Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az utóbbi hónapokban egyre több párbeszédes felületen elérhető mesterséges intelligencia szolgáltatás jelent meg. A legnépszerűbb közülük a ChatGPT, amit akár ingyenesen is használhatunk és komoly hatással lehet a munkaerőpiacra – komplett munkaköröket válthat ki vagy alakíthat át gyökeresen. Hogyan működnek ezek a szoftverek és valóban tartanunk kell-e attól, hogy bármelyik percben megszűnhet a hatásukra a munkánk? Cikkünkben összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.

Mi az a ChatGPT?

Ha nem próbáltuk még a ChatGPT nevű mesterséges intelligencia alapú chat szoftvert, a legjobbkor jött velünk szembe ez a cikk, hiszen még csak a történet elején járunk. Az utóbbi hónapokban lett világszerte ismert a program, amelynek lényege, hogy bármilyen kérdést feltehetünk neki, illetve bármilyen kérést megfogalmazhatunk, válaszol rá. A „GPT” a „Generative Pre-trained Transformer” kifejezés rövidítése, ami azt jelenti, hogy egy nagy adathalmazon – az interneten elérhető szövegek millióin – előzetesen betanított szoftverről van szó, amely képes új szövegeket generálni úgy, hogy nem csak már meglévő adatokra támaszkodik. A szoftver képes megérteni a felhasználó által adott utasításokat vagy kérdéseket, és a beszélgetést követve, a kontextust is figyelembe véve generál egy választ. A ChatGPT-t használhatjuk szövegek generálására, fordításra, elemzésre, kérdések megválaszolására, illetve nyelvi feldolgozási feladatok ellátására. De mit jelenthet ez a munka világára nézve?

Kiválthat bizonyos munkaköröket

Ahogy a korábbi technológiai innovációk többsége, úgy a mesterséges intelligencia is átalakíthat, illetve ki is válthat jelenlegi munkaköröket. Sokat segíthet például az ügyfélszolgálat területén, hiszen sokkal gyorsabban és pontosabban képes megválaszolni az ügyfelek kérdéseit, mint mi magunk. A HR világában is célszerű lehet használni, kiválthatja például az első körös állásinterjúkat és segíthet a döntéshozatalban is. A pénzügy területén, az adminisztrációban, valamint egészségügyi feladatokban is precízebb munkát végezhet, mint az ember, nem érdemes azonban attól tartanunk, hogy egyik napról a másikra munka nélkül találjuk magunkat ezeken a területeken. „A mesterséges intelligenciára épülő szoftverek egyre inkább részei lesznek a munkafolyamatainknak – kevésbé az emberi munkaerő helyett, sokkal inkább annak kiegészítésére, támogatására fogják használni a cégek. Az biztos, hogy a munkakörök jelentős mértékben meg fognak változni és számos területen azok a munkavállalók kerülnek majd előnyösebb helyzetbe, akik jól tudják a mesterséges intelligenciát használni” – fejti ki álláspontját Horváth János, a Profession.hu senior LAB termékmenedzsere.

Megszűnhet a munkánk?

A történelem során számtalan technológiai innovációval kapcsolatban merült fel a félelem, hogy lecserélik az emberi munkaerőt, de hosszú távon a fejlődés mindig az emberiség javát szolgálta. Gondoljuk csak a gépek megjelenésére az ipari forradalom során, amelyek gyorsabbá és hatékonyabbá tették a termelést! Az emberek féltek attól, hogy az ipari automatizáció és a gépi gyártósorok bevezetése helyettesítheti az emberi munkaerőt és elbocsátásokhoz vezethet. A változás azonban csupán hozzájárult ahhoz, hogy a munkaerő átirányítható legyen más területekre, és új iparágak, vállalkozások és munkahelyek jöttek létre.

A számítógépek megjelenése is rettegést váltott ki az emberekből, hiszen rengeteget gyorsított a banki műveletek elvégzésén és a gyári munkákban is – automatizált sok olyan feladatot, mint amilyen az adatbevitel, az adatfeldolgozás vagy különböző számítások elvégzése, ami addig emberi erőforrást igényelt. Az ember azonban nem vált haszontalanná itt sem, hiszen az új technológiai környezethez új munkakörökre volt szükség. De ott a robotika vagy a 3D nyomtatás is, ami szintén fenyegetőleg hathat sok iparágban, fontos azonban megjegyezni, hogy ezek az innovációk bár átalakítják a munkaerőpiacot, ezzel együtt mindig új lehetőségeket is teremtenek, hiszen ezeket a technológiákat kezelni, karbantartani és fejleszteni is kell.

A technológiai innovációk hosszú távon olyan előnyökkel járhatnak, mint például a monoton kétkezi munka helyett kreatívabb területekre fókuszálhatjuk az energiáinkat, kiválthatjuk a gondolkodást nem igénylő rutinfeladatokat, kiküszöbölhetjük a hibákat és még sorolhatnánk. A mesterséges intelligencia az emberi munkaerővel együttműködve érheti el a legjobb teljesítményt, hiszen a kreativitást, az empátiát, az etikai döntéseket, az érzelmi intelligenciát nem tudja önmagában kiváltani, ezekre a skillekre pedig mindig szükség lesz.

Ha kíváncsiak vagyunk, milyen munkakörökben használnak most mesterséges intelligenciát, kattintsunk ide!

 

Készítette: Kövecses Evelin

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala