Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Van azonban a pszichológiai tesztekkel egy probléma: a magánéletet is feltárják, így például kiderülhet, hogy valakinek milyen a szexuális orientációja, vagy épp vannak-e kisgyermekkorából adódó elfojtásai. Ezek ismerete általában egyáltalán nem szükséges ahhoz, hogy a HR-es megtudja, alkalmas-e a jelölt az állásra. Az pedig, aki nem felelt meg, általában nem kap visszajelzést a cégektől. Ha igen, akkor sem magyarázzák meg, hogy miért nem mellette döntöttek - az ok lehet például a monotóniatűrés hiánya, de a nem megfelelő szakmai tapasztalat is. A jelentkező viszont biztosan szívesen megtudná, hogy mivel nem voltak elégedettek, hogy azt fejlessze.

Jogot sérthet

A munka törvénykönyve szerint a jelentkezőktől az állásinterjún kizárólag olyan adatokat kérdezhetnek, amelyek lényegesek a munka betöltéséhez. Éppen ezért tilos a családi állapotra, a gyerekek számára rákérdezni, de az életkor is tabu. Egy olyan személyiségteszt vagy alkalmassági vizsgálat azonban, amely szinte a jelölt tudta nélkül - például szabad asszociációs feladatokkal vagy nonfiguratív "pacák" elemzésével - derít fényt a legbelsőbb titkaira, nem etikus. Emellett például a poligráf, hazugságvizsgáló gép használata is problémákat vet fel - írja a Jogi Fórum Jóri András adatvédelmi biztosra hivatkozva.

A teszt kitöltése előtt egy pszichológusnak fel kell készítenie a tesztre a jelentkezőt. Az elkészült teszt eredményeit előbb meg kellene beszélni a vizsgált személlyel, és csak ha az beleegyezik, akkor van joga továbbítani a megbízónak. Azokat az adatokat pedig, amelyek nem kapcsolódnak szorosan a betöltendő munkakör által elvárt képességek vizsgálatához, nem szabad a cég elé tárni.

A teszteknek van egy "hazugságvizsgáló" komponense is. Ezekkel megpróbálják kiszűrni azokat a válaszokat, amelyek a konvencióknak megfelelni vágyó jelentkezők adnak. Andrási Monika azt tanácsolja, hogy érdemesebb őszintének lenni, nem pedig azt írni/mondani egy személyiségteszten, amiről úgy gondoljuk, hogy az a "jó válasz".

Személyiségteszt az állásinterjún

Meg kell tanulni az értelmezést

A Captain tesztrendszert Bertil Thenström vezetésével 1982-ben, Svédországban kezdték fejleszteni. Mára Európa 15 országában - Magyarországon 1997 óta - használják, ez kizárólag a munka világára koncentrál. Lerner Nikolett, a Captain Hungary Kft. pszichológus tanácsadója elmondta, hogy a kompetenciákra és az érdeklődési körre koncentrál, a tesztek a stressz-szint és a motiváció mérésére is alkalmasak. Hazudni, magunkat jobb színben feltüntetni nemigen lehet, a teszt értékelője ezt azonnal ki tudja szűrni - a tesztről bővebben olvashat a Profession.hu egyik cikkében is (http://www.profession.hu/hu/cikk/190). A rendszer nem vizsgálja a tesztalanyok mélylélektanát, intelligenciáját, kizárólag a munkavégzés szempontjából fontos tulajdonságokra koncentrál, így a legteljesebb mértékben tiszteletben tartja az emberi jogokat.

Ahhoz, hogy valaki értelmezni és értékelni tudja a teszteredményeket, egy speciális tréningprogramot kell elvégeznie. A cég HR-munkatársa szokott foglalkozni ezzel, hiszen az értékelőnek jártasnak kell lennie az interjúkészítésben, és ismernie kell a különböző munkahelyi magatartásformákat is.

A személyiségteszt

Arcról a személyiséget?

A FaceReading Kft. egy arcelemző szoftvert gyártott, amely - a cég szerint - a jelentkezők fizimiskája alapján állapítja meg az adott ember személyiségét - írta egy cikkében a FigyelőNet. Baltay Levente, a Társaság a Szabadságjogokért jogásza ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy ez nem fér össze a személyes szabadságjogokkal. Ha egy ilyen gépezettel átvilágítanak valakit, sérül "az adatok kezelésének célhoz kötöttségi elve", hiszen nem kell a teljes személyiséget ismerni a jelölt alkalmasságának eldöntéséhez. Az ilyen vizsgálat az ügyvéd szerint jogsértő akkor is, ha a pályázó beleegyezését adta, illetve ha az adatok megbízhatósága egyébként kérdéses.

A személyiségtesztek típusai

1. A személyiség-kérdőívek
Ezek saját kitöltésen alapulnak. A válaszadó a saját korábbi reakcióiról és érzéseiről számol be. Mindenki ugyanazokat a kérdéseket kapja, a válaszokat gyakran számítógépes értékeli ki. A válaszok különböző személyiségdimenziókat - például extrovertált vagy introvertált-e a személy - mérnek. Tudományosak, megbízhatóak és objektívek, ám időnként kissé talán felszínesek.

2. A projektív tesztek
Ezek a személyiség mélyebb rétegeit vizsgálják. Elsősorban a tudattalan kívánságokat, motivációkat és konfliktusokat tárják fel. Egy többértelmű ingert - például tintafoltot, elmosódott ábrát - kell értelmeznie a vizsgált alanynak, amelybe ezáltal a saját személyiségét vetíti, vagyis "projektálja" bele. Az egyén képzeletének a termékeivel talán felfed valamit önmagából - remélik a vizsgálatot végző szakemberek.

Álláskereséshez kapcsolódó írások:

Önéletrajz: szabályos szabálytalanság - Mi az önéletrajz szerepe az álláskeresésben?

Az önéletrajz készítés 13 mesterfogása

Legyünk képben! - Milyen fotót csatoljunk az önéletrajzhoz?

Gyakori hibák az önéletrajzban

További karriertanácsok >> önéletrajzírás, állásinterjú

Tesztelje tudását! >> Ön felkészült egy jó önéletrajz elkészítésére? Töltse ki tesztünket és megtudja!