Új, hetente jelentkező cikksorozatunkban egy gyors és hatékony szemléletet osztunk meg olvasóinkkal, melynek a fókuszában az áll: nincs két ugyanolyan karrierút, két egyformán jó döntés, hiszen teljesen egyforma személyiségek sem léteznek. Mindannyian mások vagyunk, valamiben különbözünk, valamit másképp gondolunk és teszünk. De egy dolog ugyanúgy működik mindegyikünknél: a negatív gondolatokat pozitívra kell cserélnünk a siker érdekében. Még az is lehet, hogy eleinte erőltetni kell, de megéri.

7 gondolat erre a hétre, hogy pozitív irányt vegyen az álláskeresésünk!

1. Használjuk mindent, ami segít bennünket!

Már biztosan hallottuk, hogy elalvás előtt az agyunk alfa-állapotba kerül, és teremtésre alkalmassá válik a tudatalattink. Érdemes kihasználnunk ezt is az álláskeresés során. Ilyenkor csukott szemmel a céljaink és a vágyaink megvalósítására kell gondolnunk, és átélni, hogy mindez már sikeresen meg is történt. Engedjük el a képzeletünket, és töltődjünk fel csupa pozitív gondolattal!

2. Keressük meg a saját példaképünket!

Vegyük sorra, kik azok az emberek, akikre felnézünk, akiket nagyra becsülünk. Olvassunk utánuk, ismerjük meg közelebbről az életútjukat. Minél több információt szerzünk róluk, annál közelebb érezzük őket magunkhoz, és erőt meríthetünk a tetteikből és a sikereikből.

3. Stresszes helyzetben lélegezzünk nagyokat!

Ez a tanács nagyon egyszerűen hangzik, ám a gyakorlatban igen kevesen figyelnek erre. A lényege, hogy szorongatott helyzetben - mint például kényes kérdések az állásinterjún - ránk törhet a pánik, és elfelejtünk levegőt venni. Ez azért káros, mert a levegővétel közben fellépő oxigénhiány kihathat a gondolataink és a válaszaink minőségére. A legjobb módszer, ha tudatosan figyelünk arra, hogy ilyenkor mély hasi légzést folytassunk.

7x1 gondolat az álláskereséshez: csak pozitívan!

4. Melyik szerep a miénk?

Az üzleti életben három alapvető szerep létezik: az álmodozó, a menedzser és a végrehajtó. Az álmodozó az a kreatív személyiség, aki mindig szeret új ötletekkel előállni. A menedzser a jó irányító, aki képes az ötleteket kész munkatervvé alakítani. A végrehajtónak pedig az a legkomfortosabb, ha követi a menedzser utasításait. Melyik illik ránk? És vajon ennek megfelelő munkaköröket pályáztunk eddig? Még nem? Akkor nézzünk körbe itt és itt!

5. Ne hagyjuk abba!

Ha már huzamosabb ideje nem találunk új munkahelyet, a legrosszabb, amit tehetünk, ha abbahagyjuk a keresést. Ekkor kell újratölteni az energiáinkat, és az sem hátrány, ha megvizsgáljuk: valóban beleadtunk eddig mindent, ami tőlünk telik? Vagy van még olyan lehetőség, amit eddig nem vetettünk be? Akkor ne késlekedjünk!

6. Keressünk pénzt a hobbinkból!

Miért is ne? Gondoljuk végig, hogy mi az, amiben igazán jók vagyunk, de eddig csupán szabadidős kikapcsolódásként tekintettünk rá. Vegyük sorra, hogyan tudnánk ebből pénzt keresni, és tegyünk vele egy próbát! Még az is lehet, hogy hamarosan ez válik a főállásunkká.

7. Ne görcsöljünk rá, éljük meg felfedezésként!

Ne essünk pánikba, ha a sok álláshirdetést látva nem tudjuk egyértelműen eldönteni, hogy mivel szeretnénk foglalkozni. Egyáltalán nem vagyunk ezzel egyedül. A legjobb, amit tehetünk, ha egy izgalmas felfedezésként fogjuk fel a különböző munkakörökkel való megismerkedést. És ha úgy érezzük, mégsem az adott feladat illetve munkahely áll hozzánk közel, bármikor újra elkezdhetünk keresni egy jobb állást magunknak. Minden csak rajtunk áll, és semmi sem kötelező!

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Végezetül ne feledjük azt sem: az álláskeresés mindig arról szól, hogy másokkal versenyzünk az adott munkáért, és gyakran éppen egy-egy szubjektív szempont miatt kerülhetünk ki belőle győztesen. Végül is csupán egyetlen új munkahelyre vágyunk, nem? Mit számítanak azok a lehetőségek, amelyeket ugyan megpróbáltunk, de nem jött össze valamilyen oknál fogva? A lényeg: ha nem adjuk fel a reményt, akkor nyerni fogunk.

Ne feledjük azt sem, hogy a sikeres pályázáshoz egy ütős önéletrajz is nélkülözhetetlen! Letölthető önéletrajz mintákat ITT találunk, a Profession.hu önéletrajz-készítőjét pedig ITT. Pályázzunk minél több helyre, töltsük fel önéletrajzunkat ide, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést a legfrissebb álláslehetőségről. Nézzünk körbe ITT és ITT is, ha egy jó állásra vágyunk! Dobjuk be magunkat, és a siker nem marad el.

Készítette: Posta Renáta

Címkék: munkakeresés, álláskeresés, pozitív