Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Interjúalanyunk, Ágnes egy külföldi áruházláncnál dolgozik, immár tizenöt éve. Változatos pályájáról, a cég nyújtotta lehetőségekről, a mindig új kihívásokról és mindarról mesélt nekünk, amiért ma is örömmel megy be dolgozni, sőt, talán épp nemsokára fog pozíciót váltani.

Jókor jó helyen

Ágnes a diploma megszerzése után, 2002-ben helyezkedett el a Magyarországon akkor induló multinacionális vállalatnál. „Bár több hónap után hívtak be az első, számomra igen meglepő csoportos interjúra, de a második kört követően azonnal felvettek. Expanziós asszisztensként kezdtem, néhány hét múlva viszont átkerültem az építészeti osztályra, mert szükségük volt a nyelvtudásomra: hosszú ideig különböző dokumentációkat fordítottam, és a honosítással foglalkoztam, majd bevontak az osztály egyéb feladatiba is, mint az építési vállalkozók felkutatása, tenderanyagok előkészítése, szerződések írása. Izgalmas volt látni, ahogy felépülnek a logisztikai központok, majd megnyitnak az első üzletek, és jó érzés volt, hogy ebben nekem is részem van.

15 évni motiváció - munka, karrier, motiváció

Ahogy az élet számtalan területén, úgy a munkában is az egyik legfontosabb, az időzítés. Interjúalanyunk az első ötvenfős csapat tagjaként a céggel együtt fejlődött , és ez igaz jelen időben is. Három év után jött az első komolyabb változás a karrierjében: főnöke ösztönzésére vezetői pozícióba került. „Akvizitőr lettem, aki az áruházak számára megfelelő ingatlanok felkutatásával majd pedig az engedélyeztetéssel foglalkozik. Kihívásokkal teli egy év volt, nagyon élveztem, sokat tanultam, és természetesen a vezetői fizetés, valamint a cégautó is motiváltak a jó eredményekre. Ezután négy év anya-szerep következett a számomra, mivel megszületett a kisfiam, de nem volt kérdés, hogy visszatérek a vállalathoz, viszont kérésemre visszaléptem asszisztensi szintre.”

Ösztönző változás

Ágnes munkahelyén a szervezeti kultúra része a munkatársak rotálása a különböző osztályok, munkakörök között, sőt a munkaszerződés azt is tartalmazza, hogy ha egy adott projekt megkívánja, a feladatokat egy másik hazai városban kell ellátni. „Nagyon jól működik náluk ez a módszer, mert így a megújulás mindkét fél számára garantált, sőt a csapat együttműködését is erősítik ezek a változások. Én is több különböző területen próbálhattam már ki magam, amit nagyon jó lehetőségnek tartok. A gyes után ügyvezetői asszisztens voltam nagyjából két évig, majd a technikai beszerzésen folytattam a pályám, jelenleg is itt dolgozom. Itt jóval sokrétűbbek a feladatok, saját projektjeim is vannak, és a felelősségem is nagyobb. Aktuálisan egy SAP alapú belső webáruház bevezetésével foglalkozom, rendszeresen járok Németországba workshopokra, itthon pedig én tartom az oktatásokat a kollégáknak” – meséli lelkesen interjúalanyunk.

Ágnes talán épp most áll egy újabb váltás előtt, néhány hete ugyanis az a döntés született az anyagcégnél, hogy vezetőként, például projektmenedzserként nem este hét óráig kell az irodában maradni, hanem mindössze fél hatig, pénteken pedig már fél négykor vége a munkaidőnek, ami a családi élettel is jól összeegyeztethető. „Főnökömtől azt a nagyon pozitív visszajelzést is megkaptam a legutóbbi teljesítményértékelésen, hogy ha szeretném a munkát Németországban folytatni, ő maximálisan támogat. A konszern harminc országán belül ugyanis átjárás van, jelenleg dolgozik kollégám Amerikában, Szlovéniában, Horvátországban, Angliában, Svédországban és persze a német központban is. Rendszeresen értesülünk a cégen belüli nyitott állásokról, szóval a kihívásokat országhatáron túl is találhatunk” – osztja meg a jól működő gyakorlatot a motivált munkaerő.

Fontos tényezők

A vállalat Ágnes beszámolója szerint egy bérelt irodában kezdte meg a működését, ma pedig már egy épületkomplexum ad helyet az osztályoknak. De ennél sokkal több is történt az elmúlt évek alatt. „2005-ben költöztünk át a vadiúj épületbe, aminek a második üteme akkor még csak papíron létezett, de mire visszatértem a „szünetről”, már ez is száz százalékosan üzemelt.  Addigra elkészült a dolgozói parkoló, és a környező infrastruktúra is rengeteget fejlődött. A szervezeti támogató szoftverek is megújultak, jelentősen megkönnyítve ezzel a mindennapi munkát, ami mára sokszorosan igaz. A közösség a kezdetektől nagyon jó volt, és nagy hangsúlyt is fektet erre a cég. A születésnapokon együtt sütizünk, és az illetékes felettes is köszönti a dolgozót.” – meséli interjúalanyunk.

A részmunkaidő és a távmunka bevezetése is egyfajta juttatásként értékelhető, a dolgozók jólétéről azonban más is gondoskodik. „Igénybe vehetünk például irodai masszázst, és akár ebédidőben is használhatjuk a modern gépekkel felszerelt konditermet. Nemrég nyitott meg a bisztró, illetve a kávézó az épületünkben, és bár az ebédért fizetni kell, a kávé viszont ingyenes. Közösségi programjaink is vannak, a foci vb ideje alatt például nagy szurkolói sátor állt az udvarban, hatalmas kivetítővel, padokkal, cateringgel. Új kezdeményezésként, akinek gyermeke születik, baba-kezdő csomagot kap, és iskolakezdéskor is készül a cég néhány aprósággal. Személyes kedvencem a nyári tábor, amelyen tíz éves korig vehetnek részt a gyerekek, munkaidőben, amíg a szülők dolgoznak” – sorolja a motiváló tényezőket Ágnes.     

Ha hasonlóan motiváló munkahelyre vágyunk, tájékozódjunk munkaadónkról a Munkahelyek.hu oldalon. És hogy minél hamarabb megtaláljuk a hozzánk illő munkát, nézzünk szét a legfrissebb lehetőségek között, vagy használjuk személyre szabott beállításainkat. Frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is!

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, munka, munkahely, karrier, motiváció