3 dolog, amit javítanunk kell az önéletrajzban

3 dolog, amit javítanunk kell az önéletrajzban

Ezeket változtassuk meg még ma, hogy behívjanak egy interjúra.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Nagyon sok álláskereső éli meg azt, hogy pályázatáról nem kap visszajelzést, azt sem tudja, vajon célba ért-e az anyaga, egyáltalán elolvasta-e valaki, és ha nem került bele az előzetes kiválasztásba, akkor annak mi lehet az oka. Ezeket a helyzeteket csökkenteni tudjuk azzal, hogy már a folyamat legelején megteszünk minden tőlünk telhetőt.

Cikkünkben Tóth Éva Mária, a BKE humánmenedzsent-szakértője segítségével az önéletrajzok tipikus hibáira világítunk rá. Fussuk át a felsoroltakat, és még ma javítsuk ki ennek megfelelően az önéletrajzunkat, hogy több eséllyel küldhessük a következő ígéretes álláshirdetésre jelentkezésünket.

1.) ”Ne derüljön ki, hogy…”

Minél vonzóbb egy megpályázandó állás, annál erősebb a megfelelési szándékunk. Így sokaknak adódik ebből, hogy próbálják magukat minél jobb színben feltüntetni, és az esetleges gyengeségeket, kudarcokat, szakmai fehér foltokat – például nőknél a GYES-en töltött évek, pályakezdőknél az elhúzódó tanulmányok vagy néhány év „csavargás”, a gyors munkahelyváltások, a munkanélküli időszak, stb. – pedig takargatni. De fontos tudnunk, hogy a kiválasztási szakemberben mindez bizalmatlanságot kelt, és azonnal felmerül a kérdés, hogy vajon mi az oka ennek.

Megoldás: Írjunk be mindent őszintén, de a motivációs levélben térjünk ki ezek magyarázatára. Például pályakezdőként szükségünk volt néhány évre, mire rátaláltunk a számunkra megfelelő szakterületre, stb. Továbbá mérlegeljük, hogy mit és miért hagynánk ki. Esetleg vonjunk össze egyes részeket, és vizsgáljuk meg, hogy be tudunk-e írni helyette valamit, ami ellensúlyozni tudja az űrt. Például munkanélküliség esetén önkéntes munkát vagy egy szakmai képzést.

 önéletrajz tippek 

2.) ”Beleírok mindent, hátha…”

A tapasztalatlanság, a reális önértékelés hiánya vagy éppen a túlzott önbizalom gyakran okozza azt, hogy többet vagy mást írunk, mint amilyen képességeknek és tapasztalatoknak a birtokában vagyunk. Ez semmiképpen sem célravezető, mivel ha az előszűrés során nem fedezi fel a HR-es az ellentmondásokat az anyagunkban, az állásinterjú során úgyis kiderül.

Megoldás: Ne essünk bele ebbe a csapdába, maradjunk a tényeknél! Számunkra is elsődleges szempont, hogy olyan munkakörbe vegyenek fel bennünket, amelyet eredményesen és sikeresen el tudunk végezni. 

Önéletrajzunkat most ITT könnyedén összeállíthatjuk a Profession.hu díjnyertes alkalmazásával.

3.) ”Nekem ne szabja meg senki, mit és hogyan…”

Az együttműködési készség, az alkalmazkodás és a rugalmasság megléte fontos tényező a kiválasztási szakemberek számára a megfelelő jelölteknél. Éppen ezért, ha már az önéletrajzunkból érződik, hogy lázadunk minden „szokásos” és „elvárt” szempont ellen, ne csodálkozzunk, ha nem akarnak velünk együttdolgozni ők sem.

Megoldás: Segítsük a HR-es munkáját azzal, hogy egy gyorsan kiértékelhető pályázati anyagot állítunk össze számára.Elsősorban arra figyeljünk, hogy mit és hogyan írunk bele, de az áttekinthető formátumról se feledkezzünk el. Ha pedig az adatainkat egy adatbázisba kell feltöltenünk, töltsünk ki lehetőleg minél több rubrikát, ne csak a kötelező jellegűeket.

Érdemes végiggondolni és kipróbálni a szakértő tanácsait! Szánjuk az említett tényezőkre néhány percet. Nézzünk körbe ITT és ITT is, ha egy jó állásra vágyunk! Nagyon jó esélyeink vannak egy új munkahelyre, hiszen naponta több száz munkaadó böngészi a Profession.hu adatbázisát újabb munkatársakat keresve. Töltsük fel önéletrajzunkat most!

 

Készítette: Posta Renáta

a Profession.hu Google+ oldal

a Profession.hu Magyarországi állások Google+ oldal

Címkék: álláskeresés, munka, fizetés, karrier, szakma, önéletrajz

További cikkek az önéletrajzírással kapcsolatban