Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Gyakornoki pozíciót kapni egy vállalatnál hatalmas dolog, ne becsüljük le a jelentőségét, hiszen manapság már nemcsak a munkaerőpiacon, de a gyakornoki lehetőségek piacán is nagy a verseny.

Tekintsünk úgy a szakmai gyakorlatra, mint egy lehetőségre, melynek során már "betehettük a lábunkat” a céghez és lehetőséget kaphattunk arra, hogy bizonyítsunk munkaadónk előtt!

Az ilyen lehetőségek gyakran nem járnak fizetéssel, így a cég különösen nagyra értékeli majd, ha extra energia-befektetést és lelkesedést tapasztal a részünkről. Ez sok esetben azt jelenti, hogy ha megüresedik egy pozíció egy-egy belső átszervezés alkalmával vagy egyéb okokból bővíteni akarnak, akkor először minket fognak felhívni és előbb tudunk majd a lehetőségről, mint ahogyan az üres pozíció valaha kikerül a piacra. Mindez logikus, hiszen a gyakornoki lehetőség végére már jó eséllyel tisztában leszünk a céges rendszerrel, megismerjük a kollégákat, a vállalati kultúrát és az üzletmenet legtöbb részletét.

Ha a gyakornokság alatt bizonyítottunk, akkor a vállalatnak nem áll érdekében megválni egy már betanított és beilleszkedett embertől.

4 tipp, hogyan váltsuk a nyári gyakorlatot állásra!

Tekintsünk úgy a gyakorlatra, mint egy belépőre az álomkarrierhez. Az alábbi 4 szabály betartásával jó eséllyel ősszel már felajánlják nekünk az áhított állást.

1. Érkezzünk elsőként és távozzunk utolsóként!

Ne aggódjunk, ezt a szokást nem kell folytatnunk egész karrierünk alatt, de a gyakornokság időtartamára ajánlott a munkaidő kezdete előtt 15 perccel érkezni. Ettől nem fogunk több munkát elvégezni, ugyanakkor megmutatjuk, hogy komolyan vesszük a cégnél eltöltött időt és ambiciózusak vagyunk. A korai kezdés ráadásul nyugalmat ad és jó lehetőséget arra is, hogy egy-két perces személyes beszélgetést folytassunk az irodába sorban megérkező kollégákkal.

Arra is figyeljünk, hogy ne mi legyünk azok, akik az órájukat figyelik, és az első adandó alkalommal már távoznak is az irodából, érzékeltetve a többiekkel, hogy jobb dolguk is akad. Ez különösen fontos, ha nem egyedüli gyakornokok vagyunk. Valószínűleg nem fognak tudni minden gyakornoknak munkát ajánlani, így jobb, ha azt látják rajtunk, hogy 110 százalékon teljesítünk.

A PROFESSION.HU-N ILYEN GYAKORNOKI POZÍCIÓKAT KÍNÁLNAK.

2. Emlékeztessük magunkat arra, hogy még nem kaptuk meg a munkát!

Ha nagyon koncentrálunk, valószínűleg jó eredményeket fogunk elérni és többször is megdicsérnek minket. Ne szálljon azért a fejünkbe a dicsőség, ne engedjünk az egónknak és maradjunk végig visszafogottan magabiztosak. A munkaadók nem szeretik a "megmondóembereket" vagy a követelőző magatartást. Ha úgy érezzük, hogy szükségtelenül pátyolgatnak minket, gondoljunk arra, hogy egy tanulási folyamat elején tartunk és szívjunk magunkba minden információt!

3. Öltözködjünk az áhított pozíciónak megfelelően!

Lehet, hogy még nem tartunk ott, de egy napon majd igen, és a megjelenésünkkel meg kell előlegeznünk azt a pozíciót, amire vágyunk! Figyeljük meg, hogy mit viselnek a többiek és eszünkbe ne jusson kevésbé elegánsan öltözködni csak azért, mert még nem találkozunk az ügyfelekkel vagy a vásárlókkal. A megjelenésünk üzenetet hordoz a menedzsereink felé és azt mutathatja, hogy komolyan vesszük magunkat szakmai téren, készen állunk arra, hogy feljebb lépjünk.

PÁLYAKEZDŐK ILYEN ÁLLÁSOKAT TALÁLHATNAK.

4. Legyünk proaktívak!

Amellett, hogy szerénynek kell lennünk és mindig nyitottnak a tanulásra, a sikerhez proaktivitást is kell mutatnunk! Ne várjunk arra, hogy a lehetőségek majd ránk találnak, hanem vegyük kezünkbe az irányítást!

A vállalat azzal, hogy gyakornoknak felvett, feltételezi, hogy egy kölcsönösen előnyös helyzetet teremtett, ahol a gyakornok saját ötleteivel és munkájával hozzájárul a vállalat sikereihez.

Nézzünk körül, milyen projektekben vehetnénk részt, beszélgessünk a kollégákkal, hogy megtudjuk, van-e valami, amiben segítségükre lehetnénk! Kérdezzük meg, hogy elkísérhetjük-e őket egy-egy meetingre vagy prezentációra, esetleg végezzünk olyan kutatómunkát, amivel a kezük alá dolgozhatunk.

Készítette: Khojaste K

Címkék: munkahely, álláskeresés, gyakornok, pályakezdő, fiatal