monika hangsúlyozza: általában és nem mindig) jobban felismeri, hogy a sikeres pályakezdéshez milyen kompetenciákra lesz szükség. Amennyiben anyagi lehetőségeik megengedik, kezdeményezik és támogatják, hogy a gyermekük külföldön tanuljon, akárcsak egy nyelvtanfolyam, vagy egy-két egyetemi félév erejéig. Mert tudják, hogy a tudásba fektetett erőforrások megtérülnek.

Az első munkahely megszerzésénél (persze nem csak itt) nagyon fontosak az idegen nyelvi kompetenciák. A kiválasztás egy része biztosan idegen nyelven folyik - akár interjúval vagy értékelő központtal (AC) történik. Különösen akkor, ha egy globális cégnél vagy üzleti szolgáltató központnál szeretne dolgozni a fiatal.

A munkaerőpiacon a legjobb pályakezdő diplomás bért kínáló multiknál és üzleti szolgáltató központoknál a felvételnél más egyéb személyiségjegyek/kompetenciák mellett az idegen nyelvtudás is döntően fontos. Leegyszerűsítve: ha jól beszél angolul és még egy idegen nyelven, akkor sokkal jobbak az esélyei a jól fizető állás megszerzésére.

Miért alacsonyabb a nők bére?

A felmérés szerint a nők átlagosan 45 ezer forinttal keresnek havonta kevesebbet a férfiaknál. Általánosan azt mondhatjuk, hogy a nőknek 20 százalékkal alacsonyabb a bére, mint a hasonló beosztásban dolgozó férfi kollégáiknak. Nem hungarikumról van szó, a világon szinte mindenütt nyomon követhető ez a tendencia. Az USA-ban a tavalyi év eredményeit publikáló Bureau of Labour statistics szerint a nők ott átlagosan 19,2 százalékkal kerestek kevesebbet a férfiaknál.

A különbség már a pályakezdőknél is jelen van, bár a különbség itt még nem éri el a 20 százalékot. A cégek elvben nem diszkriminálhatnak a nem alapján. Egy azonos végzettségű, képességű és ugyanarra a pozícióra jelentkező pályakezdő férfinak és nőnek ugyanazt az összeget ajánlják fel. Akkor hogy lesz ebből különbség?

Herczku Monika sok-sok bérjavaslatot adott már munkavállalóknak, így abszolút csak megerősíteni tudja azt, hogy a nők nagyon nagy százaléka azonnal elfogadja az ajánlott bért. Esetleg rákérdez arra, hogy milyen egyéb juttatások vannak, várható-e bónusz, jutalom stb.? Nagyon ritka az, hogy egy nő elkezdjen alkudni a bérrel kapcsolatban, különösen nem pályakezdőként. Inkább belenyugszik, hogy ez van, még akkor is, ha az arcára van írva, hogy többre számított.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A férfiak asszertívebben képviselik érdekeiket. Már a pályakezdők is - ha keveslik a bért - legalább megpróbálkoznak egy magasabb összeg bemondásával. Egy próbát megér a dolog alapon. Ha nem jön be, hát marad az eredeti. Érdekes, hogy sok esetben a cégek megadják a magasabb összeget, vagy legalább emelik az első ajánlatot. Talán, mert látják a potenciált a jó egyetemen végzett, idegen nyelven is jól beszélő, jó kiállású, ambiciózus fiatalemberben.

A frissdiplomásként még közel azonos nagyságú bér, az első néhány munkában töltött évben még folyamatosan nő mindkét nemnél, de a férfiak már ekkor "elhúznak", az ő bérük rendszerint gyorsabban emelkedik. Tehát a nők már eleve alacsonyabb bérrel indulnak, és a pályakezdést követő években egyre jobban lemaradnak. A 40-es éveik elejére már annyira megnövekszik különbség, hogy a férfiak behozhatatlan előnyre tesznek szert.

A pályakezdés évei után a nők elmennek szülni, gyed-en lesznek, ez alatt évek maradnak ki, a karrierjük sokszor háttérbe szorul, az előléptetésnél rájuk már kevésbé gondolnak a főnökeik.

Ezekben a karrierépítés szempontjából nagyon is aktív években számukra egy olyan munka megtalálása jelentheti a prioritást, amelyet össze tudnak egyeztetni a gyerekneveléssel és a családdal, az anyagiak terén elsősorban stabil jövedelemre vágynak. Az olló egyre jobban nyílik, és a nők esetében ismert üvegplafon jelenség a bérek területén is megjelenik.

Címkék: fizetés, béremelés, női munka, gyes, gyed, munkahely, pályakezdő, karrier