Halogatás helyett cselekedjünk

2018. május 23. Forrás: Profession.hu/Istók Nikoletta

Hasznos: - + Nyomtat

Vajon mi a legfőbb oka a halogatásnak? És mit tehetünk ellene? Szakértői válaszok és hasznos tanácsok cikkünkben.

Önnek ajánlott állások

A halogatás a munkahelyi rutinunk része: a számtalan teendőnk között mindig akadnak olyanok, amelyeket kevesebb lelkesedéssel végzünk, és csak azután, hogy minden mást már kipipáltunk. A nyomasztó érzés persze egész nap munkálkodik bennünk, és ha a munkaidőnk végéig nem kerítettünk sort a nemszeretem feladatra, a másnap is frusztráltan kezdődik. A kör tehát ördögi. Hogy hogyan szakadhatunk ki belőle, és fordíthatjuk cselekvésbe a „majd később” gyakorlatot, arról Zalaba Krisztián produktivitás szakértővel beszélgettünk.

Tudatosítsunk

Ha felismerjük, hogy újra és újra halogatunk, és képesek vagyunk tetten érni ezt a szokásunkat, jó eséllyel indulhatunk el a változás felé. „A halogatás oka mindig a miértekben keresendő. Jellemzően ugyanis azért halogatunk, mert nem világos számunkra, hogy az adott dolog miért is fontos, hova is vihet el bennünket, vagyis az az őszinte motivációnk hiányzik, ami hajthatna bennünket. Ha vállalkozóként a magunk útját járjuk, talán könnyebb tisztáznunk magunkban a válaszokat, míg alkalmazottként ajánlott felettesünkkel beszélgetve megértenünk munkánk hozzáadott értékét a nagy egész működéséhez” – kezd bele a témába Zalaba Krisztián

Halogatás helyett cselekedjünk! - munka, hatékonyság, cselekvés.

Általánosan igaz, hogy a halogatás a túl sok gondolkodással is szoros összefüggésben van. „Nem ritka, hogy egy apró részleten kezdünk el agyalni, de ezt addig pörgetjük, amíg egészen távol kerülünk a megvalósítástól. Például azért, mert azt gondoljuk tévesen, hogy nagyon sok időt venne igénybe az adott teendő, pedig a valóságban ennek töredékére lenne szükségünk. Vagy megesik, hogy azért halogatunk egy döntést, legyen szó munkahelyváltásról vagy a fizetésünk újratárgyalásáról, mert a hosszas gondolkodással felerősítettük a félelmeinket. Kérdés viszont, hogy ezek reálisak-e, ezt ajánlott mérlegelni, és sokkal célravezetőbb, ha inkább arra koncentrálunk, milyen munkahelyen is szeretnénk dolgozni, milyen munkakörben, feltételekkel éreznénk jól magunkat. Ehhez pedig magunkat kell ismernünk, és tudnunk kell megfogalmaznunk, mit is szeretnénk – enélkül garantáltan hasonló helyzetben találjuk majd magunkat, mint amiből ki szeretnénk lépni” – részletezi a szakember.

Fontosság szerint

A halogatás gyakran abból adódik, hogy túl sok mindennel foglalkozunk, szinte minden percben csinálunk valamit, egyik teendőből a másikba esünk. „Ahhoz, hogy ezt kiküszöböljük, érdemes priorizálnunk, azaz ránézünk a feladatainkra abból a szempontból, hogy melyek azok, amelyek közelebb visznek bennünket a vision-ünkhöz, a vágyott jövőképünkhöz. Ha sikerült felállítanunk a fontossági sorrendet, látni fogjuk, mi az, amivel ténylegesen foglalkoznunk kell, és melyek azok a nem kedvelt, ám fontos feladataink, amelyek a cél érdekében érdemes elvégeznünk. Ha nem egyértelmű számunkra, hogy munkakörünkben mely teendők élvezik a legnagyobb prioritást, kérjünk útmutatást főnökünktől” – emel ki egy lényeges pontot interjúalanyunk.

És hozzáteszi: „arra azonban ügyeljünk, hogy feladataink tervezésekor ne az idő határozza meg a napjainkat. Ha egy elintézendő több órát vesz igénybe, mint azt előre gondoltuk, ne ostorozzuk magunkat! Legyünk rugalmasabbak: hetente határozzuk meg azokat a fő irányokat, célokat, amelyeket el szeretnénk érni, viszont figyeljünk arra, hogy egy-egy napon mivel kapcsolatban érezzük magunkban a legnagyobb lendületet. Lovagoljuk meg ezeket a motivációs hullámokat, ezzel a hozzáállással ugyanis akár gyorsabban is elvégezhetünk egy feladatot, ráadásul nagyon produktívan. Ez nemcsak vállalkozóként igaz: amennyiben ismerjük teendőink fontossági sorrendjét, viszont szabad kezet kapunk azok teljesítésében, már csak az önismeretünkön múlik a hatékonyságunk. Amennyiben inkább reggelente vagyunk aktívak és koncentráltak, ekkorra időzítsük a legfőbb feladatunkat, délután pedig jöhet az adminisztráció, az e-mailek, vagy épp fordítva. A legjobb, ha mindezt a vezetőségünk felé is kommunikáljuk. Ha hozzuk az eredményeket, garantáltan nem lesz ellenvetésük a szabad időbeosztás ellen.

Kezdjük el most

A produktivitás szakértő szerint akár azonnal is tehetünk azért, hogy elejét vegyünk a halogatásnak. „Ha teendőlistát írunk, fogalmazzuk meg minél pontosabban a feladatainkat, majd tegyük ezeket cselekvővé: ne csak annyit jegyezzünk fel, hogy számlák, írjuk azt, hogy kiküldeni a számlákat, vagy árajánlat helyett összeállítani az árajánlatokat. Bár apróságnak tűnik, mégis hatásos! Amikor végigtekintünk a napi elintézendőinken, már nem kell gondolkodnunk az egyes lépéseken, mert ott lesz előttünk, mit kell csinálnunk, és már bele is vethetjük magunkat. A komplexebb feladatokat érdemes lépésekre bontanunk, és a legkönnyebbel kezdenünk. Ez megadja majd a kellő lendületet számunkra, és könnyebben haladhatunk tovább.” 

Hasonlóan egyszerű trükk, ha emlékeztetjük magunkat arra az új módszerre, amit követve dolgozunk, vagyis figyelmeztetjük magunkat a cselekvésre. Ezt kiírhatjuk egy post-itre, de beírhatjuk a naptárunkba, vagy a to do kezelőnkbe is. „Ha mindez nem lenne elég, tegyük élvezetessé a kevésbé kedvelt feladatainkat azáltal, hogy valamilyen kellemes tevékenységet kapcsolunk hozzá. Ez lehet zenehallgatás, vagy egy lassan elkortyolt tea is, ki mivel érzi jól magát. Nálam jól beválik az is, ha eldöntöm, hogy a kevésbé kedvelt teendővel mindössze tíz percet fogok foglalkozni. Minél hamarabb nekilátok, így megspórolom a frusztráló érzéseket. Beállítom az időzítőt, majd miután jelzett, ismét dönthetek: ha megjött a motivációm, egy szuszra befejezem, de ha nem, akkor félreteszem, azzal a tudattal, hogy már haladtam valamennyit, és nem a nulláról kell majd kezdenem” – osztja meg tanácsát Krisztián.

Próbáljuk ki a fenti tippeket, találjuk meg azokat a megoldásokat, amelyek a legjobban beválnak nekünk, a lényeg, hogy lépjünk a tettek mezejére.Ha még keressük a hozzánk illő munkakört, frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, hogy a munkáltatók ránk találhassanak! Nézzünk szét a legfrissebb lehetőségek között, vagy keressünk személyre szabott beállításaink alapján. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is.

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

A Profession.hu Google+ oldala

Címkék: álláskeresés, munka, halogatás, cselekvés, hatékonyság

- Profession.hu

További cikkek a karrierépítésről
További cikkek a karrierépítésről
www.facebook.com/Profession.hu

Kapcsolódó témák

-

Év végi hajrá, kimerülés nélkül

2018. december 18.
Vajon lehetséges úgy végigcsinálnunk ezt az utolsó hetet, hogy ne fáradtan és fásultan essünk a karácsonyfa alá? Szakértői tanácsok a véghajrához mai cikkünkben. Bővebben

-

Bízzunk önmagunkban!

2018. december 14.
Az önbizalomhiány sokak életét megnehezíteni, de soha nem késő az önértékelésünk építésébe fognunk. Bővebben