Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A Magyar Honvédség nem tervez elbocsátásokat a válság miatt, sőt újabb embereket venne fel. A kereslet és a kínálat fedi egymást: az év első felében szinte megduplázódott a toborzóirodákban azoknak a száma, akik szerződéses katonának jelentkeztek. Ezt a válság hatásának tudják be: tavaly október végén, november elején vették észre, hogy a szokásosnál jóval többen érdeklődtek a katonai szolgálat iránt - olvashatjuk a honvédség honlapján. 2008-ban 1603-an szerettek volna belépni, idén májusig már 1200-nál is többen.

A feltöltetlen beosztásokhoz azonban általában speciális képesítés, például "C" kategóriás jogosítvány kell, így a megfelelő emberek megtalálása problémás. Nemcsak a speciális ismeretek hiánya miatt nehéz bejutni a hadseregbe. Az alkalmassági vizsgán nemcsak a jelentkező egészségét, fizikai erőnlétét nézik, hanem pszichológiai teszteken is át kell mennie.

Nehéz a dolga a katonának

Az alkalmassági vizsgán legalább 260 pontot kell elérnie a jelentkezőnek. Az orvosi vizsgálat mellett az erőnlétet is ellenőrzik. Ha egy 26-30 év közötti férfi 14 perc 12 másodperc alatt lefut 3,2 kilométert, akkor kaphatja meg a maximális 160 pontot. Ha egy ugyanilyen korú nő 16 percen belül teljesíti a távot, akkor érdemli meg a fenti pontszámot. Emellett két perc alatt meghatározott számú fekvőtámaszt is teljesíteniük kell: a férfiaknak 75-ért jár 100 pont, a szebbik nemnek viszont elég "csak" 68-at csinálni. Ha két perc alatt az erősebb nem képviselője elvégez 80 felülést, a jelentkező nő pedig 73-at, akkor jár a maximális 100 pont. Vizsgálják a kerékpározást, az úszást, a gyaloglást, illetve a bordásfalon való húzódzkodást is. (A részletes táblázatok a követelményekről a www.mhevi.hu honlapon találhatók.)

Nehéz a dolga a katonának

Kizáró ok lehet egyes beosztásoknál a krónikus betegség, mint például az allergia vagy a bronchitisz, de például a színlátás zavara is különleges elbírálást igényel. Nem lehet azonban katona az, aki egy korábbi balesete olyan maradandó károsodást okozott (égési sérülést, nagy méretű hegesedést), amely kilátszik az egyenruhából. Katonai kötelmekkel összefüggőnek csak a szolgálati baleset következtében elszenvedett torzulás vagy elváltozás ismerhető el - áll a szabályzatban.

A pszichológiai alkalmasság is fontos: az érzelmi kiegyensúlyozottság mellett a kommunikációs készséget, az önkontrollt, az önbizalmat és a bajtársiasságot is megvizsgálják. Kiderül egyebek mellett az is a tesztekből, hogy milyen frusztrációkkal küzd a jelentkező, mennyire terhelhető, milyen az intelligenciaszintje, reakcióideje, és jó-e a memóriája.

Mindenhol népszerű hivatás

Ukrajnában a még mindig létezik a kötelező sorkatonai szolgálat, a hivatásos hadseregben viszont egészen 2008 végéig óriási volt a létszámhiány. A válság azonban változtatott a helyzeten: a fiatalok felfedezték, hogy a hadsereg stabil jövőt tud felkínálni a számukra, ezért némelyik ukrajnai alakulatnál valóságos versengés alakult ki a hivatásos sorállomány munkahelyeiért - írja a Kárpátalja hetilap. Emellett a sorkatonai szolgálat előtt állók számára jó lehetőségnek tűnhet a hivatásos pálya. Igaz, ebben az esetben a minimális szolgálati idő két évre nő a jelenlegi egy helyett. Az egyedülállóknak kollégiumi elhelyezést ajánlanak, hosszú távon pedig lakást is kaphatnak.

Népszerű a spanyol hadsereg is a válság miatt: közel nyolcvanezren, az előző évhez képest kétszer annyian jelentkeztek felvételre a haderőhöz 2008-ban. A sorkötelezettség hét évvel ezelőtti eltörlése óta első alkalommal fordult elő a spanyol fegyveres erőknél, hogy háromszor több volt a pályázó, mint a betöltésre váró poszt. A hadsereg így most megteheti, hogy a legjobb jelöltek közül válogasson. Korábban könnyíteni kellett a bejutási feltételeken, hogy a jelentkezők bekerülhessenek - írta az El País című spanyol napilap.

Az Egyesült Államokban is létszámgondokkal küzdött a katonaság. A The Los Angeles Times cikkéből kiderül, hogy a biztos megélhetés nemcsak a fiatalokat vonzza. A gazdasági válság tavalyi kirobbanása óta közel 60 százalékkal nőtt a seregbe jelentkező harminc évnél idősebb diplomások száma.

Nagy-Britanniában is a hadsereg szívja fel a munkanélkülieket, ezrek jelentkeznek hivatásos szolgálatra. Tavaly 7,1 százalékkal emelkedett a jelentkezők száma, az alapkiképzésre felvettek 2004 óta nem voltak ilyen sokan - írja a People Management nyomán a Media Age - HR Press. Az elemzők szerint a 19. század eleje óta először érheti el a Brit Hadsereg létszáma a törvényben meghatározott maximumot. Ebben a jelentkezők számának emelkedése mellett az is szerepet játszik, hogy kevesebben szerelnek le, hiszen bizonytalanság várná őket.

Fotó: profimedia.hu