Álláskeresés: 7x1 dolog, ami a szemléletváltáshoz kell!
Szeretnénk megújulni, felpörögni az álláskeresés terén? Ezekkel sikerülni fog!
Hetente jelentkező cikksorozatunkban egy gyors és hatékony szemléletet osztunk meg olvasóinkkal, melynek fókuszában az áll: nincs két ugyanolyan karrierút, két egyformán jó döntés, hiszen teljesen egyforma személyiségek sem léteznek. Mindannyian mások vagyunk, valamiben különbözünk, valamit másképp gondolunk és teszünk. De egy dolog ugyanúgy működik mindegyikünknél: a pozitív szemlélet meghozza a megfelelő eredményeket.
Nézzük, ennek szellemében mire érdemes ráerősítenünk az eredményesebb álláskeresésért!
1. Önismeret
Általában elutasítást kapunk a megpályázott álláslehetőségekre válaszul? Ez is egy jel, de ne gondoljuk azt rögtön, hogy azért, mert nem vagyunk elég jók. Csupán az adott munkahely és feladatkör nem a mi világunk. Ez lényeges különbség. Ne csüggedjünk! Számtalan jó példát láthatunk akár a közvetlen környezetünkben is, ha körbenézünk: sokan éppen felnőtt fejjel váltanak szakmát, akár gyökeresen másik irányba. Lehet, hogy ez a mi utunk is.
2. Türelem
Gondoljunk csak bele: mennyi időre volt szükségünk ahhoz, hogy megtanuljunk járni, beszélni, ebben a szakmában elmélyedni, igaz? A meghozott döntéseinkkel, kitartásunkkal és a türelmünkkel mégis sikerült. Nincs ez másképp az új munkahely megszerzésével sem. Soha ne adjuk fel, és pályázzunk minél több helyre!
TÖBB MINT HATEZER MEGPÁLYÁZHATÓ ÁLLÁS ITT! SZEMEZGESSÜNK BELŐLÜK!
3. Hála
Eddigi tapasztalataink nagy értékkel bírnak, ne sajnáljuk hát a kudarcokat, a pofonokat sem. Gazdagodtunk általuk. Legyünk hálásak mindenért, amit eddig megtapasztaltunk, hiszen így edzettebbé és bölcsebbé válhattunk. Arról nem is beszélve, hogy az átélt élmények után sokkal jobb döntéseket fogunk hozni a jövőben.

4. Bizalom
Az önmagunkba és a másokba vetett bizalom nagyon lényeges tényezője annak, ha valamit eredményesen szeretnénk megvalósítani. Enélkül nem megy. Gondoljuk ezt végig, és hagyjuk magunk mögött a kishitűséget, a pesszimizmust, a szorongást, a megelőlegezett óvatoskodást, és így tovább.
5. Megbecsülés
Sose veszítsük szem elöl, mi mindennel rendelkezünk, amit senki nem vehet el tőlünk: emberi értékeink, képességeink, a tanult ismereteink, a megszerzett tapasztalataink, a kapcsolatrendszerünk, az érdeklődési körünk, stb. Becsüljük meg magunkat és azt a csomagot, ami kizárólag ránk jellemző. Az önbecsülésen túl másokat is tartsunk tiszteletben, hiszen az udvarias és kulturált viselkedést mindenhol nagyra értékelik. Az állásinterjúkon és az új munkahelyeken főleg.
6. Optimizmus a köbön
Gondolkodjunk pozitívan. Beszéljünk pozitívan. Cselekedjünk pozitívan. Ez a hármas tényező olyan óriási erővel bír, amit lehet, hogy most még el sem tudunk képzelni. Főleg akkor, ha kitartással, türelemmel is párosul. Megér egy próbát? Természetesen! Ne késlekedjünk, most azonnal fogjunk hozzá.
7. Felszabadultság
Még egy olyan sorsdöntőnek ítélt helyzetben is, mint az állásinterjú, érdemes kevésbé görcsösnek mutatkoznunk. Ennek vannak tanulható, alkalmazható technikái - mint például mély, hasi légzés, elegendő alvás, relaxálás, séta vagy bármilyen testmozgás a találkozó előtt -, de akár az is lehet, hogy csupán fejben kell a helyére tennünk ezt a kérdést. Az adott munkakörhöz mérten gondoljuk végig a következőket is: mennyire fontos az állás betöltéséhez, mondjuk a kreativitás? A csapatmunka? A megoldásközpontú gondolkodás? És még sorolhatnánk azokat a tényezőket, melyek egy felszabadult, érdeklődő és nyitott személyiségre utalnak.
Önnek ajánljuk!
De ezzel még nincs vége.A fentiekkel felvértezve magunkat nézzünk körbe ITT és ITT is! Töltsük le okostelefonunkra ezt a vadonatúj alkalmazást, hogy a lehető leggyorsabban reagálhassunk a nekünk való állásokra. Sokszor a gyorsaság is számít, nem is keveset, éljünk a lehetőséggel! Közvetlenül a telefonunkról pályázhatunk a meghirdetett állásokra, csak be kell lépnünk az alkalmazásba a profession.hu oldalon regisztrált adatainkkal. Pályázzunk minél több helyre, töltsük fel önéletrajzunkat ide, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést a legfrissebb álláslehetőségről. Éljünk a lehetőséggel, és turbózzuk fel álláskeresési eszköztárunkat!
Készítette: Posta Renáta
Címkék: munka, álláskeresés, szemléletváltás, tippek