Az utazási idő is a munkaidő része lehet

Az utazási idő is beleszámít a munkaidőbe az állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel nem rendelkező munkavállalók esetében - állapította meg az Európai Unió bírósága, a munkaidő-szervezésről szóló irányelv rendelkezéseit egy konkrét ügyre alkalmazva. A luxembourgi székhelyű bíróság honlapján elérhető ítélet szerint munkaidőnek minősül az az idő, amit a munkavállalók a lakóhelyük, valamint a munkáltatók által kijelölt első és utolsó ügyfél között mindennapos utazással töltenek.

Az irányelv értelmezésére vonatkozó kérelmet a legnagyobb spanyol szakszervezet, a Comisiones Obreras és a Tyco Integrated Security nevű, biztonsági rendszerek üzembe helyezésével foglalkozó vállalat nyújtotta be a bírósághoz. A szakszervezettel folytatott jogvita során a Tyco nem számította be a lakóhely és az ügyfelek között céges autóval megtett utat a munkaidőbe, mondván, azalatt az idő alatt az alkalmazottak nem dolgoztak.

Az uniós irányelv szerint a munkaidő az az időtartam, amely alatt a munkavállaló dolgozik, a munkáltató rendelkezésére áll, és tevékenységét vagy feladatát végzi.

A bíróság szerint, ha a munkába utazással töltött időt nem vennék munkaidőként számításba, elferdítené a munkaidő fogalmát, valamint ellentétes lenne a munkavállalók biztonsága és egészsége védelmének céljával.

Az ügy előzménye, hogy 2011-ben a Tyco bezárta a regionális irodáit, és minden munkavállalóját a madridi központi irodához rendelte. Mivel így a munkavállalók elvesztették azt a lehetőséget, hogy szabadon határozzák meg a lakóhelyüket a munkanapjuk elején és végén szokásos helytől elválasztó távolságot, nem kötelezhetők arra, hogy magukra vállalják munkáltatójuk ezen irodák bezárásával kapcsolatos döntésének terheit.

Az utazási idő is a munkaidő része lehet

Az Európai Unió bírósága feladata egyebek mellett, hogy jogértelmezést adjon ki az uniós jogszabályokról annak érdekében, hogy azokat az összes uniós országban azonos módon alkalmazzák.

Ezt mondja a magyar munkajog

A magyar Munka törvénykönyve (Mt.) szerint nem munkaidő a munkavállaló lakó- vagy tartózkodási helyéről a tényleges munkavégzés helyére, valamint a munkavégzés helyéről a lakó- vagy tartózkodási helyére utazás ideje. Furcsa, de ez akkor is így van, ha a munkát - kiküldetés keretében - nem a szerződés szerinti munkahelyen kell felvenni, és ezzel jelentősen nő az utazási idő.

A törvény akkor is a munkavállaló pihenőideje terhére számítja az utazási időt, ha a tényleges munkavégzés más helyen történik. Például, ha a budapesti termékmenedzser hétfőn reggel nem a Váci úton, hanem az anyacégnél, Kölnben kezd egy értekezleten, a munkaideje ugyanúgy csak akkor kezd el ketyegni, amikor Kölnben felveszi a munkát. Ez akkor is így van, ha már vasárnap este el kell indulnia a repülőtérre ahhoz, hogy hétfőn reggel nyolckor a német kollégákkal ott tudjon ülni az értekezleten. Mivel az utazási idő nem munkaidő, ebből következik, hogy erre az időszakra munkabér fizetési kötelezettsége sincs a munkáltatónak.

Ha viszont a munkaviszonnyal összefüggésben nem a lakó- vagy tartózkodási hely és a tényleges munkavégzés helye között kell utaznia a munkavállalónak, hanem például a munkahelyéről kell elmennie a szomszéd megyeszékhelyre egy tárgyalásra, az már munkaidőnek tekintendő. Ilyenkor ugyanis az utazás éppolyan utasítás a munkáltató részéről, mintha tényleges munkavégzést rendelne el. Mivel ebben az esetben az utazás ideje munkaidő, arra munkabér (és adott esetben bérpótlék) jár a munkavállalónak.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Kollektív szerződésben vagy munkaszerződésben eltérhetnek az Mt. rendelkezéseitől a munkavállaló javára. Ha e megállapodások valamelyike tartalmazza, hogy a munkáltató az utazási időre bizonyos díjazást fizet, ehhez ugyanúgy kötve van, mintha ezt a törvénykönyv írná elő.

Különösen akkor érdemes a feleknek megállapodások útján rendezni a kérdést, ha az utazási idő a munkavégzés sajátosságaiból eredően az általánosnál hosszabb, illetve gyakran kell utazni, és/vagy tetemesen igénybe veszi a munkavállalók pihenőidejét.

Az Mt.-ben szerepel a méltányosság elve: eszerint a munkáltató a munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés alapján köteles figyelembe venni, és a teljesítés módjának egyoldalú meghatározása a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat. Az utazás szempontjából ez azt jelenti, hogy a munkáltató által elrendelt kiküldetés teljesítését a dolgozó jogosan tagadja meg, ha az személyi vagy családi körülményeire tekintettel reá ez aránytalanul sérelmes.

Összeállította: Durbák Ildikó

Címkék: munkajog, Munka törvénykönyve, munkaidő, utazás, kiküldetés