Ahogy már Szendi Gábor is említette korábbi interjúnkban, ha nem nyílik lehetőségünk képességeinket és tehetségünket kibontakoztatni munkahelyünkön: ideje továbblépni. Imre esetében ez kicsit másképp következett be. Ő még nem érezte a továbblépés sürgetését, de főnökei már igen. Üzletkötői tapasztalatai és sikerei után középvezetőként 13 évig dolgozott egy technológiai profilú multinacionális vállalatnál, nagy fejlesztésekkel és sikeres szerződésekkel a háta mögött. Aztán egyszer csak az utcán találta magát. Erről és az ezt követő lépésekről beszélgettünk vele - teljes nevét nem felfedve talán kicsit őszintébben is a szokásosnál.

Profession.hu: Vágjunk egyből a közepébe: mire hivatkozva mondtak fel Önnek 13 év után?

K. Imre: Vágjunk. Mivel összeolvadt két cég, és szervezeti átalakításokat is magával vont az egész fúzió, így az én pozíciómra ketten voltunk. Csoportos létszámleépítés volt a hivatalos indok.

És azt mivel magyarázták, hogy nem Ön marad tovább a vezetői székben?

K. I.: Erre nem kaptam egyértelmű választ. Azt gondolom, ennyi idő után már nem is érdemes firtatni ezt. Valamiért így kellett lennie, és a mai fejemmel már tudom, hogy más irányt kellett vennem. Ha nem ez történik velem, teszem tovább a dolgom, de nem lettem volna képes akkora megújulásra, mint ennek köszönhetően. Végül is szerencsésen jöttem ki ebből a helyzetből, és ma már csak ez a lényeg.

Totális karrierváltás 42 évesen

Meséljen nekünk, mi történt ezután? Azonnal munkát kezdett keresni? Felhívta az összes ismerősét? Esetleg külföldi állásokat kezdett el böngészni?

K. I.: Azt az érzést képtelenség leírni, amikor szinte egyik napról a másikra már a munkanélküliekkel ácsorogtam egy sorban egy fülledt, áporodott levegőjű teremben. Hogy kerülök én ide?! És miért? Nem értettem, közben a villamosmérnöki és közgazdász diplomámat és felsőfokú angol nyelvvizsga bizonyítványomat nézegettem zavartan. Hát, nem éppen önbizalom növelő helyzet az ilyen... Az elbocsátásom után hónapokig csak tébláboltam, és nagyon bezárultam az ismerőseim előtt is. Szégyelltem előttük is bevallani ezt az egészet.

Érthető a befelé fordulás, de a válság éveiben sok vezetőnek mondtak fel, biztosan az Ön környezetében is voltak erre példák. Ez talán segít ilyen helyzetben talpra állni: "nem velem volt a baj, vagy legalábbis nem kizárólag." Mikor jött a lendület és a nagy továbblépés?

K. I.: Amikor a feleségem beadta a válópert.

Értem. Ez biztosan nem volt könnyű helyzet, de ahogy az előbb is fogalmazott, végül szerencsés irányt vett az élete. Hogyan érkezett el a nagy váltás?

K. I.: A válás teljesen kijózanított. Minden értelemben, ugyanis előtte többet néztem a pohár fenekére, mint kellett volna. Nem szégyellem ma már ezt sem elmondani, mert látom magam körül, hogy milyen sok férfi nyúl az üveg után, ha kudarcok érik. És ez nem jó. Nem szabad homokba dugni a fejünket, a vereséget is vállalni kell férfiként, nyíltan. Tanulási folyamat ez, és lehet hibázni, csak az a fontos, hogy a végén tanuljunk is belőle. De nekem is sok év és erős pofonok kellettek ahhoz, hogy megértsem ennek a lényegét.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Ezután nemcsak életmódot, hanem szakmát is váltott, és ma már jógatanárként tanítja az életre és a harmóniára az érdeklődőket. De miért pont a jóga?

K. I.: Lépésről lépésre jött minden. A válás után egyszerűen úgy éreztem, megcsömörlöttem mindentől, ami korábban az életem része volt. Például elkezdtem napi rendszerességgel futni a Margitszigeten. Aztán áttértem a vegetáriánus étrendre, majd megismerkedtem a buddhista vallással is. Egy nővérem javaslatára elmentem egy nyári jógatáborba, és ott valami megmozdult bennem. Korábban csak legyintettem volna, ha valaki hasonló történetet mesél nekem. De felismertem, hogy képes vagyok megújulni még 42 évesen is. Ennek már 5 éve. És egy pillanatig sem bántam meg, hogy irányt, szakmát és életmódot is váltottam. Rátaláltam az igazi páromra, aki a lelki társam is egyben. A nyugati világ mércéjével nézve talán nem keresek annyi pénzt, mint korábban vezetőként, de már nem is ez a legfontosabb számomra. Jó helyre kerültem, és még időben. A tanítványaimat továbbvinni a fejlődés útján, látni, ki hogy változik, mire lesz képes, és fogadni az őszinte köszönetüket - ez a valódi sikerélmény számomra.

Készítette: Posta Renáta

Címkék: elbocsátás, álláskeresés, munkanélküliség, karrierváltás