Az utazási idő is a munkaidő része lehet

Az utazási idő is beleszámít a munkaidőbe az állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel nem rendelkező munkavállalók esetében - állapította meg az Európai Unió bírósága, a munkaidő-szervezésről szóló irányelv rendelkezéseit egy konkrét ügyre alkalmazva. A luxembourgi székhelyű bíróság honlapján elérhető ítélet szerint munkaidőnek minősül az az idő, amit a munkavállalók a lakóhelyük, valamint a munkáltatók által kijelölt első és utolsó ügyfél között mindennapos utazással töltenek.

Az irányelv értelmezésére vonatkozó kérelmet a legnagyobb spanyol szakszervezet, a Comisiones Obreras és a Tyco Integrated Security nevű, biztonsági rendszerek üzembe helyezésével foglalkozó vállalat nyújtotta be a bírósághoz. A szakszervezettel folytatott jogvita során a Tyco nem számította be a lakóhely és az ügyfelek között céges autóval megtett utat a munkaidőbe, mondván, azalatt az idő alatt az alkalmazottak nem dolgoztak.

Az uniós irányelv szerint a munkaidő az az időtartam, amely alatt a munkavállaló dolgozik, a munkáltató rendelkezésére áll, és tevékenységét vagy feladatát végzi.

A bíróság szerint, ha a munkába utazással töltött időt nem vennék munkaidőként számításba, elferdítené a munkaidő fogalmát, valamint ellentétes lenne a munkavállalók biztonsága és egészsége védelmének céljával.

Az ügy előzménye, hogy 2011-ben a Tyco bezárta a regionális irodáit, és minden munkavállalóját a madridi központi irodához rendelte. Mivel így a munkavállalók elvesztették azt a lehetőséget, hogy szabadon határozzák meg a lakóhelyüket a munkanapjuk elején és végén szokásos helytől elválasztó távolságot, nem kötelezhetők arra, hogy magukra vállalják munkáltatójuk ezen irodák bezárásával kapcsolatos döntésének terheit.

Az Európai Unió bírósága feladata egyebek mellett, hogy jogértelmezést adjon ki az uniós jogszabályokról annak érdekében, hogy azokat az összes uniós országban azonos módon alkalmazzák.

Ezt mondja a magyar munkajog

A magyar Munka törvénykönyve (Mt.) szerint nem munkaidő a munkavállaló lakó- vagy tartózkodási helyéről a tényleges munkavégzés helyére, valamint a munkavégzés helyéről a lakó- vagy tartózkodási helyére utazás ideje. Furcsa, de ez akkor is így van, ha a munkát - kiküldetés keretében - nem a szerződés szerinti munkahelyen kell felvenni, és ezzel jelentősen nő az utazási idő.

A törvény akkor is a munkavállaló pihenőideje terhére számítja az utazási időt, ha a tényleges munkavégzés más helyen történik. Például, ha a budapesti termékmenedzser hétfőn reggel nem a Váci úton, hanem az anyacégnél, Kölnben kezd egy értekezleten, a munkaideje ugyanúgy csak akkor kezd el ketyegni, amikor Kölnben felveszi a munkát. Ez akkor is így van, ha már vasárnap este el kell indulnia a repülőtérre ahhoz, hogy hétfőn reggel nyolckor a német kollégákkal ott tudjon ülni az értekezleten. Mivel az utazási idő nem munkaidő, ebből következik, hogy erre az időszakra munkabér fizetési kötelezettsége sincs a munkáltatónak.

Ha viszont a munkaviszonnyal összefüggésben nem a lakó- vagy tartózkodási hely és a tényleges munkavégzés helye között kell utaznia a munkavállalónak, hanem például a munkahelyéről kell elmennie a szomszéd megyeszékhelyre egy tárgyalásra, az már munkaidőnek tekintendő. Ilyenkor ugyanis az utazás éppolyan utasítás a munkáltató részéről, mintha tényleges munkavégzést rendelne el. Mivel ebben az esetben az utazás ideje munkaidő, arra munkabér (és adott esetben bérpótlék) jár a munkavállalónak.

Kollektív szerződésben vagy munkaszerződésben eltérhetnek az Mt. rendelkezéseitől a munkavállaló javára. Ha e megállapodások valamelyike tartalmazza, hogy a munkáltató az utazási időre bizonyos díjazást fizet, ehhez ugyanúgy kötve van, mintha ezt a törvénykönyv írná elő.

Különösen akkor érdemes a feleknek megállapodások útján rendezni a kérdést, ha az utazási idő a munkavégzés sajátosságaiból eredően az általánosnál hosszabb, illetve gyakran kell utazni, és/vagy tetemesen igénybe veszi a munkavállalók pihenőidejét.

Az Mt.-ben szerepel a méltányosság elve: eszerint a munkáltató a munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés alapján köteles figyelembe venni, és a teljesítés módjának egyoldalú meghatározása a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat. Az utazás szempontjából ez azt jelenti, hogy a munkáltató által elrendelt kiküldetés teljesítését a dolgozó jogosan tagadja meg, ha az személyi vagy családi körülményeire tekintettel reá ez aránytalanul sérelmes.

Összeállította: Durbák Ildikó

Címkék: munkajog, Munka törvénykönyve, munkaidő, utazás, kiküldetés