Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A Központi Statisztikai Hivatal idén nőnap alkalmából részletes közleményt adott ki a nők munkaerő-piaci helyzetéről. A 2015-ös adatok szerint a női munkavállalók keresete jelentősen elmarad a férfiakétól: a vizsgált évben a fizikai foglalkozású nők bruttó átlagkeresete – közfoglalkoztatottakkal együtt számolva – 136 800 forint, a szellemi foglalkozásúaké 273 800 forint volt, vagyis átlagosan bruttó 223 300 forintot kerestek. A fizikai munkát végző férfiak átlagkeresete ezzel szemben 180 900 forint, szellemi munkát végzőké pedig 401 400 forint volt, ami átlagosan bruttó 264 400 forintot jelent. A számokat összevetve a nők bruttó átlagkeresete 2015-ben a férfiakénak mindössze 84,5%-a volt.

A probléma gyökere

A fenti számadathoz hozzá kell tenni, hogy a nők és a férfiak különböző területeken, különböző foglalkozásokban és beosztásokban dolgoznak, amely nagyban befolyásolhatja a bérek megoszlását, de az érezhető bérszakadék okai ennél összetettebbek. Dr. Nagy Beáta, a Budapesti Corvinus Egyetem szociológusa szerint az egyenlőség, vagy annak a hiánya otthon kezdődik. „Ha mindkét szülő dolgozik, akkor az a kérdés, hogy az otthoni munkát és a gyerekneveléssel kapcsolatos feladatokat ki látja el. Ma Magyarországon az a jellemző, hogy ezen feladatok jelentős része a nőkre hárul. Ez nagy hátrányt jelent a munka világában, hiszen hogyan tudnának a nők ugyanolyan magabiztossággal, ugyanolyan kapacitással és erőforrásokkal fellépni a munkaerő-piacon, mint a férfiak, akik mögött ott áll egy plusz támogatás a házastársuk személyében.

Beszéljünk a fizetésekről? Igen! - álláskeresés, munka, fizetés

Vagyis olyan egyszerű kérdések, minthogy ki vásárol be, vagy ki megy el a gyerekekért az iskolába, komoly gazdasági következményekkel járnak. A nők nagyon gyakran már pályaválasztásukkor is azt tartják szem előtt, hogy melyek azok a területek, munkalehetőségek, amelyek majd összeegyeztethetőek lesznek az anyasággal és a háztartás teendőivel. Vagyis sokan nem feltétlenül a tehetségük alapján döntenek, és ezzel azt is elfogadják, hogy kevesebbet kereshetnek, mint egy nagyobb presztízsű, esetleg nagyobb felelősséggel járó, több energiát kívánó munkakörben.

Beszéljünk róla!

A nemek közötti munkaerő-piaci különbségeket, a nagyon erősen működő társadalmi sztereotípiákat nem lehet egyik napról a másikra feloldani, de érdemes elgondolkodni a megoldásokon. Már az is komoly előrelépést jelent, ha beszélünk a témáról: ezt az elvet követve született meg a MagNet Bank FairFizu kezdeményezése. „Számunkra kiemelten fontos a társadalmi igazságosság, ezért kezdtünk el foglalkozni a férfi-női bérkülönbségekkel, nyilvános párbeszédet indítva az érzékeny témáról” - foglalja össze a lényeget Pászka Petra, marketingvezető.

A kezdeményezéshez tartozó anonim weboldallal a cél a tabudöntögetés. „A FairFizu széles fizetés adatbázist tartalmaz, amely minden lekérdezéssel bővül, és finomodnak az eredmények: megadható, hogy az illető nőként vagy férfiként tölti-e ki az adatlapot, mikor született, az országon belül hol dolgozik, hány év tapasztalattal rendelkezik, milyen munkakört tölt be, milyen beosztásban, és mindezért mennyi nettó bért kap. Ezután egy százalékos eredményt kalkulál a rendszer aszerint, hogy mekkora elmaradás vagy többlet tapasztalható a másik nemhez képest. A kitöltés által a nők viszonyítási alapot találhatnak, a férfiak számára pedig ráébresztésként hat, hogy a nők milyen hátrányban élhetnek. Feltárja a személyes érintettséget is, hiszen sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy ez az ő személyes problémájuk is. Jelenleg több, mint ötvennégyezer fizetés szerepel a rendszerben, vagyis nagyon sokan kíváncsiak arra, hogy fair-e a keresetük.” – részletezi Petra.

Van megoldás!

A pénzintézet képviselője szerint a nők lehetőségei nagyban függnek a családi támogatástól és a munkáltatók hozzáállásától is. „A nagyszülők segítsége vagy a férj szerepvállalása az otthoni feladatokból nagyon sokat adhat egy nő karrierjéhez. Személyes példával élve: első gyermekünk születésekor egy évet a férjem volt gyesen, így én hamarabb visszatérhettem a munkába. Bár nem ez a hazai gyakorlat, de a férfiak is sokat nyerhetnek egy ilyen döntéssel, hiszen fellélegezhetnek a családfenntartó szerep nyomásából, és szorosabb kapcsolatuk alakulhat ki gyermekükkel.

A rugalmas munkaidő, a részmunkaidős lehetőségek, vagy az otthonról végezhető munka is nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a nők kiaknázhassák szakmaiságukat. „Én hetente két napot vagyok az irodában, a többin home office-ból dolgozom, a leghatékonyabban beosztva az időmet. De az irodánkban van berendezett gyerekszoba, illetve játszóház is működik nálunk, ahol képzett pedagógusok foglalkoznak azon dolgozók gyermekeivel, akik nem tudják másképp megoldani a felügyeletet” – sorolja a pozitív példákat Petra.

Soktényezős tehát ez az egyenlet, de ha a feltételek minden irányból adottak, akár a nők is ugyanolyan karrierlehetőségekkel számolhatnak, mint a férfiak. „Tehát egyáltalán nem arról van szó, hogy a munkáltatók többsége szándékosan kizsigerelné női dolgozóit, hiszen a rugalmasság ma már számtalan munkahelyen megmutatkozik. A látványos változáshoz az is szükséges, hogy kigyomláljuk a nőiséggel, anyasággal kapcsolatos sztereotípiákat. Rajtunk, nőkön is sok múlik: hogy mennyi az önbizalmunk, elhisszük-e magunkról, hogy értékesek vagyunk, hogyan képviseljük érdekeinket, mennyire tudunk jól érvelni egy bértárgyaláson” – foglalja össze a marketingvezető.

Ha álláskeresők vagyunk, még az állásinterjú előtt tájékozódjunk a megpályázott munkakör reális bérezéséről, és ennek megfelelően fogalmazzuk meg saját bérigényünket. A jól fizető állásokért ide kattintsunk, vagy keressünk személyre szabott beállítasink alapján. Frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, vagy használjuk a Mobilmunkát, ahol CV nélkül is pályázhatunk.

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, munka, karrier, fizetés, bértárgyalás