Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A panaszkodásra gyakorlatilag mindig mindenkinek lehet oka, legyen Panaszkodás helyett szó a magánéletünkről, a munkánkról, vagy épp ez utóbbi hiányáról. Bár néha valóban jól esik ilyen módon kiengednünk a gőzt, hosszútávon azonban egyáltalán nem kifizetődő stratégia ez a destruktív hozzáállás. „A panaszkodás azt jelenti, hogy nem vállaljuk a felelősséget az adott témában, és újjal mutogatunk valakire, aki hibás a helyzetért. Nehéz lenne megmondani, mire is vezethető vissza ez a jellemzően negatív néplélek, de ha jobban belegondolunk, már az iskolában is többet tanulunk a magyarok vesztes csatáiról, mint a példaértékű győzelmekről, tőlünk nyugatabbra pedig biztosan ezeket ünnepelnék. Ennek ellenére személyes felelősségünk, hogyan is állunk a nehézségekhez vagy bosszantó történésekhez” – emel ki egy lényeges pontot már kezdésként Limpár Imre, tanácsadó szakpszichológus, a Siker tervezhető c. könyv szerzője.

Ki irányít?

Álláskeresőként jellemző hozzáállás, hogy az erősségeink helyett sokkal inkább a hiányosságainkra helyezzük belső figyelmünk fókuszát, különösen egy váratlan elbocsátás miatt érzett csalódottságunkban. Azonnal meg is érkezünk a panaszkodás kistestvéreihez: a magyarázkodáshoz és a mentegetőzéshez. „Mindig adódik egy érv, ami miatt nem minket választanak, legyen szó a végzettségünkről, a tapasztalatunkról, a nyelvtudásunkról, bármiről, ahogy arra is van kész válaszunk, miért nem fektetünk több energiát az álláspályázatainkba, vagy szakmai kapcsolatrendszerünk erősítésébe” – mutat rá Limpár Imre.

És hozzáteszi: „Abban a pillanatban, hogy nem vállalunk felelősséget a történésekért, ki is adjuk a hatóerőt a kezünkből, hiszen amiről nem tehetünk, azon változtatni sem tudunk. Talán sokaknak ismerős az ilyenkor működésbe lépő narratíva: így alakult, ez van, a sors akarta így, nem voltunk jókor jó helyen, és a sort a végtelenségig folytathatnánk. Lélektanilag nézve egy olyan érzelmi örvényt generál bennünk mindez, ami észrevétlenül egyre mélyebbre ránt, vagyis még több negatív hatás ér majd bennünket, mivel mi termeljük újra és újra ezeket a szituációkat.

Ha egy rosszul sikerült állásinterjú után tehát ugyanilyen lelkivilággal vágunk bele a következőbe, szinte borítékolható az újabb kudarcunk, de akár meg is akadályozhatjuk ezt a fordulatot: „Gondoljunk a megszokottól eltérően a helyzetre, és ismerjük fel, hogy az álláskeresői szerepünk nem egyenlő önmagunkkal, nem identitásképző. Amikor egy HR-es kritikát vagy elutasítást fogalmaz meg, tudjuk, hogy ez nem a személyünknek szól, hiszen nem is ismer bennünket az illető, csupán annyit jelent ez a vélemény, hogy most az álláskeresői szerepnek nem feleltünk meg. Ha megőrizzük ezt az objektivitást, könnyebb tanulnunk például az állásinterjún elkövetett hibáinkból, és pozitív attitűddel várnunk a következő lehetőséget. Ily módon vissza is vettük a helyzet feletti irányítást” – hangsúlyozza a szakember.

Panaszkodás helyett - munka, panaszkodás, motiváció

Mit mutat a mérleg?

Szokták mondani, hogy a mérleg nem hazudik, és nehéz vele vitatkozni, vagy az elemet felelőssé tenni a nekünk esetleg nem annyira tetsző eredményért. Pontosan ilyen módon szükséges ránéznünk arra is, hogyan is állunk a panaszkodással, azaz mennyi a 4P indexünk. „Az általam szemléltetés végett használt érték a puffogás, pampogás, picsogás és panaszkodás összességét jelöli. Nem egy konkrét számra kell gondolnunk, sokkal inkább a negatív hozzáállásunk mértékéről van szó a mindennapjainkban. Érdemes ezt a lehető legobjektívebben felmérnünk: üljünk le vasárnap este, és írjuk össze, hányszor és milyen helyzetekben jött elő ez a rossz szokásunk az elmúlt héten, ez ugyanis a személyes jóllétünk rákfenéje” – osztja meg a szakpszichológus.

Természetesen nem cél, hogy ezt a szintet nullára csökkentsük, hetente egy-másfél óra feszültség-kiengedés még egészséges lehet, ha azonban napi jelleggel váltunk át destruktív üzemmódba, és akár panaszkodásban, akár szarkasztikus megjegyzésekben törünk ki, például a főnökünkkel, a kollégáinkkal, a feladatainkkal, a munkakörnyezetünkkel kapcsolatban, érdemes megállnunk egy pillanatra. Önismereti kérdés és a belső motivációnk függvénye is, akarunk-e változtatni a berögződéseinken. Ha igen, a következő tanácsok nekünk szólnak!

Lehet másképp!

Nagyon sokan hiszik azt, hogy csak jókedvűen lehet bizonyos tevékenységeket végezni, de ez nem igaz. „Ne hagyjuk, hogy minden helyzetben az érzelmeink vezéreljenek bennünket – ez az első és legfontosabb lépés, ha más attitűddel szeretnénk működni: csípjük el a panaszkodás szándékát, vegyük tudomásul, hogy épp rossz a hangulatunk, de a cselekvéseink ettől lehetnek függetlenek, és még csak műmosolyt sem kell az arcunkra erőltetnünk. Trenírozzuk magunkat erre tudatosan” – tanácsolja Limpár Imre, aki szerint azt is ajánlott górcső alá vennünk, hogy milyen szerepet is tölt be az életünkben a panaszkodás. „Akadnak olyanok, akik számára ez egyfajta életstílus. Nekik arra a kérdésre kell őszintén válaszolniuk, hogy mivel is töltenék ki a panaszkodás nélkül keletkező űrt. Ez nem könnyű, ugyanis jellemzően tele vagyunk vágyakkal, viszont valódi célokkal, amelyek mentén elindulhatunk, már jóval kevesebben rendelkeznek. Sokan inkább időrablókhoz menekülnek, mint a televízió, a rádió és az internet, csakhogy ne kelljen önmagukkal foglalkozniuk, pedig a siker mindig csendben történik.

A panaszkodás mindig tömegeket vonz, éppen ezért elengedhetetlen, hogy megvizsgáljuk, mikor is űzzük közösségben ezt a műfajt. „Zárjuk ki ezeket a lehetőségeket, személyeket az életünkből. Ha például e tekintetben mérgező munkahelyen dolgozunk, és ebédidőben kollégáink mindig a rendszert szidják, egyszerűen ne ebédeljünk együtt a többiekkel, vállalva, hogy minket is a szájukra vesznek majd. Ez is csak egy szerep, egyszerűen hagyjuk ezt figyelmen kívül. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha családtagjaink, barátaink késztetnek minket is panaszkodásra. Jelöljük ki a saját határainkat, és ha szükséges, tartsuk távol a negatív elemeket – bár nem lesz osztatlan a sikerünk, de ne feledjük, hogy jogunk van megvédeni magunkat, és megőriznünk lendületünket, a jóakaró, a gyakran bántó, kétségekkel teli megjegyzésektől ” – osztja meg interjúalanyunk.

Vajon hogy tekintünk az életünkre? Gödörtől gödörig vagy csúcstól csúcsig tartanak az egyes szakaszok? Aki panaszkodik, a gödrökben merül el rendszeresen, aki viszont a csúcsokat számlálja, csupán átmenetinek ítéli a nehézségeket, nem időzik el rajtuk, hanem halad tovább. Tegyük magunkévá ezt a személetmódot, így jóval nagyobb eséllyel leszünk sikeresek az álláskeresésben és aktuális munkánkban is. Koncentráljunk céljainkra, tartsuk szemünket a számtalan lehetőségen, és haladjunk egyéni preferenciáink szerint. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítéstis. A változás közelebb van, mint gondolnánk!

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, karrier, panaszkodás, motiváció, célok